Szabadesés✔️

Álom

A tanítás kezdete előtt még beugrottam az aulába, hogy kiderítsem, vajon bejutottam-e a női toronyugró csapatba.

A faliújság előtt már hatalmas tülekedés volt, így csak távolról láttam. David is velem jött. Boldogsággal töltött el, hogy támogat.

- Nem tudok közéjük férkőzni. Nyújtózkodtam, hátha el tudom olvasni a listát.

- Majd én. – mondta és elindult a hangos lánysereg irányába.

- Elnézést hölgyeim. – szólt, majd valóságos út nyílt a tömegből, sóhajok és ábrándos pillantások közepette. Végigszaladt ujjával a neveken, majd visszaindult hozzám.

- megcsináltad, aranyhal. – mosolyodott el, mire sikítozva a nyakába ugrottam.

Felemelt, majd lazán megpörgetett a levegőben, minek hatására még szorosabban öleltem. Finoman letett a földre. Az arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogyha felemelem a fejem, akkor az ajkunk összeér.

Persze ez a pillanat sem lehetett tökéletes, akárcsak a többi. az egyik szőke ciklon bevágva kettőnk közé koslatott a termek felé sleppje kíséretében.

- Mennem kell. – mondtam kizökkenve az előző szituáció érzéseiből, majd a lépcső felé vettem az irányt.

- Várj. – kapott a kezem felé, és visszahúzott magához.

- Nincs kedved eljönni ma a koripályára? – kérdezte tengerkék szemeivel rám pillantva.

- Még nem tudom. – válaszoltam bizonytalanul.

- Én ott leszek az óra alatt hétkor. Ha elhatároztad magad, ott megtalálsz.

Órán csak Daviden járt az eszem. Összeállítottam egy pro-kontra listát, amiben azt boncolgattam, hogy mi lenne ha mégsem mennék, és milyen katasztrófa történne, ha valamilyen okból kifolyólag arra vetemednék, hogy az óra alatt David felé sétáljak. Kontra: nem kéne újra egy kapcsolatba bonyolódnom, főleg nem egy rossz fiúval, bár azt már megtanultam, hogy nem szabad a borítóról ítélni. Pro: mindig a szívemre hallgatok. Édesanyám mindig arra bíztatott, hogy inkább ragadjam meg a lehetőséget, mintsem bánjam az elhalasztott pillanatot.

Bónusz: megkedveltem Davidet. Vicces és kedves srác, nem utolsó sorban pedig olyan biztonságot érzek a karjaiban, amit eddig még sohasem tapasztaltam. Egyre jobban kedvelem őt. Vagy talán már szeretem? Te jó ég! Nem. Ez nem lehet, hiszen alig ismerem. Na, jó. Elmegyek ma este és bebizonyítom, hogy igenis van fiú és lány között barátság. Legalábbis megpróbálom.

A nyolcas busz végállomása a város szabadtéri műjégpályájánál volt. Már besötétedett, így még romantikusabbá tették a fényfüzérek a már amúgy is kivilágított teret.

Becsuktam a könyvet, majd leszálltam a buszról, és a zebra felé vettem az irányt. Pirosat kaptam, így megtorpantam a járda szélén, majd felhúztam a kesztyűt a kezemre a hideg ellen. Egy vastag pulcsit viseltem, ami alatt több réteg volt.. A sálam kezdett lecsúszni a nyakamról, ezért megigazítottam a nyakam körül. A hajam laza halszálkába fogtam, hagyva, hogy pár tincs rakoncátlanul kilógjon. A hideg idő ellen még egy fehér fülvédőt is felvettem. A kedvenc farmeromat választottam erre az estére, melyben jól mutat a popsim. De esküszöm nem volt célom a pasizás. Csak egy kicsit.

Végre megtaláltam az órát, ami alatt ott állt az én sapis srácom. Vagyis a sapis srác. Nem az enyém. csak simán sapis srác. Mély levegő,ne pirulj el. Ó basszus. Késő.

- Szia, tubica. – mondta, majd felém lépett, hogy puszit adjon, de erre bepánikoltam és a kezemet nyújtottam. Értetlenkedve megrázta.