Deprass • [BTS fanfiction]

•Butterfly•

Eldobtak.

Nem kellek nekik.

Csak egy becsúszott hiba voltam.

Mindent tönkreteszek.

Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben miközben egy penge karcolta a hófehér bőröm egymás után sorjában. Miután ezt a tevékenységet meguntam feltápászkodtam az ágyam mellől és miután feltűnésmentesen sikerült a fürdőszobáig eljutnom lefertőtlenítettem a sebem majd befásliztam. Úgy döntöttem felfedező útra indulok kideríteni, hogy Sun-Hee néni elment-e már. A szerencse az év 365 napjából végre egyszer nekem kedvezett így utamat a (rajtam kívül) üresen álló házban folytattam egyenesen a nappaliba ahol üres és széttört piás üvegek hevernek. Sun-Hee néni, aki tulajdonképpen 3 éves korom óta a gyámom. Sun-Hee férje, aki mindig mellém állt és megvédett, ami miatt persze folyton veszekedtek 4 éve halt meg tüdőrákban. Na és ott lett vége a csöppnyi életkedvemnek is.  Nekem jutott egy nagynéni, aki állandóan az üres piás üvegeit hozzám vágta, ha valami rosszat tettem vagy csak épp ahhoz volt kedve. Egy unokatestvér, aki a suli kurváihoz tartozik ezzel kiérdemelve a fiúk,,tiszteletét".

Mire sikerült összetakarítani a sok üveget elmentem kicsit sétálni. Az ilyen kisebb otthoni botrányok után mindig elmegyek sétálni a közeli parkba. Szöul egy gyönyörű város. Imádom. Olyan kétoldalú, mint az ember. A kinti részen csendes, de belül a belvárosban mintha tombolna, olyan nagy zajongások vannak. A közeli parkba tartott az utam miközben a NU'EST számát hallgatva rugdostam egy kavicsot. Sokszor képzelem, hogy olyan mintha engem is az istenek odafent rugdosnának, mint én ezt a szerencsétlen követ. Mindig messzebbre repül, de én követem. Egyszer egy pillangót veszek észre. Olyan szép. Olyan szabadnak tűnik, amiről mindig is álmodtam, hogy én is az leszek. Álmok amik inkább remények. Halott remények.

Mire feleszméltem a gondolkodásomból már a parkban álltam. Kerestem egy üres padot, ami lehetőleg árnyékban van. Nyár van, de én fekete pulóverben és fekete csőnadrágot hordok. Á, nem is néznek hülyének az emberek. De ők nem tudják miért. Meg is találtam a tökéletesnek ítélt helyet. Leülve rá előkaptam telefonom. Samsung-omból néha fel-felpillantva veszem észre, hogy már eléggé besötétedett. Kíváncsi vagyok, mióta ülhetek itt. De kedvem mivel még nem volt haza menni így hát elindultam egy random irányba. A zene még mindig bömbölt a fülemben.

Már nagyon késő lehetett. Telefonomat megnézve veszem észre, hogy lassan éjfél. Hát igen, ha elbambulok, akkor több órát kihagy az életem. Már ha nevezhetem annak. Szerencsére nem tévedtem el, mert erre sokat jártam régebben. A baj csak az volt, hogy rohadt messze kerültem. Szó szerint a belvárosban. Ezek szerint legalább 2 órát gyalogoltam, amit lassan elkezdtem érezni a lábamban. Na, ebből is lesz egy kis izomláz. Kicsit bentebb mentem és megkerestem a helyet ahova régen mindig menekültem. Egy kis falatozó. Még jó, hogy volt nálam pénz. Gyönyörködve néztem a várost miközben haladtam előre. Hogy itt még hajnali fél 1-kor sem aludnak. Olyan mintha legalább délután 3 lenne.

Végre odaérve kikértem a szokásos sütimet majd a kedvenc asztalomhoz leülve csendben elfogyasztottam. Mivel kezdtem egy kicsit álmosodni hazafele vettem az irányt. Csak remélni tudom, hogy senki sem vette otthon észre, hogy nem vagyok ott. Fél 4-kor értem haza. Az ablakomon bemászva a szobámba mentem a szekrényemhez majd elővettem az esti ruhámat. Miután átvettem bebújtam az ágyba és nagy nehezen elnyomott az álom. Még szerencse hogy holnap vasárnap.

Másnap szerencsére hamar keltem, ami furcsa is volt, mert nem vagyok híve a korán kelésnek. Gyorsan elmentem letusolni majd a konyhába készítettem a reggelimet. Még kicsit éreztem a fáradságot, de visszaaludni úgy sem tudtam volna szóval mindegy. Bár 5 óra alvástól nem csoda a fáradság. Miután elfogyasztottam a reggelimet megnéztem, hogy alszik e még. Csodálkozva vettem észre hogy már nincs ott mire fejbe csaptam magam, hogy vasárnap van és bekellett mennie, dolgozni. Ezt felismerve bementem a szobámba és gyorsan átnéztem az anyagot, mert hát megbukni azért mégsem akarok. Másfél óra múlva már a cipőfelhúzásom után léptem ki a bejárati ajtón. Onnan utam a kertbe vezetett. Igazán szép volt hátul, de itt inkább a pillangókra figyelek mintsem a kertre. Mikor kiértem leültem a hintaágyra egy könyvvel a kezemben, zenével a fülemben gondolkozva.  Imádok olvasni. Olyankor nincs más csak a könyv és a zene. Egyszer csak egy pillangó szállt a szövegre, amit épp olvastam. Mosolyogva néztem kis törékeny testét. Ujjamat odaraktam elé hátha rászáll. Mosolyogva néztem, ahogy felügyködi magát. Ujjamról áthelyeztem tenyeremre óvatosan vigyázva rá nehogy megsértsem és baja legyen. Most már két tenyeremben tartva kémleltem zöld szemeimmel, ahogyan ott ül és pihen. Olyan 5 perc múlva kirepült kezeim közül majd folytatta útját. Mivel már dél fele járt az idő így bementem, mert a fekete szettem nem maradt le, ami sajna beszívta a vizet így teljesen leizzadtam. Miután beléptem a házba utam a fürdőszobába vezetett. Ott levetkőztem és beszálltam a tusolóba. Ekkor jutott eszembe, hogy HaNeul vajon hol lehet. Mintha valaki meghallotta volna gondolatomat, mert, hogy a hangok arra utaltak, hogy megérkezett. Nem is akárkivel. A suli menő gyerekével. Hogy ezt honnan tudom? Onnan hogy azt a bunkó beszédet 100 közül felismerem. Mikor elsős voltam sokat piszkál így volt idő megjegyezni a hangját. Ahogy hallom hál 'istennek bementek HaNeul szobájába és innen már gondolom, kilehet találni mit csináltak. A vizet magamra engedve hagyta, hogy végig folyón rajtam a hideg vízcseppeket. Tusfürdővel bekenve majd azt lemosva szálltam ki a kabinból. Törölközőmet magamra tekerve mentem ki a fürdőből és teljes biztonságérzetben mentem a szobámig mivel hallani lehetett néhány *khm* hangot HaNeul-tól kiszűrődve. Beérve szobámba felöltöztem majd leültem a laptopom elé. Felmentem youtube-ra majd elindítottam egy Exo számot. Könyvemet most már idebent folytattam, de persze most is megzavart valami. Az a valami pedig a telefonom volt. Meglepődve vettem észre hogy csöng. Ez azért volt fura, mert ki az, aki engem keresne pont vasárnap délután? Lepődöttségem közben felvéve halottam meg egy női hangot.

- Jó napot! Maga Sun-Hee hozzátartozója?- kérdezte a vonal mögül.

- Igen. Ő a gyámom. Miért, ki maga?- kérdeztem vissza gyanakodva.

- A Szöuli Nemzeti Egyetemi Kórházból hívom önt azzal az indokkal, hogy Sun-Hee-t ma szállították kórházba. Betudna, kérem jönni?

- Mi történt, hogy kórházba került, és miért nem a lányát hívták fel ezzel?

- Kérem, jöjjön be és mindent elmagyarázunk önnek.

- Rendben fél óra és ott vagyok. Viszlát.

-Viszlát!- majd letette.