Deprass • [BTS fanfiction]

•Hello!•

3 nap. Ennyi időm volt gondolkodni mégsem jutottam semmire. Oké, értem én, hogy nem a gondolkodási képességemről vagyok híres, de ez sehogy sem áll össze. Most akkor van egy bátyám. Neki van még 6 haverja és összesen akkor 7 sráccal kell együtt laknom? Szerintem álmodom. Igen. Mikor múltkor elmentem a parkban hazafele jövet lehet bedrogoztak és most egy sikátorban szunyókálok. Na, jó ez még nagyobb hülyeség. Reggel elmentek valahova és még nem halottam volna, hangoskodást szóval gondolom még nem jöttek vissza. Viszont ha üres a ház, akkor van, esélyem körbenézni hátha találok valamit ez ügyben.

Miután meggyőződtem róla, hogy nincs itt senki elmentem felfedezni a házat. Hát mit ne mondjak. Elég hatalmas. Viszont amilyen nagy olyan szép is. Belülről fehér. Ahogy elnézem 2 emeletes. Tippem szerint ide fent vannak a hálószobák. De ezt majd később megtudjuk. Most lent nézek előbb körül. Odalent találtam nappalit, fürdőt, wc-t, konyhát, étkezőt illetve egy stúdiót. Őszintén megvallva a stúdió tetszett a legjobban. Most jelenleg a nappaliban állok, és a képeket nézegetem mikor a lépcső felől hallok lécnyikorgásokat. Basszus valaki mégis van akkor itt. Gyorsan beugrottam a kanapé mögé ahol remélem, nem vesz észre, mivelhogy csak félig takar el. Hallom, ahogy lejött az emeletről viszont a hangok eltűntek így nem tudom pontosan most hol is van. Hirtelen azt éreztem, hogy megbökték a vállamat. Fenébe. Azt hiszem lebuktam. Lassan, nagyon lassan megfordulok és szembetalálom magam a vörös hajú fiúval, aki egy kicsit értetlenül néz rám. Gyorsan felállok és már csak egy kanapé van, köztük úgy nézünk farkas szemet. Ezt a szemezést én szakítom, meg mivel zavaromban elfordítom a fejem.

- Hál' égnek végre, hogy kijöttél. Már azt hittük elszöktél. Mit keresel a kanapé mögött? – nézz rám érdeklődve és válaszomat várva. Na jah. Várhatja. További némán álldogálásomat gondolom megunta mivel kikerülte a kanapét és elém állt.

- Nem akarsz válaszolni?- kérdezte. Én nemlegesen megráztam a fejemet. Láttam, rajta, hogy nem tetszett neki a válaszom, de szó nélkül hagyta. Hirtelen megragadta a csuklóm és elkezdett húzni a konyha irányába. Mikor oda értünk elengedte.

- Nem vagy éhes? 3 napja semmit sem ettél. – erre sem válaszoltam. Elkezdett a hűtőben kutakodni, míg én a konyha közepén álltam.

- Szereted a spagettit? – kérdezte mire egy kicsit előre döntöttem a fejemet bólogatást eredményezve.

- Akkor jó. – mondta majd rám mosolygott. Szedett 2 tányérra majd miután megmelegedtek a mikróban leültetett az étkező asztalhoz és elém rakta a tányért rajta az étellel. Ő leült velem szembe és engem nézett. Gondolom várta, hogy egyek.

- Addig foglak nézni, amíg nem kezdesz neki enni. Tudom, hogy éhes vagy. Mindenki éhes, ha nem eszik 3 napig. – sajnos igaza volt. Tényleg éhes voltam. Mivel frusztrált a nézése így elkezdtem enni mire ő is neki látott az övének. Mikor befejeztük az evést gyorsan elmosogatta a tányérokat majd visszaült velem szembe.

- Köszönöm az ételt! – köszöntem meg illedelmesen.

- Szóval tudsz beszélni is. – mosolygott rám. – Gondolom, van egy pár kérdésed mivel nem mindennapi, hogy az ember ilyen helyzetbe kerül, mint most te. Szóval, ha van bármi kérdésed, akkor felteheted, most és amire tudok, arra válaszolok. – erre csak bólintottam egyet és filóztam melyik kérdést is tegyem fel először.

- Hogy hívnak? – kérdeztem.

- A nevem Min YoonGi.

- Ti egy banda vagytok így... 6-an? Láttam pár díjat a nappaliban és következtetek a stúdióból. – kérdeztem bár még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy hányan is vannak pontosan.