The New Classmate // Shawn Mendes Fanfiction

6.

Másnap reggel nem éreztem úgy, hogy mennem kéne suliba, de persze apa nem tágított. Még mindig nem mondtam el neki, hogy anya férjhez megy a pasihoz akiért elhagyta. Hogy is mondhatnám.

Tony sem volt túlságosan feldobva reggel, így felajánlottam hogy elkísérem. Ez kicsit jobb kedvre derítette, de ugyan olyan egykedvűen baktattunk az iskolája felé.

- Mikor mondjuk el apának?- kérdezte, amikor odaértünk. Meglepetten konstaláltam, hogy lassan utolér magasságilag.

- Nem tudom- vontam vállat- De megoldjuk, rendben? Együtt- öleltem meg. Kicsit visszakozott, tekintve, hogy a sulija előtt álltunk, de visszaölelt. Ahogy elengedtem rohant a barátaihoz.

10 perc késéssel nyitottam be a földrajz terem ajtaján. A tanárnő meglepetten állította le az épen vetített filmet és intett, hogy üljek le. Sosem késtem még, persze hogy meglepte és nem csak őt. Ahogy elhaladtam a büntetésből előre ültetett Matt mellett, kérdő tekinteteket lövellt felém, de nem néztem rá, egyenesen leghátra mentem, ahol levetettem magam Sam mellé és a fülesemmel a fülemben hajtottam a fejem az asztalra.

A bömbölő zenétől nem hallottam a csöngőt, így Sam bökdösni kezdett. Egy biccentés után felálltam és elindultam a termünkbe. A folyosón valaki megragadta a karom és maga felé fordított. Matt aggódó arcával találtam szemben magam. Csak megráztam a fejem. Nem, most egyeltalán nincs kedvem beszélgetni. Senkivel. És még a fejem is szétment. Bólintott. Tudja, hogy hagyni kell ilyenkor. Ezért a legjobb barátom.

A terembe érve, Shawn már az új helyén ült. Mikor leültem egy pillanatra találkozott a tekintetünk, rám mosolygott, de én csak fapofával leültem és ugyanúgy ahogy előző órán, leraktam a fejem a padra. Bökdösött, beszélt, de nem néztem fel. Nem volt kedvem, még hozzá sem. Két szám közti szünetben akaratlanul elkaptam egy mondatát:

- ..és csak úgy hagyjátok hogy magában őrlődjön?- suttogta, de hiába, meghallottam. Valahol jólesett, de tényleg erre van szükségem. Gondolkodnom kellett, mihez kezdjek. Menjek, ne menjek? Elmondjam apának? Ha igen, hogy? Hasonló kérdések vetődtek fel bennem, amíg valamit nem éreztem a vállamon. Győzött a kíváncsiságom, felnéztem. Shawn az állát a karomon támasztottam milliméterekre az arcomtól. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Kivette a fülest a fülemből, de nem mondott semmit, csak nézett. Nem bírtam, visszaejtettem a fejem, de a padon közelebb csúsztam hozzá. Ő erre felbátorodott, átkarolta a vállam és a nyakamba temette az arcát. Megcsapott az illata. Oh, az az illat. Éreztem hogy felgyorsul a szívverésem és egy halvány mosoly kúszott az arcomra, de csak egy pillanatra, amíg az őrjítő fejfájás vissza nem tért.

Shawn

- Jól van?- jött oda a padunkhoz aggódva Sam.

- Nem tudom, de nagyon meleg- emeltem fel a fejem, de nem engedtem el. Tudtam, hogy szüksége van valakire.

- Mutasd csak- elhúzta a haját az arcáról és leellenőrizte a lázát.- Tényleg nagyon meleg. Nem kéne levinni az orvosiba?

- Nem hiszem hogy le akar menni- szólt közbe Hanna.

- De ha rosszul van?- ellenkeztem.

- Miért nem kérdezzük őt?- vetette fel az ötletet Max. Mindannyian összenéztünk és vállat rántottunk. Az első jó ötlete, mióta ismerem- Riley, jól vagy?

Megrázta a fejét. Megszorítottam a vállát és álltam volna fel, hogy lekísérjem, de Hanna közbeszólt.

- Majd mi, ugye Sam?- pattant fel. Kérdőn néztem rá. Szinte rá se nézett eddig. Sam-re néztem, aki bólintott.

- Megoldjuk.

Riley

38,5 fokot mutatott a hőmérő, így a védőnő felháborodva küldött haza, mondván mit keresek bent ilyen lázasan. Hívtuk aput, aki kérdés nélkül jött is értem.

- Jól vagy bogaram?- kérdezte, ahogy beültem a kocsiba.

- Persze, csak egy kicsit fáradt vagyok, ennyi- legyintettem. A fejem majd' szét robbant és megfagytam, de még mindig az esküvőn kattogott az agyam.

- Kidobjalak az orvosnál és hazasétálsz, vagy majd holnap?- pillantgatott rám.

- Túl esek rajta most- mondtam. Bólintott és befordult a doki utcájába.

Állítólag kezdődleges torokgyulladásom volt. De köhögni nem köhögtem, tök logikus. De ha eddig nem is volt, most biztos lesz, a sok kisgyereknek köszönhetően. Éljen a gyerek orvos.

A szobámba érve lehámoztam magamról a farmert meg a pulcsit és vettem fel a szürke melegítőgatyám, a már kinyúlt, itthon használatos piros pulcsim és az elmaradhatatlan pöttyös szőrös zoknim. Bebújtam az ágyba és egy szempillantás alatt elaludtam.