The New Classmate // Shawn Mendes Fanfiction

1.

Az osztályom hangosan kommunikált egymással, míg én az asztalomon doboltam. Hanna, a legjobb barátnőm és egyben padtársam a szeptemberi napfénybe bámult ki. A mindig kedves és felhőtlenül jókedvű töri tanárunk nagyon jól értett az ébresztéshez, így a fehér krétát előszeretettel csikorgatta a táblán, amire mindenki felszisszent.

- Elromlott- vont vállat és az egyik osztálytársamnak vágta aki a fejét padon tartotta. Ezen páran álmosan felnevettek, de ugyanolyan unalmasan telt az óra további negyed órája, ami még megmaradt.

Amikor kicsöngetnek, azt várná az ember, hogy mindenki egy emberként ugrik fel, mint egy rossz filmben. De mi nem egy filmben vagyunk. Helyette ráérősen, nulla életkedvvel baktattunk le az ebédlőbe kajálni. Mivel általában csak mi vagyunk ilyen lassúak, az étkező már tele van emberekkel.

Az ülésrend viszont eléggé beleillett egy High School Musical filmbe. Középen tanyáztak a „nagymenők", akik ribancokból és sportolókból állt leginkább, vegyítve pár szimplán helyes sráccal. Az egyel külsőbb részben ültek a talpnyalók, vagyis ahogy Hanna nevezi őket : „stílus és önbizalomhiányos hülyék, akik segnyalással akarnak feljebb kerülni a rendszerben". A harmadik körön ültek a normálisnak mondhatók, akik minden csoportból jóban vannak valakivel. Hanna alapértelmezettben ide tartozott, de most velünk ült, külön a rendszertől azok körében, akik magasról tesznek erre a baromságra.

Mi. Felvázolom röviden. Kezdjük Hannaval. Mint már mondtam, azok köré tartozik, akik mindenkivel jóban vannak. Az emberek szeretik, mert vicces, roppant csinos a fekete hajával és barna szemével, persze a stílusával, mindezek mellett nagyon jól röplabdázik. Ő pedig szereti az embereket mert.. ő Hanna, ki tudja miért.

Sam. A tipikus stréber lány. Kócos, vállig érő, szökés-barna fürtök, vastag keretes szemüveg, kék szemmel. Egy minimum 400 oldalas olvasmány nélkül nem is létezik. Kíváncsi vagyok, látta-e már valaki könyv nélkül. Szóval, az ő bekerülése körünkbe, igen egyszerű. Ő leckét ír, mi félig-meddig. Kompromisszumot kötöttünk még 9.-ben, hogy segít a háziban, mi megvédjük a seggfejektől. Ez sikerült is, közben jóba is lettünk. Kellemest a hasznossal.

Matt. A kedves és figyelmes fiúk megtestesítője. Ha a barna szemére nem is, a szőke fürtjeire felfigyelnek a lányok. Ajtót nyit, felveszi ha leejtesz valamit, eldob a kórházba, ha eltörted a csuklód tesióra közben. (így ismerkedtünk meg, de ez egy hosszú sztori)

Max. A sportoló köztünk. Mivel csak tavaly iratkozott a suliba, nem sikerült beilleszkednie, így hozzánk került. Magas, kigyúrt srác, világosbarna hajjal és szinte fekete szemmel. Sokan odavannak érte, de nem tudom mit látnak benne. Imádom, de nem épen egy IQ bajnok.

Végül rólam is pár szó. Riley. Sötétbarna hajammal és szürkés-kék szememmel a lehető legátlagosabb látványt nyújtom. A nyakamból a fényképezőgép elmaradhatatlan. Igen, mivel a fotózás elég nagy része az életemnek, a művészek közé is bekerülhettem volna, akik a sarokban gubbasztanak világfájdalmas képpel az arcukon, ahogy az a művész lelkeknél elvárt, de nem. Első nap Hannah megtalált, állítása szerint felemelt a rivaldafénye és azóta nem tágít mellőlem. Visz magával mindenhová, bulik, sulis rendezvények, még a suliújságba is bedugott, hogy fényképezzek. És ettől lettem én igen népszerű a menők körében. Ha valakivel interjú van, kit lehet rávenni, hogy csináljon még 100 képet, hogy tökéletesen nézzen ki? Engem. Kit lehet rávenni, hogy csináljak egy új profilképet facebookra? Engem. Szuper. Tényleg, ez szuper.

Mindenki tudta, hol a helye. Nem voltak veszekedések, szekrénybe zárások, semmi ilyesmi. A suli légköre nem volt kedvesnek és családiasnak mondható, de úgy-ahogy elment. Egyszerű és nagyszerű.

Délután, suliújság gyűlés. A sk8-hi vans-em az asztal szélére rakva hintáztam a székemen. Az ölemben tartott gépemet tanulmányoztam, amíg Lexa, az újság főszerkesztője beszélt. A menő lány titulusához képest egész kedves volt, de az orrunkra kötötte, hogy senkinek ne merjük mondani az újságon kívül. Komolyan. Egy esküt is elmondatott velünk mielőtt felvettek.

- A következő napirendi pont. Az interjú. Valakinek ötlet?- nézett körbe. Egy évfolyamtársam tette fel e kezét. Lexa kíváncsian intett, hogy beszéljen.

- Úgy hallottam a hokicsapat kijutott valami nagy rendezvényre. Beszélhetnénk Ethan-el erről- vetette fel az ötletet. Ethan a hokicsapat kapitánya. Lexa leírta a kis noteszébe és ismét felnézett.

- Ez jó. Riley, képeket is kérek hozzá- pillantott rám egy pillanatra. Bólintottam. Egyébként sem vagyok szószátyár, utálok folyton beszélni. Szeretem átgondolni mit is akarok valójában kifejezni és aztán beszélni. Persze, ha van kivel, megy a szófosás is.

- Sztárvilág. Hallotta mindenki, hogy új diák jár hozzánk holnaptól?- mindenki bólintott. Igen, a mostanában feltörekvő énekes, Shawn Mendes, úgy döntött befejezi a gimnáziumot és ezt nálunk tervezi csinálni- Szuper, kérek róla..

- Képet, tudom- vágtam közbe amikor rám emelte a tekintetét. Elismerően bólintott és folytatta.

- Mindent tudni akarok róla. Kedvenc szín, csoki, ruhadarab, franctudja, a lényeg, hogy beszéljen. Világos mindenkinek?

- Igen- kántálák egyszerre.

- Szuper. Munkára mindenki- tapsikolt. Mivel nekem dolgom általában a fotózáson kívül csak a photosoppolás volt, amit otthon csináltam, leléptem. Kényelmesen sétáltam el a szekrényemig, raktam be pár cuccot és vettem ki a barna bőrkabátomat, amit fel is vettem. A kockás vans táskámat a vállamra véve indultam el hazafelé. Hannah az aulában várt, így együtt mentünk a haza. Bő 10 perc buszozás és séta után rontottam be a házba egy „Megjöttem"-el. Ahogy beljebb mentem a nappaliba, immáron cipő és kabát nélkül, Tonyt pillantottam meg a kanapén ücsörögve.

- Szia öcsi- nyomtam egy puszit a homlokára. Tony a 13 éves kisöcsém. Hozzám hasonlóan sötétbarna haja van, viszont a szeme zöld, nem úgy mint az enyém.

- Szia- intett le sem véve a szemét a tv-ről. Mentem tovább a konyhába, ahol apát találtam, tömérdek papírmunka között.

- Szia szivecském- eresztett el egy mosolyt. Biccentettem és elkezdtem magamnak teát készíteni. Nem tehetek róla, szeretem a teát.

A gőzölgő bögrével a kezemben mentem fel a szobámba. Nem volt nagy, egy kisebb franciaágy volt betolva a sarokba, mellette éjjeliszekrény, a lábánál az íróasztal, azzal szemben ruhásszekrény. Amellett a kis teraszunkra nyíló ajtó állt. A bordó falon keresztbe kasul képek lógtak, amikét én csináltam, teljesen random dolgokról. Az utam az erkélyre vezetett. Nyugodt volt, mint mindig, ahogy a város zaját hallgattam.

Így tengettem hát eddigi életemet. Nyugodtan, keveset beszélve, fotózással és barátokkal. Úgy tűnt minden így is marad, örökre. De nem így történt.