Twins Love /befejezett/

1. rész

Hogy is lettem szerelmes? Egész gyorsan. Gyerekkorunkban sokat piszkáltak engem. Akkor mindig Chris védett meg engem. Talán ezekben az időkben volt az, hogy beleszerettem. Azóta szenvedek a tiltott szerelmemtől. Szenvedek, mert tudom, hogy nem lehet az enyém. Soha nem lehetünk együtt, hiszen mi ikrek vagyunk.

A nevem Hannah Kennedy és 17 éves vagyok. Mint azt előbb is olvashattátok szerelmes vagyok az ikertestvérembe. 16 éves korunkig mindent együtt csináltunk Chrissel, de mostanában olyan rideg velem. Sosem tudom, mit gondol, vagy mit érez. De mindig ott van, ahol kell.

Egyik este mélyen beszélgettünk, amikor felmerült a szerelem téma.

- Te szerelmes vagy Hannah? – kérdezte és egyenesen a szemembe nézett.

Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak neki, de válaszolnom kell neki.

- Talán. Magam sem tudom, de van egy srác, aki már régóta érdekel.

- Ne aggódj, biztosan szeret téged. Te vagy az iskola „királynője".

- Igaz. – mondtam és megcsíptem az arcát. – És kibe szerelmes az én drága ikrem? – kérdeztem mosolyogva.

- Van az a lány az osztályban. A neve Avery. Szerintem ismered.

- Igen tudom. Belé vagy szerelmes?

- Igen. Olyan kedves és szép, sőt még a segge is jó. – mondta perverz mosollyal. Belebokszoltam a vállába.

- Hol van az a mindig komoly fiú, aki az iskolában vagy?

- Az iskolában. – mondta. – Az egy külön személyiség.

- Igen, persze. – mondtam és felálltam az ágyról. – Jó éjt Chris.

- Neked is. – mondta és becsukta a szemét.

Kinyújtóztam és elindultam ki a szobájából. Az ajtómnak dőltem, amikor beértem a szobámba. Eleredtek a könnyeim. Fájt, hogy mást szeret, de mi nem lehetünk, együtt szóval ki kell bírnom.
Másnap suliban Chrissel a folyóson sétáltunk, amikor Roxane velünk szembe jött. Jobb kedvem lett, ahogy megláttam. De ő valahogy nagyon furcsa volt. Nem mosolygott rám, ahogy általában szokott. Valami baj van. Tudom, mert nagyon is jól ismerem.

Roxane egy „strébernek" csúfolt lány. Sajnos sokszor akkor bántják, ha nem vagyok vele. De sajnos túl sok teendőm van, hiszen én vagyok a diáktanács alelnöke.

- Történt valami Roxane? – kérdeztem gyanakodva a lányt.

- Hát igazából...- kezdte keserű mosollyal. – történt 1-2 dolog.

- Hallani akarok mindenről. – néztem komolyan a szemébe.

- Emlékszel? Meséltem neked régen Nathaniel Jonesről, igaz? – kérdezte feszengve.

- Igen? Mi van vele?

- Ő tegnap... Megcsókolt. – mondta és hirtelen örömöm elszállt, amikor befejezte a mondandóját. – Akaratom ellenére.

- Az a kis rohadék. – mondta Chris és elindult a „menők" helye felé. Sajnos csak ők hiszik azt, hogy az ő helyük.

- Ez hülyeség volt. – mondtam Roxannak. Majd magamba morogtam. – Hogy volt képes ilyet tenni egy lánnyal? – dühöngtem.

Karba tettem a kezem és vártam, hogy a lány folytassa. Közel voltam, ahhoz, hogy robbanjak. Ha most meglátom lehet, hogy megverem.

- Nem kellene Chris után menni? – kérdezte aggódva Roxane.

Olyan ártatlan. Azt hiszi, hogy Chris olyan gyenge, de nem. Kiskora óta nagyon erős. Akkor lett erős, amikor engem védett. Azóta minden nap 1 órát fut és a szobájában edz, hogy formában legyen.

- Minek? Ő úgy is épségben visszajön. – mondtam, majd elnevettem magam gonoszan. – Nem hiába vagyunk a barátaid.

- De ez akkor is őrültség. Mit fog csinálni Nathaniellel? – kérdezte aggódva.

Most őt védi? Oké, hogy gyerekkori barátok, de nem kéne egy ilyen incidens után védeni azt az egoista vadbarmot.

- Ez ne érdekeljen. Neked nem ő tetszik, nem igaz? – kérdeztem felháborodva. – Nem lett volna szabad megrontania téged, míg nem jártok hivatalosan.

- Nem akarok járni vele. – mondta, de láttam a szemén, hogy nem így van.

Bár lehet, hogy maga sem jött még rá, de szerelmes ebbe a fiúba.

- Igaz is. Míg Mr. Elnök nem tartott a karjaiban. – mondtam gúnyosan. – Most komolyan miért pont Mr. Elnök? Miért nem Mr. Tökély? Egész jó páros lennétek. - nevettem.

- Ne már. – tiltakozott lány.

- Talán nem tetszik Mr. Tökély? Nem éreztél semmit amikor megcsókolt? – kérdeztem sokat sejtve.

- Nem! Viszont... – kezdte.

Még is csak lesz ebből valami.

- Igen? – vontam fel a szemöldököm.

- Egy kicsit megremegett a szívem, amikor megcsókolt. De ő egyáltalán nem érdekel csak...

- ...Jól csókol. – mondtam.

Csak? Persze. Engem nem tud hülyére venni. Jobban ismerem saját magánál.

- Hát röviden igen.

- Vajon ő, hogy csókol? – kérdeztem leginkább magamtól.

- És te kibe vagy szerelmes? – kérdezte meg újra.

- Már 1000x elmondtam. – csattantam fel, de éreztem, hogy elvörösödöm.

- Igaz-Igaz. És elmondtad már neki?

- Hülye vagy? Ő a testvérem. – mondtam halkan.

- És? – kérdezte.

Most komolyan azt hiszi, hogy el kellene mondanom neki? Köszönöm nem. Jól meg vagyok én a saját kis titkommal. Még csak az hiányozna, hogy kerülgetnem keljen otthon, mert kínosnak érzem azt, hogy tudja.