Twins Love /befejezett/

3. rész

- Azonnal fejezzétek be! – kiabált rájuk. Az egész folyóson mindenki csöndbe maradt. – Nem vagytok már gyerekek, hogy így viselkedjetek. Intézzétek el a dolgaitokat másképp, de ne erőszakkal.

Ezek után Chris rádőlt a vállamra. Én pedig elkísértem az orvosiba. A doktornő morgott, de ellátta a sebeit. Én nem tudtam bent maradni. Egyszerűen fájt azokra a sebekre nézni. Azokra a sebekre, amiket Roxane miatt szerzett.

Ezek után hazamentünk, de nem szóltunk egymáshoz. Nem tudtam a szemébe nézni egyszerűen képtelen voltam. Elhitettem vele, hogy Bruce és Én járunk. Nem tudom, mit tegyek ezek után. De lesz, ami lesz. Erős leszek.

Este bejött a szobámba, de a villanyt nem kapcsolta fel. Már későre járt úgy, hogy nem értettem miért nem alszik. Becsuktam a szemem és úgy tettem, mintha aludnék. Lehet, hogy rossz ötlet volt. Hallottam a közeledő lépteit, de nem mozdultam.

- Hannah. – kezdte és oda ült az ágyam mellé. – Te és Bruce tényleg jártok? – kérdezte. – Itt fogsz hagyni engem igaz?

A kérdése szíven döfött. Én valami rosszat tettem azzal, hogy hazudtam. Fájdalmat okoztam neki, pedig nem akartam. Megfogta a kezemet és az ágyamra hajtotta a fejét.

Az este folyamán még sok ilyen kérdést tett fel, mert azt hitte, hogy alszom. Ő magányos lesz nélkülem, de én nem akarom elhagyni. Mindig is Ő lesz az én szeretett ikrem.

Másnap reggel hárman jöttünk suliba. Bruce, Chris és én. Nem szóltam semmit csak meredtem előre. A tegnap estin gondolkoztam. A terem ajtajában elbúcsúztam Bruce-tól, majd Chrissel bementem a terembe. Megálltam Roxane padjánál és vártam. Tegnap nagyon rosszul nézett ki. Aggódom érte.

Amikor beért a terembe nyúzott volt, de még így is rám mosolygott. Valami történt.

- Jó reggelt Hannah. – mondta.

- Nem kell mosolyognod, ha nem tudsz. – mondtam és elvittem magammal a diáktanácstermébe, ahol Chris is ott volt. Chris szeme reggelre tiszta lila lett, szóval Roxanenak kell a segítsége. – Kellene egy kis segítség. Magamat ki tudom sminkelni, de mást nem.

- Miről van szó? – kérdezte érdeklődve.

- Ma reggelre tiszta lila lett Chris szeme alja. El tudod tűntetni? – mutattam a mögöttem ülő fiúra.

Chris zavarban volt. Nem értettem miért. Talán Roxane tetszik neki? Zavartan megvakarta a tarkóját.

- Kérlek, segíts. – mondta és a lányra mosolygott.

A lány elmosolyodott. Olyan meghitt volt a kapcsolatuk. Féltékeny voltam rájuk. Velem soha nem volt ilyen. Mondjuk, én a testvére vagyok. Remek. Már megint lehangoltam magamat.

- Gyere, ülj le. – nyomta le egy székre és oda adtam neki a sminkes dobozomat.

- Mit akarsz ezzel csinálni? – tolta el a lány a kezét, aki csak elmosolyodott erre.

- Semmi rosszat ne aggódj. – mondta és közelebb lépett hozzá.

Beállt a lába közé és úgy kezdte el a munkát. Addig én leültem és elkezdtem megcsinálni a feladataimat. De egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Rájuk tudtam csak figyelni. Csak magamnak akarom Christ, de az lehetetlen. Arra eszméltem fel, hogy Roxane a nevemet mondja.

- Hallgatlak. – mondtam és keresztbe raktam a lábam.

- Tegnap megjelent a házam előtt Dave Jason. – mondta mire leesett az állam.

- Az a Dave Jason, aki Angliában szupermodell lett? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Szóval ismered? – kérdezte a lány halvány mosollyal.

Csak ismerni? Dehogy. Mindent tudok róla. Mikor született, hol lakott, a volt barátnői nevét, a vércsoportját, az anyja névet, hogy hány testvére van és még sok mást.

- Nem csak ismerem, nagy rajongója vagyok. Egyes lányok tudod, mit meg nem adnának, azért, hogy 5 percet kettesben töltsenek? – kérdeztem és elindultunk kifelé a teremből.

- Ilyen nagy ember lett?

- Te nem olvasol újságot? – kérdeztem meglepődve.

- Nem igazán. Minden mást csak azt nem. – mondta én pedig meglepődtem.

- Nos, mindegy, ha legközelebb találkozol vele, kérj tőle nekem autógrammot.

- Engem valahogy hidegen hagy. – mondta előre szegezve a tekintetét.

- Hidegen persze. Az első szerelmedről beszélünk. – mondtam Roxánnak.

- De az már régen volt. – mondta és lehajtotta a fejét. Zavarban volt.

- Olyan idióta vagy. – fogtam meg a fejem fájdalmasan, majd leültem az egyik folyóson elhelyezett padra. – Még mindig nem látsz ki abból a felhőből, amit Mr. Elnök okozott? – kérdeztem.

- Nem. - mondta és leült mellém.

Ezek után csönd állt be kettőnk között. Nekem csak úgy pörögtek a gondolataim. Nem tudtam leállítani. Ki kellett gondolnom sok mindent. Komolyan le kellene írnom, mert, elfelejtem. Egy magas alak állt meg Roxane mellett. Az elnök volt az, Edward Wilson.

- Te vagy Roxane? – kérdezte komoly arccal.

Valamit akar Roxanetól és ez nem tetszik. A lány csak úgy ette a szavait. Nem tudom, mi van az elnökkel, de nem szeretném, hogy megsérüljön. A fekete baseball sapkámat lehúztam a szemem elé. Nem akarom, hogy lássa, mit gondolok. Akkor kiismerne könnyen az elnök.