Twins Love /befejezett/

13. rész

Ahogy ezt kimondta a szívemet elöntötte a melegség. Valahogy ez újból reményt keltett bennem. Vagyis inkább újra. Mégis csak jelentek neki valami, igaz? Vagy ez csak az én tévhitem?

Eltoltam magamtól.

- Ne barátkozz kétes alakokkal, kérlek. Nem akarok utánad menni a rendőrségre vagy rosszabb esetben a kórházba... - mondtam a szemébe nézve, de el is kaptam a tekintetem. Nem voltam képes sokáig a szemébe nézni, mert megfájdult a szívem.

- Gyere haza Hannah, kérlek. Olyan csöndes a ház nélküled. Hiányoznak az együtt töltött idők. Hiányzik a húgom.

Itt mintha egy stop gombot nyomtak volna rám. Ledermedtem, de nem az ijedségtől. Tudtam. Soha nem lesz képes azt érezni irántam, amit én érzek iránta. Ránéztem és egy keserű mosoly csúszott az ajkaimra és egy könnycsepp szökött a szemembe, majd onnan az arcomra. Gyorsan letöröltem a könnyemet.

- A húgod? Nem érted meg végre, hogy én már nem akarok a húgod lenni. Hiszen én szerelmes vagyok beléd Chris.

- Ne viccelj. – nevetett. – Az lehetetlen.

- Komoly vagyok. Én teljesen komolyan gondolom az érzéseimet.

- Ez biztos valamilyen fellángolás. Gyorsan felejtsd el, hiszen lehetetlen, hogy az ikrek szerelmesek legyenek egymásba.

- Rendben. – mondtam lehajtott fejjel. – Egy feltétellel elfelejtek mindent.

- És mi lenne az?

- Ha megismétled azt, amit New Yorkban tettünk.

- Ezt nem lehet Hannah.

- Miért nem? Ezt az egyet kérem utána azt kérhetsz, amit akarsz, de máshogy nem tudom elfelejteni az érzéseimet vagy téged. – mondtam és elő tört belőlem a sírás. – Kérlek Chris. Utána leszek a kishúgod és haza megyek csak kérlek.

Egy gyors mozdulattal magához rántott és lágyan megcsókolt. A fellegekben éreztem magam. A szívem hevesen vert és éreztem, ahogy a vér az arcomba fut. A lábaim remegtek már majdnem összeestem, amikor még jobban magéhoz húzott.

Ahogy elváltunk elengedett a falnak támaszkodtam. Lágyan rám nézett, majd mintha rájött volna mit tett ijedt fejet vágott és hátrébb lépett.

- Hannah... Én úgy sajnálom. Nem akartam.

- Semmi baj.

- De akkor haza jössz igaz?

- Megígértem nem igaz?

Közelebb jött, de kinyújtottam a kezem, hogy ne tudjon közelebb jönni.

- Adj pár napot és haza megyek. – mondtam és elindultam Roxy házához.

Talán félúton járhattam, amikor már nem bírtam tovább és elkezdem sírni. Az volt az utolsó csók, amit tőle kaptam, ebben az egyben biztos voltam. Nem bírtam tovább menni így leültem a fölre és a falnak támasztottam a hátamat. Nem bírtam egy ideig tovább menni. Csak sírtam és sírtam. Hajnali 1-2 óra körül értem haza. Ahogy kinyitottam a bejárati ajtót egy haragos szemű Nathaniel és egy aggódó Roxy nézett vissza rám.

- Hol voltál Hannah ilyen sokáig?

- Én.. öhm... hogy is mondjam? – kérdeztem és egy könnycsepp kúszott a szemembe. – Nem lehetne, hogy holnap beszéljük meg? Még nem vagyok képes elmondani? – nem tudtam most még beszélni erről velük, de tudtam, hogy el kell, mondjam, mert akkor nem hagynak békén. Vettem még egy utolsó lendületet és sírás nélkül felmentem a szobámba.

Másnap reggel úgy néztem ki, mint a mosott rongy. Ahogy leértem az emeletről az asztalnál már ott vártak engem. Most mind a ketten aggódva néztek rám.

- Ennyire szörnyen nézek ki? – kérdeztem.

- Igen. – válaszolta Nathaniel őszintén, mire Roxy enyhén vállon ütötte. – De hát ez az igazság. Minek hazudjak?

- Azért fogalmazhatnál finomabban.

- Megpróbálok.

Leültem velük szembe és vártam, amíg befejezik ezt a szerelmi civakodást arról, hogyan kellene most velem beszélni. Tudva azt, hogy két ilyen jó barát van mellettem egy kicsit felvidított. Ahogy befejezték kérdőn néztek rám.

- Tegnap Chris megcsókolt.

- De hiszen ennek örülnöd kellene, nem? – kérdezte Roxy.

- Hagy mondja végig. – mondta csitítóan Nathaniel.

- Egy feltétellel. – mondtam és vettem egy mély levegőt és összeszorított szemekkel kimondtam.. – Ha többet nem szeretem és haza költözök. Azt akarja, hogy újra a kishúga legyek.

- Ez nem normális – mondta Nathaniel és felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé.

- Várj Nathaniel. Én kértem rá.

- De miért?

- Azt hittem így elfelejthetem, de nagyon nagyot tévedtem. – mondtam még mindig lefelé nézve.

- De ez akkor se mehet így tovább. – mondta és kiment az ajtón.

m