~Marinette~
Átlagos téli nap volt. Ismételten a legutolsó percben érkeztem, ismételten majdnem elestem az iskolába menet, ismételten dadogva beszéltem Adriennel és Alya is ugyanolyan Katica rajongó volt.
Az utolsó óráról csöngettek ki. Nagyban beszélgettem barátnőmmel, miközben sétáltunk ki az épületből. A lépcső jeges volt, és nem is én lennék, ha nem csúszom el, bár szerencsére valaki elkapott. Felnéztem, és csaknem Adrient pillantottam meg?
- Jól vagy?- kérdezte meglepődve.
- Pe-persze....köszönöm! Már megszoktam.
- Hé csajszi, minden rendben?- lépett mellém Alya.
- I-igen.
- Ha már így együtt vagyunk, nem lenne kedvetek elmenni egyet pizzázni ma este?
- Jó ötlet!- lelkesedett Nino.- Te is jössz tesó?- fordult Adrienhez.
- Igen. Remélem elengednek. Marinette?
- Te-természetesen.- dobbant nagyot a szívem.
Éppen indulni akartam, amikor megcsúszott a lábam. Ekkor erős fájdalmat éreztem a tarkómon.
Az utolsó, amit láttam barátaim aggódó arca volt.~Adrien~
Már köszöntem el barátaimtól, amikor Mari sikítását hallottam, és a következő pillanatban a földön feküdt.
Odarohantunk hozzá, de már késő volt. Motyogott még valamit, majd elájult. Vére kis patakocska ként szivárgott és színezte be a havat vörösre.
Egyből hívtuk a mentősöket. Nagyon meg voltunk rémülve.
Megérkezett a mentőautó, miközben apám kocsija is befutott.
- Mi történt itt?- kérdezte szörnyülködve Natalie.
- Egyik osztálytársam elesett a jégen és nagyon csúnyán beverte a fejét. Nino és Alya nem ér rá, ezért bekísérem a kórházba.
- Te sem érsz rá Adrien!
- Látom nem értettél meg. Vele megyek!
- Nem engedem!- válaszolt ingerülten.
- Próbáld megakadályozni!- szálltam fel Mari mellé.
Natalie hitetlenkedve bámulta engedetlenségemet, így elég időm volt, hogy elinduljunk a kórház felé.
Teljesen elkísértem, amíg tudtam.
- Kérem, itt várjon!- szólt egy nővér.- és mosakodjon meg.
Észre sem vettem, hogy ruhám véres lett.
- Mennyi idő mire bemehetek hozzá?- kérdeztem aggódva.
- Menjen nyugodtan haza, cserélje le a pólóját és ingjét, ebédeljen meg. Utána talán már bemehet hozzá.- mosolygott kedvesen.
Hazasiettem. Természetesen apám már várt.
- Hogy gondolod, hogy csakúgy elmész?!- sziszegte.
- Neked nincs szived?- fakadtam ki.- Egyik barátom kórházba van és mindent láttam, amikor elesett. Többet ér egy kínai óra, mint egy ember egészsége?!
Láthatóan meglepődött.
- Menj a szobádba és cseréld le ezt a véres holmit! Utána visszamehetsz a kórházba. Majd érted küldök egy autót.
Váratlanul ért engedékenysége.
- Köszönöm- öleltem meg hirtelen ötlettől vezérelve, és már siettem is a szobámba.
Gyorsan felvettem egy barna inget, egy fehér pólóval, majd lesiettem az étkezőbe. Már minden ki volt készítve. Ettem valamennyit, és futottam a buszhoz.
Meglepően kevés ember volt az utcákon. Olyan volt, mint a vihar előtti csend, de nem törődtem vele.
Mire bementem Alya és Nino ott volt.
- Hogy van?- kérdeztem.
- Az orvos azt mondja bármelyik pillanatban felébredhet, nem súlyos a sérülése. Csütörtökön kiengedik, ha ma felébred, márha minden jól megy.
- A szülei?
- Jaj! Teljesen kiment a fejemből, pedig megígértem, hogy felhívom őket. Pillanat és jövök.
- Kimegyek valami üdítőért. Neked is hozzak tesó?- indult haverom is az ajtó felé.
- Igen köszi, egy colát.- nyújtottam a pénzt.
Egyedül maradtan a szobában. Leültem egy székre, és vártam. Pár perc múlva köhögni kezdett. Felugrottam a helyemről, és lassan közelebb léptem.
Lassan kinyitotta a szemét.
- Annyira örülök, hogy jól vagy!- mosolyogtam rá.
Kelletlenül hátrébb húzódott, mintha bántani akarnám.
- Mari mi a baj?
- Ki vagy te?- kérdezte szaggatottan.
Többet nem volt időm kérdezni, ugyanis Alya jött vissza.
- Csajszi hála az égnek, hogy jól vagy!- ment volna megölelni barátnőjét, de megállítottam.
- Mi az?! Eressz el!- próbált kibújni kezem közül.
- Jobb lesz, ha hívjuk az orvosokat!- mondtam letörten.- Gyere!- húztam ki.
- Adrien mi ütött beléd?!- háborodott fel.
- Amnéziája van. Amikor megláttam, hogy felébred, beszéltem hozzá, majd megkérdeztem mi a baja, mert elég furán festett. Nem tudta, hogy ki vagyok. Rád is érdekesen nézett ezért gondoltam, jobb ha szólunk valakinek.
Az utolsó két mondatomnál valamiért nagyon kalimpált Alya. Miután befejeztem, megfordultam, és Marinette szülei álltak mögöttem.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyek.- köszönt el a lány, és az épp visszaérkező Ninot is magával húzta.
- Igaz, amit mondtál?- küszködött könnyeivel az anyuka.- Tényleg nem emlékszik semmire?
- Azt nem tudom! De egy darabka biztos kiesett neki.- hajtottam le a fejem.
Megérkezett az orvos is. Gondolom Ninoék szóltak neki.
Bementünk. Feltett pár kérdést Marinettenek, majd gondterhelten felsóhajtott.
- Ettől féltem!- húzott odébb a doktor.- Sajnos sikerült pont úgy bevernie a fejét, hogy a teljes emlékezete törlődött.
A szülők ijedten néztek össze.
- Meg fog gyógyulni valaha?- kérdezte Mrs. Dupain-Cheng.
- Nem lehet tudni. Az emberek 75%-nak visszatér de a többinek részlegesen, vagy semennyire. Más baja nem történt, ezért ha nem mutatkozik egyéb dolog, holnap este érte jöhetnek. Utána vigyék el olyan helyre, ahol együtt voltak, esetleg a barátaival menjen el valahova, és ismételjenek meg egy programot! Ebben segíthetnek neki!
Letörve sétáltam ki a teremből.
Az utóbbi időben kezdtem egyre jobban megkedvelni a lányt, most meg jött ez a baleset. Elhatároztam éjjel visszajövök.
Hazamentem. Natalie érdeksen nézett rám, de mindent megértett, miután elmeséltem mi történt.
Fellépdeltem a lépcsőn, a szobámba.
Leültem az íróasztalomhoz, de nem bírtam figyelni a házira. Nagynehezen megcsináltam. Este fél kilenc volt.
Gyorsan lezuhanyoztam, és felvettem valami tiszta ruhát. Bebújtam az ágyba, és már jött Natalie, hogy ellenőrizzen. Becsuktam a szemem. Visszacsukta az ajtót és hallottam a kulcs kattanását.
A kórházba kilenckor hajtanak ki mindenkit. Negyed tíz volt.
- Plagg, jobb lesz ha megyünk.
- Nemár.... Olyan fáradt vagyok!
- Ha nem nyafogsz kapsz egy doboz camambertet. Karmokat ki!
Pár perc múlva az ablaknál is voltam. Hangtalanul földet értem, majd visszaváltoztam.
Mari ijedten kapta fel a fejét a fény miatt.
- Nyugi csak én vagyok!- léptem elő.
- Hogyan jutottál be?
- Az ablakon.
- Dehát a harmadik emeleten vagyunk!- akadt ki.
- Segített valaki.
Érdekesen nézett rám, de belenyugodott.
- Hogy vagy?
- Én jól, azt hiszem, csak nem tudom, hogy ki vagy.
- Bocsánat. Adrien vagyok. Egy osztályba járunk.
- Mi...esetleg.....hogy is mondjam. Itt voltál, amikor felébredtem, és most is itt vagy. Talán mi...
- Jaj nem, nem, nem, nem, nem. Csak barátok vagyunk.
- És az a másik lány?
- Alya? A legjobb barátnőd.
- Ő is az osztálytársunk?
- Igen. Mi négyen jó csapatot alkotunk.
- Négyen?
- Igen Alya, Nino, te és én. Nino Alya barátja és az én haverom, de te is nagyon jóban vagy vele, persze baráti szinten.
- Tikkit ismered?
- Tikkit? Ki az a Tikki?
- Ne-nem tudom.
Érdekes volt ez a Tikki név. Nem hagyott nyugodni. Milyen eredetű név?
A valóságba egy nagy robbanás rántott vissza.
- A francba!
- Mi a baj?-kérdezte rémülten.
- Most mennem kell, de hamarosan visszajövök, és mindent elmondok.- rohantam el.Hello!😊
Itt lenne az első fejezet. Remélem tetszik!
További szép éjszakát!Annalulu🐞🐈
YOU ARE READING
Miraculous: Emlékezés/BEFEJEZETT/
FanfictionSziasztok! Ihletet kaptam egy nagyobb könyvhöz, így a kisebb történetek után megpróbálozom egy hosszabb megírásával. Remélem ez a könyvem is elnyeri a tetszéseteket. Három fejezetet már kiraktam a Miraculous novellák című könyvembe, de leszedtem és...