Miraculous: Emlékezés/BEFEJEZETT/

4.fejezet

- A mai nap rendhagyó lesz számunkra, ugyanis Marinette visszajött az iskolába és a segítségeteket szeretné kérni valamiben, ezért ezen az órán rá figyeljetek. Nagyon fontos dolog, ne vicceljetek vele.- adta át a szót osztályfőnökünk.

~Marinette~

Feszengve álltam az osztály elé. Már ezerszer elképzeltem, hogy milyen lesz, mit mondok, mégis megijedtem. Egy hang sem jött ki a számon.
Ránéztem az osztályra. Tekintetemet körbejárattam, majd megakadt egy emberen pillantásom.
Adrien mosolyogva bólintott egyet, hogy elkezdhetem, aztán eszembejutott Chloé cseppet sem kedves kirohanása. Ha elmondanék mindent kiröhögne, vagy nem is tudom mit csinálna.
Ezeket végiggondolva képtelen lettem volna elmesélni a történteket.
- Én....sajnálom!- gyűltek könnyek a szemembe, és kifutottam a teremből.
Az egyetelen hely ami tudtam, hogy üres lesz a szekrényeknél volt. Odaszaladtam, és leültem a földre.

~Adrien~

Marinette csak állt velünk szembe. Nem szólalt meg. Bólintottam neki, hogy kezdje el, de kirohant a teremből.
Szinte egyből felpattantam, majd eszembejutott a tanár.
- Tanárnő, utánamehetek?- kérdeztem.
- Majd én. Nem tudsz neki segíteni. El sem tudod képzelni, hogy min mehet át.
- De igen. Ott voltam vele a kórházban. Pontosan tudom mit érez. Előttem történt a baleset is.
- Akkor menj. Lehet jobban örülne egy barátnak. Tíz perc múlva utánatok megyek!
- Köszönöm!- futottam Mari után.
Nem ismerte a sulit, így az egyetlen helyre mentem, ahol lehetett. Meg is találtam a szekrényeknél. Egy sorakba kuporodott a földön. Sírt.
- Marinette?
Ijedten felkapta a fejét.
- A-Adrien? Sajnálom.... Én nem..... Eszembe jutott Chloé és....
- Ne butáskodj!- melléültem és átöleltem.- Egy nagyszerű lány vagy! Chloé egy hülye liba, és amikor megcsókoltalak előtte, az nem azért volt, hogy lekoppintsam. Mármint csak részben. Én igazán kedvesnek és segítőkésznek tartalak. Ne hidd, hogy azért, mert te vagy Katica! Már régen el kellett volna mondanom, de féltem, hogy elutasítasz.
Szemeiben még könny csillogot, és enyhén be is volt dagadva a sírástól, de gyönyörűnek találtam.
Felálltam, és felsegítettem. Pár pillanatig csöndben álltunk egymás mellett, majd hirtelen Mari magához szorított. Meglepődtem rajta, de én is átkaroltam.
- Köszönöm!- suttogta.
- Gyere, lassan letellik tíz perc, és a tanár azt mondta utánunkjön. Jobb lesz, ha megmosod az arcod.
Bement a lánymosdóba. Ugyan nem tagadhatta le, hogy sírt, de miután kijött határozottaban jobban festett.
Megfogtam a kezét, úgy mentünk vissza a terembe.
Minden szempár ránk szegeződött, mégsem érdekelt.
Leültem a helyemre.

~Marinette~

- Marinette jól vagy? Ne mondjam el én?- kérdezte a tanár.
- Ne-nem tanár nő. Sajnálom az előbbit, csak.... Nehéz ez.- vettem egy mély levegőt és belekezdtem.- Nem sokan tudjátok, de volt egy balesetem pár nappal ezelőtt. Elestem a jégen, és bevertem a fejem.
- Szóval olyan kétbalkezes voltál, mint álltalában?- jelent meg gúnyos mosoly Chloé arcán.
- Maradj csöndben! Még egy ilyen és mész az igazgatóhoz!- szólt rá a tanár.
Marinetten látszott, hogy elbizonytalanodott a beszólás miatt. Összevissza kapkodta a tekintetét, mint mielőtt kifutott a teremből.
- Mi történt azután?- hallottam Rose hangját, ami abban a pillanatban életmentő volt, Mari ugyanis folytatta, amit elkezdett.
- A kórházban ébredtem, és semmire nem emlékeztem, ahogy most sem. Az okát is csak azért tudom, mert... elmondták nekem. Nem azért jöttem be, hogy a figyelem középpontjában legyek, ahogy a sajnálatotokat sem akartam hallani. Egyszerűen meg akarom tudni, mégis ki vagyok?
- Mostmár hallottátok, ami történt.- törte meg a pár percnyi csendet Mrs. Bustier.- A mai napon, tizenkettőig kell itt maradjatok, tekintettel arra, hogy mind a négy óra ami meg lesz tartva itt a teremben, lesz osztályfőnöki. Bemutatkoztok Marinettenek, meséltek magatokról. Én nem leszek a teremben, ugyanis óráim vannak, de azok a tanárok, akik tanítanának titeket figyelni fognak rátok. Nem fognak beleszólni semmibe. Mondjatok el mindent az iskoláról.- fejezte be a tanár és már csöngettek is.
Az egész napom ismerkedéssel, történetek hallgatásával telt. Mindenki elmondott mindent magáról, rólam.
- Te ugye most csak teszed magad?- lépett hozzám Chloé.
- Tessék?- döbbentem le, de elhatároztam, hogy erős leszek.- Ugyan, hogy találhatsz ki ilyet? Azt hiszed ez egy nagyon jó játék?
- Ugyan aranyom mindketten tudjuk, hogy hazudsz!
- Valami gond van?- lépett mellén Adrien.
- Bolondokkal nem társalgok. Nem lehetsz annyira őrült, hogy itt vagyok én neked, te meg ezt a kétbalkezes majmot választod? Mondd, hogy csak viccelsz és azért csinálod, mert kedves vagy vele? Ugye csak a feltételes amnéziája miatt teszed?
Nem akartam tovább hallgatni. Féltem Adrien válaszától. Csendben kimentem a teremből. Szerencsére senki nem vette észre, így nem jöttek utánam.
Ki kellett szellőztetnem a fejem, nem csak Chloé miatt. Kicsit kezdtem tele lenni a sok történettel.
Szünet volt, így nagyon sokan a belső udvaron voltak.
Leültem kicsit,egy eldugottabb padra.
Pár perc múlva Nataniel léppett elém.
- Van kedved sétálni?- nyújtotta kezét, hogy felállítson.
Bólintottam, majd csöndben elindultunk egymás mellett.
Becsöngettek. A diákok lassan visszaszállingóztak termeikbe, ezért ketten maradtunk.
Minden olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam semmit csinálni. Nataniel a falhoz nyomott, kezeimet fent megfogta, és nem engedett. Vészesen közel volt hozzám.
- Ugye az a csók reggel Adriennel, azért volt, hogy lekoptassátok Chloét?- suttogta.
- Ne-nem...A-Adrien a barátom.
- Ez nem hangzott túl meggyőzően!- nyomta erőszakosan ajkait, enyéimhez.
Próbáltam elhúzódni, de nem sikerült. Mikor eltávolodott, Adrient pillantottam meg Nataniel mögött.
- Ma-Mari....nette?- kérdezte lefagyva.
Könnyek szöktek a szemembe.
- A-Adrien e-ez nem az a-aminek látszik!
- Szerintem pontosan az.- hajtotta le szomorúan a fejét.- Csak egy kérdésem van. Miért? Én tényleg kedvellek. Megmondhattad volna, ha nem így érzel. Barátok maradtunk volna. Te viszont elhitetted velem, hogy van esélyem, most meg......
Kétségbeesés mardosott. Elvesztettem az egyetlen embert, akire számíthattam bármi történjen is.
Adrien szeme tele volt könnyel. Csak néztem, ahogy egyre távolodik tőlem, de nem tettem semmit. Nem tudtam, mert teljesen le voltam fagyva.
- Nos ha már elment.- tapasztotta száját újra az enyémre a vöröshajú. Már nem voltam olyan tehetetlen, ugyanis karjaimat ezúttal szabadon hagyta. Ellöktem magamtól.
- Miért tetted ezt?!- kiabáltam.
- Ő nem érdemel meg téged. Nem veszed észre?
- Egy mocskos ember vagy, tudd meg! Soha nem fogok veled járni!
Ezután valami nekicsapódott az arcomnak. A következő pillanatban, már a földön találtam magam. Égett az arcom a fájdalomtól. Odaszorítottam a kezem. Mikor elvettem véres volt. Felső ajkam felhasadt az ütés erejétől. Az arcom is hasonlóan sebes volt, de nem tudtam eldönteni, hogy a fiú, vagy miközben estem a beton okozta e.
- Mari én úgy...- kapott szája elé.
- Tűnj a közelemből te aljas féreg!- sziszegtem, hogy ne hallja mindenki.
Felálltam és elszaladtam. A hátsó ajtón mentem be házunkba, nehogy észrevegyenek a szüleim. A szobámban átváltoztam, majd az erkélyemről átugrottam egy másik háztetőre. Futottam, egyik helyről a másikra ugráltam. Egy háztetőn megálltam, hogy kifújjam magam. A kéménynek döntve hátamat ültem le. Térdeimet szorosan magamhoz
húztam és zokogni kezdtem.
Arcomból és számból még mindig ömlött a vér.
Nem bírtam felfogni, ami történt.

Sziasztok!😊

Feltettem az új részt, így mivel most senki nem olvas szerintem holnap reggel remélem szebbé teszem a felkelést.
Elnézést a bonyodalomért, de muszáj volt külön könyvet nyissak, mert túlteng bennem a lelkesedés és a sok gondolat ehhez a történethez és már most hosszabnak ígérkezik, mint egy max 5 fejezetes kis novella.😅
A következő részt szerintem jövőhéten hozom, ahogy szoktam, szerintem szerda körül. Az, hogy a másik könyvem fogom e egyidőben ezzel folytatni nem tudom, de szerintem nem, mert nehéz lenne, bár még nem biztos
Mégegyszer kellemes éjszakát!🐾

Annalulu🐞