Miraculous: Emlékezés/BEFEJEZETT/

7.fejezet

Ekkor fura nyöszörgést hallottam. Rögtön barátnőm ágyához siettem, de ott nem opyan állapotban találtam, mint vártam.

~Adrien~

Mari előtt álltam. Szegény sírt, és rugkapált. Álmodott.
- Kérem nee!- nyöszörögte.- Ne vigye el! Adrien ne hagyj el!
Látásom homályosodni kezdett. Szóval így élte meg, amikor apám elvitt. Hogy bírta visszatartani az érzelmet?
Leültem, és karjaimba vettem. Szorítottam magamhoz.
- Kérlek ne sírj!- suttogtam.- Itt vagyok! Nem hagylak el soha többet.
Másfél óra telt el így. Simogattam, csitítgattam, öleltem. Lassan elkezdett megnyugodni, majd mély álomba szenderült karjaimban.Soha nem akartam elengedni, de mennem kellett. Óvatosan letettem fejét a párnára. Felálltam. Már épp szólni akartam Plaggnak, amikor Mari hangját hallottam hátam mögül.
- A-Adrien?- ült fel álmosan.
- Igen?
Amint meghallotta válaszomat, kipattant az ágyból és hozzámfutott.
- Nem álmodok?
- Nyugodj meg, itt vagyok.- szorítottam ismét magamhoz.
- Olyan szörnyűt álmodtam.
- Tudom.
- Tudod?- lépett hátrébb, hogy a szemembe nézhessen.
- Itt voltam. Vergődtél, dünnyögtél minden félét. Pár mondatodat értettem is. Sajnálom!- hajtottam le a fejem.
Kis idő múlva két kezet éreztem az arcomon. Mari volt az. Megcsókolt.
- Nem a te hibád!
- Hogyan? Hogyan tudtad visszafolytani a könnyeid, az igazi érzelmeid, amikor apám értem jött?
- Jót tett volna ha sírok, vagy tombolok? Nem változtatott volna semmin.
Pár percig néma csönd telepedett körénk.
- Holnap, ha nem baj átjövök. Este pedig irány az óriáskerék.
- Apukád elengedett?
- Dehogy. De ő azt tudja állatkertbe megyek, így ott fog keresni.
- Ez nem jó.....
- Soha nem hagylak magadra. Emlékszel? Főleg most nem. Emlékek nélkül bajod eshet, ha én véletlenül kedves apám miatt nem tudok átalakulni és segíteni Bogárkám.
Gyere feküdj vissza. Kísértem ágyához.
- Ne menj el!- kérte.
- Sajnálom de....- észrevettem szemében a szomorúságot. Nem volt szívem ott hagyni.- Tudod mit? Kicsit még maradok.- mosolyogtam rá.
Láttam szemében az öröm csillanását.
Leültem az ágyához. Belekuporodott az ölembe.
Hallottam szuszogása lelassul, elmélyül. Még vártam egy kicsit, majd elhelyeztem az ágyában
Átalakultam, és hazaindultam.

~Marinette~

Mikor felébredtem nyolc óra volt.
- Jó reggelt Tikki!
- Szia Mari! Jól aludtál?
- Te fel se ébredtél?
- Ezt hogy érted?
- Éjjel itt volt Adrien. Ahhhh....- hasított éles fájdalom a fejembe.
- Mi a baj?- hallottam kwamim aggodó hangját.
- A fejem... Az orvos mondta, hogy néha fájhat. Megyek beveszek egy fájdalomcsillapítót.
Gyorsan felvettem valami otthoni ruhát, majd lementem a pékségbe.
- Jó reggelt!- köszöntem szüleimnek.
- Jó reggelt kicsim! Mi történt?- váltotzott meg anya hangneme miután észrevette arckifejezésem.
- A fejem fáj. Van valahol fájdalomcsillapító?
- Mindjárt adom. Itt is kell legyen egy.- kotorászott egy fiókban.- Itt is van. Ezt adtam mindig....
- Apának is amikor fájt régen a feje. Tudom- tudom, már ezerszer mondtad.- folytottam anyába a szót.- Várjunk MI?!?! Ha ezt már sokszor mondtad, akkor én....
- Emlékszel rá?- hitetlenkedett apukám is.
- Hisz ez csodálatos!- könnyezett anya.
A nyakába ugrottam és táncolni kezdtem.
Hirtelen beleütköztem valamibe. Felnéztem és Adrient pillantottam meg.
Nyomtam arcára egy puszit és magammal húztam. Körbe- körbe ugráltunk a pékségben.
- Mi ez a nagy öröm?- kérdezte mosolyogva barátom.
- Emlékszem! Emlékszem pár dologra. Kezdenek az emlékeim valamennyire visszatérni!- kacagtam.
- Hisz ez csodálatos!
Hirtelen fémes ízt éreztem a számban. Felszakadt a seb, a számon.
- Auu! Ez fáj.- fintorodtam el.
- Menj fel rendezd le magad.- mondta anya.- Adrien egy pillanatra tudnánk beszélni?
- Igen.- lépett közelebb anyukámhoz.
Elindultam házunkba, de hallótávolságon belül elbújtam. Kíváncsi voltam miről beszélnek.
- Hogyhogy elengedett apukád?
- Nem tudja hogy eljöttem.- húzta félre Adrien a száját.
- Tudod, hogy szívesen látunk, de tudod, hogy vissza kell menned.
- Kérem ne küldjenek el!- esett kétségbe barátom velem egyetemben.
Anya arca látva a fiút megenyhült.
- Nyugodj meg! Nem küldünk, de amint keres apukád egyből elvihet. Rendben?
- Köszönöm!- ölelte meg hirtelen felindultságból anyukám, bár szerencsére anya ugyanezt tette.
- Na menj Marinette, már biztos vár!
Ekkor esett le, hogy nekem írtó gyorsan fel kéne érnem. Rohanni kezdtem. Szerencsére Adrien lassabban jött, így volt időm lemosni a szám.  Majd raktapaszt is tettem rá, így valamivel könnyebb volt beszélni.
- Éhes vagy?- fordultam barátom felé.
- Igazából igen, mert nem tudtam reggelizni.- mosolygott feszülten.
- Oké. Tükörtojás backonnal? Bocsi de nem túl jó a főzésitudásom.
- Az tökéletes. Segíthetek valamiben?
- Idehozod a hűtőből a dolgokat? Tojás az ajtóban, bacon a fiókban.
Elkészült a tojás, majd leültünk az asztalhoz. Csendben ettünk egymás mellett.
- Gondolkodtál már azon, hogy mit mondunk Alyaéknak?- törtem meg a némaságot.
- Azt, hogy a barátnőm vagy. Baj talán?
- Nem egyáltalán csak ő nem olyan, ha ezt meghallja a dobhártyánk is kiszakad?
Ezen elkezdett nevetni.
- Mi ennyire vicces?- értetlenkedtem.
- Beletrafáltál. Alya pontosan ez a típus.
Én is elmosolyodtam.
Gyorsan elmosogattan és kopogtatást hallottam.
Kinyitottam az ajtót és barátnőm ugrott a nyakamba.
- Szia csajszi!- üdvözölt boldogan, bár egyből lehangolódott.- Mi történt az arcoddal?
- Hali Alya! Szia Nino!- Köszöntem mindkettőjüknek.- Ellökött tegnap egy gyerek.
- Szegény. Te aztán nem tudsz vigyázni magadra. Adrien végül jön?
- Igen jövök.- jött közelebb barátom.
- Gyertek be, még van egy kis dolgom.
Nem sok pár perc az egész.- invitáltam be barátaim.
Gyorsan adtam nekik üdítőt, meg valamilyen kekszet is kitettem, majd befejeztem a mosogatást.
- Megyek átöltözök, és indulhatunk is.- mondtam.
- Segítek!- mondta ellentmondást nem tűrő hangon barátnőm, ígyhát ketten mentünk fel.
Végül egy sima farmert, egy rózsaszín pólót és egy fekete, fél vállon lelógó meleg pulcsit vettem fel. A hajamat ismét kiengedtem, hogy elfedje minél jobban a kötést fejemen, mert ebédelni egy pizzériában terveztünk.
Elköszöntem szüleimtől, és elindultunk. Először az Eiffel torony  felé mentünk.
- Szóval itt szerevszte Kim és Alex a versenyt. Alex órája összetört, ekkor szállta meg egy akuma.- mesélte Alya.
- Mari kérdezhetek valamit?- húzott félre barátnőm.
- Persze.
- Van közted és Adrien között valami? Olyan érdekesen viselkedtek egymással.
Éppen válaszolni akartam, amikor megláttam Natanielt a háttérben. Tudtam, ha barátom észreveszi baj lesz.
Gyorsan a fiúkhoz szaladtam, és húzni lezdtem őket.
- Gyertek már!
- De miért?!- kérdezték meglepődve.
- Nézzétek ott van Nat!- mutatott a fiú felé Nino.- Köszönjünk neki!
Adrien keze ökölbe szorult, majd elindult az említetthez.
- Kérlek ne!- futottam utána.
- Bántott téged, ezt nem fogja megúszni!- csillant szemében a düh szikrája.

~Adrien~

Minden jókedvem elszállt, mikor észrevettem Natanielt.
Elindultam felé, de pár lépés utan Marinette termett melettem
- Kérlek ne!
- Bántott téged, ezt nem fogja megúszni!
Már továbbindultam volna, de Mari megfogta a kezem.
- Hagyd, majd én lerendezem ezt!- mondta, bár látszott rajta, hogy tudja, nem képes leállítani.
Kitéptem kezem szorításából, majd szinte már futva elindultam a fiú felé.
Megálltam előtte.
- Hogy merted bántani Marinette- et?!- sziszegtem, majd gyomorszájon vágtam.
Egy ideig köpni-nyelni nem tudott.
- Miről beszél?- nyögte végül ki.
- Tegnap leteperted a barátnőm, és megütötted, amikor ellökött magától!
- Azt, hogy megcsókoltam nem sajnálom, viszont, hogy megütöttem mérhetetlenül bánom. De igen Adrien Agreste. Smároltam Marinettevel. Miután elmentél, akkor is.- mosolygott kárörvendve.- Nem érdemled meg őt!
- Talán egyszer is kezet emeltem rá?!- vertem be egyet neki.- Vagy bántottam?! Letámadtam?
- Elég!- kiabálta Bogaram.
- Mond.....
- Nem érdekel! Legyen elég!- mondta határozottan, és átölelt.- Nyugodj meg!- suttogta.
- De bántott, miattam! Ha akkor ott maradok, és meghallgatlak....- kezdtek folyni könnyeim.
- Vége van. Legyen vége! Nem a te hibád volt, de erről majd még beszélünk, rendben?
- Rendben.- töröltem meg szemem.
Már éppen vissza akartunk menni barátainkhoz, amikor Nataliet pillantottam meg, amint minket néz pár lépésre tőlünk.
Nem tudtam, hogyan találhatott ránk.
Elengedtem Marit, majd szembefordultam a titkárnővel.
- Nem szabadott volna elszöknöd.- kezdte.
- Nem szöktem el. Tegnap szóltam apámnak, hogy elmegyek.
- Máshol vagy mint mondtad.
- Mert nem vagyok hülye. Ha elmondom merre találtok, sokkal könnyebb dolgotok lett volna.
- Nem baj, az a lényeg, hogy végre megvagy. Gyere, hazamegyünk.
- Nem! Nem megyek el. A mai napot a barátaimmal töltöm, főként Marival. Nem fogom mégegyszer elhagyni. Vissza akarjuk hozni az emlékeit, így elmegyünk olyan helyekre, ahol már voltunk. Este értem jöhettek tízre Marinettékhez. Hazakísérem nehogy baja essen.
- Az apád parancsa, hogy vigyelek haza.
A kétségbeesés kerülgetett tudtam, ha akar elvisz. A testőröm nagyban megkönnyíti a dolgát.
Éreztem Bogárkám szorosan hozzám lapul. Úgy remegett, mint előző nap. Át kellett élnie szinte ugyanazt. Fél karommal átöleltem, és simogatni kezdtem a hátát.
- Kérem ne!- mondta Mari rekedten.
Natalie beszédre nyitotta a száját.

Sziasztok!😊

Valamiért kész lettem a következő résszel, így gondoltam kiteszem már most. Remélem ha unalmas napotok volt, akkor feldobtam.
A következő részig sziasztok!🐾

Annalulu🐞