Miraculous: Emlékezés/BEFEJEZETT/

2.fejezet

A valóságba egy nagy robbanás rántott vissza.
- A francba!
- Mi a baj?-kérdezte rémülten.
- Most mennem kell, de hamarosan visszajövök, és mindent elmondok.- rohantam el.~Adrien

~Marinette~

Adrien milyen figyelmes és helyes. Á már biztos foglalt. De mi van ha még sem? Azt mondta négyen jó csapatot alkotunk. Nino és Alya együtt vannak. Csak bevenné a barátnőjét is ha lenne. Vajon miért jött el? Bár azt hiszem ez másodlagos kérdés. Hogyan jött be az ablakon?!-gondolkodtam.
Mióta felébredtem két dolog foglalkoztatott. Ki vagyok én és ki vagy mi az a Tikki?
Persze az előbbire gyorsan választ kaptam. Egy lány, aki elég rosszul esett, mert amnéziás, de a második kérdésem? Sajnos Adrien sem tudta. Van egy érzésem, hogy Tikki egy személy, nem pedig a kedvenc plüssöm, vagy mit tudom én mi.
Valami nagy zaj zavarta meg beszélgetésünket. Nagyon megijedtem.
- A francba!- mondta Adrien.
- Mi a baj?-ijedtem meg még jobban.
- Most mennem kell, de hamarosan visszajövök, és mindent elmondok.- és már a szobába sem volt.
Pár pillanattal azután, hogy elment egy kis piros lény röppent elő.
- Tikki!- ismertem fel.
- Mari te emlékszel rám?!
- Igen, de mi vagy te?
- Oooo... Azt hiszem jobb ha mindent gyorsan elmagyarázok
Beszélt dühös emberekről, akumicsodákról, valamilyen Halálfejről, Fekete Macskáról, egy yoyoról, ami a fegyverem.....stb- Csak változz át és mindent ösztönösen csinálj! Macskának pedig, azt hiszem jobb, ha nem említed az amnéziád, mert ha ismer Marinette ként, rájöhet ki is vagy valójában.
- Hogy micsoda?! Tikki, én nem vagyok erre felkészülve. Ha nem vetted volna észre, nem emlékszem az égvilágon semmire!
- Csak te tudod megtisztítani az akumát. Nyugodj meg Marinette!
Azok alapján, amiket elmondott, tudtam mindenki számít rám(mármint Katicára). Vettem egy mély levegőt.
- Tikki, pöttyöket fel!- ismerősen csengtek a szavak, és miközben rámolvadt a ruha deja vut éreztem.
Belenéztem a tükörbe. Egy katicamintás kezeslábas volt rajtam, egy hasonló maszkkal. Tikki azt mondta, hogyha átalakulok minden beleolvad a ruhámba: táska, telefon, zsebkendő...stb. A fejemen a kötés, mégis látszódott. Nos, ennyit arról, hogy Macskának ne mondjak semmit.
Lecsatoltam a yoyomat, majd kihajítottam az ablakon. Megakadt valamiben, és eszeveszett gyorsasággal maga után rántott. Mikor landoltam volna, valakinek nekiütköztem és elestem. Felnéztem, de csak feketeséget láttam, ami hirtelen megmozdult.
- Azt hiszem belémestél Bogaram!- nyújtotta mosolyogva a kezét az alak.
- Fe-Fekete Macska?- bizonytalanodtam el.
- Szolgálatára, hölgyem!- csókolt kezet.
Teljesen belepirultam. Vajon mindig ezt tette? Ha igen, akkor én hagytam neki? Mindenesetre meg kell hagyni jó képű, de..... Álljon meg a menet! Ha mindig így bókol nekem, akkor hajt rám?- fogalmazódott meg bennem egy újabb kérdés.
Ekkor belenyilallt a fájdalom a fejembe. Egy ideig nem láttam semmit. Úgy tűnt nem kéne emlékeket megpróbálni felidézni, mert ez lesz a vége.
- A mai fogás tálalva!- vigyorodott el, de egyből leolvadt mosolya.- Mi történt a fejeddel?- ült ki gyanakvó kifejezés arcára.
- Csa-csak üldöztem egy rablót, és beleütköztem egy kocsiba, a doki meg bekötötte, bár nem értem miért.
- Véletlenül nem a tarkódnál ütötted meg?
- Nem miért?
- És mindenre emlékszel?
- Hát ez......- akadt el a szavam. Nem véletlen, hogy ilyet kérdezhetett pont ma.
Váratlanul, egy nagy tűzgolyó landolt mellettünk.
- Sárkányúr vagyok!- jelent meg előttünk egy félig hüllő, félig ember valami.
Elkezdtünk harcolni. Szinte minden lelassult, és ösztönösen hajoltam el, védtem ki csapásait és támadtam.
Hamar lerendeztük, az akumát is megtisztítottam.
Belehasított fejembe egy gondolat. Adrien. Mi van, ha visszament a szobába, én pedig nem vagyok ott?
- Szép volt!- nyújtotta az ökelét társam. Pacsiztam vele. Amikor kezeink egymáshoz értek ledermedtem. Olyan ismerős volt, mégis új dolog.
- Jól vagy?- lengedte meg tenyerét előttem Macska.
- Pe-persze, csak elgondolkodtam. Viszont mennem kell. Szia!- siettem a kórházba. Bemásztam az ablakon, lefeküdtem, majd visszaváltoztam. Becsuktam a szemem, de kinyílt az ajtó.
- Elnézést, hogy felkeltettelek! A fejedet kéne megnézzem.- hallottam egy nő hangját.
Kicserélte a kötést.
- Te vagy, aki nem emlékszik semmire?- kérdezte, miután végzett.
- Igen.- szomorodtam el.
- Ne aggódj, minden vissza fog jönni, ha más nem egy része biztos.
- Gondolja?
- Teljes mértékben. Menj sokat a barátaiddal ismerős helyekre vagy a szüleiddel.
- Ma megpróbáltam felidézni egy emléket, mert ismerős volt, amit tettem, de megfájdult a fejem.
- Az, hogy ismerős volt valami, nagy lépés, viszont ne eröltesd, mert nem lesz jobb.- mosolygott kedvesen. Mennem kell! Jó éjszakát!- köszönt el.
- Viszlát és köszönök mindent!

~Adrien~

Miután megláttam Katicát a fejkötéssel, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy esetleg Marinette rejtőzik a maszk alatt. Érdekesen viselkedett, bár egy idő után ugyanúgy küzdött mint szokott, de nem lehet véletlen egybeesés. Visszamentem a kórházhoz, és benéztem Mari ablakán. Éppen cserélték le a kötését, majd kiment a doktornő, én pedig bemásztam. Gyorsan visszaalakultam.
- Szia!- köszöntem.- Bocsi, hogy el kellett mennem de az akumatámadás....látni szerettem volna.
- Se-semmi baj.- válaszolt, majd ugyanolyan érdekes tekintettel nézett ki a fejéből, mint társam. Valami érdekes dolog csillogott a szemében, talán félelem? Nem tudtam, akkor mégsem kételkedtem.
- Marinette kérdezhetek valamit?
- Persze, bár nem mondom, hogy tudok rá válaszolni.
- Te vagy Katica?- bukott ki belőlem. Máshogy akartam megkérdezni, de nagyon kíváncsi voltam.
Tátott szájjal nézett rám egy ideig.
- Te ho....
- Nem is tagadod?- csodálkoztam.
- Jelenleg azt se tudom mi az az akumicsoda, annak ellenére, hogy nemrég küzdöttem meg eggyel. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy tagadjam. A régi Marinette, talán jobban ki lenne készülve.- felelt higgadtan.- De miből jöttél rá?
- A fejkötés. Nem lehetett véletlen.- mondtam, viszont egyből megbántam. Megtudta ki vagyok. Persze el kellett volna így is úgy is mondanom, de...
- Te vagy Macska?!- kiáltott fel.
- Csendesebben, még meghallanak!
- Ezt nem gondoltam volna. Bár nagyon hasonlóak vagytok, mégis...- vett egy nagy levegőt.- Kezdek kikészülni. Először Tikki mindenféle szuperhősös bigyóval, most meg lelepleződtem, amit külön kér a kwamim, hogy ne tegyek.
- Hidd el, nekem is fura ez. Mondjuk nekem nincs amnéziám.
Rápillantittam az órára.
- Már hajnali négy óra?!
- Jól elment az idő.
- Nekem most mennem kell, de megígérem, hogy meglátogatlak napközben.
- Kérlek ne hagyj itt! Annyira félek. Mi lesz ha jön egy újabb támadás?
- Semmi baj!- léptem hozzá, majd én sem tudom miért, puszit nyomatam az arcára. Távolabb léptem volna, de Mari átölelt. Úgy tűnt soha nem akar elengedni.
Melegség öntött el. Nagyon jó érzés volt karjaim közé zárni.
Percekig így maradtunk. Kis idő múlva hallottam, légzése elméllyül, elalszik. Vártam egy kicsit, lefektettem és távolabb léptem. Édes volt, ahogy aludt. Hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Láttam, hogy elmosolyodott, mindazonáltal nem volt ébren.
- Ideje menni Galambocskám!- mondta gúnyosan kwamim.
Annyira boldog voltam, hogy nem érdekelt, semmi megjegyzése. Átgondoltam a nap eseményeit és elmosolyodtam.
- Plagg, karmokat ki!
Kimentem az ablakon.
Aznap óriási mosollyal az arcomon aludtam el.

Sziasztok!😊

Meghoztam a következő részt, remélem tetszik.
Jó éjjszkát mindenkinek!🌙⭐🐾

Annalulu🐞