Assassination classroom FANFIC (befejezve)

Én mint célpont

Egy ismeretlen szobában ébredtem, nem is volt olyan ismeretlen mert később rájöttem ez Karma szobája. Az emlékek lassan jöttek vissza, de legalább emlékeztem mindenre....

-Visszaemlékezés....-

Kiugrottam Karma lakásának az ablakán, azzal a pasassal aki megakarta ölni Karmát. Egy elhagyatott sikátorba vittem, neki támasztottam a falnak, fogtam egy alkoholos filcet és alkottam........
Egy gyönyörű f*sz fej lett belőle. Igazából ez az ember ténylegesen az, csak az arcán ezt fel is tűntettem.
Várj.... miért is mondom ezt róla? Csak pénzt akart szerezni egyküldetéssel. Mi van??????
A művemre koncentrálás közben, meg a gondolataim rendberakása közben nem figyeltem a környezetemre, körbevettek. A sikátornak a felém eső részében vége volt, a kijárat a támadóim fele volt. Az ilyen helyzetekben kell a gyors ítélőképesség. Hatan voltak, de valami zavart. Tudatosan engem akarnak valami miatt, de csak hatan jöttek mégis a kettő hátsó emberkének fehér köpenye volt. Ezekről mesélt már Korosensei, számunkra anti-anyagból készültek. Ezek szerint a többi cuccot is hozhatták ellem, mert szerintem tudják miből vagyok. Elől négyen álltak, hátul ketten anti-köpenyben voltak. A sikátorba egy kocsi érkezett, amin óriási lámpák voltak.

Basszus, gondoltam. Amint ez eljutott az agyamig, ugrottam fel a legnagyobb sebességemmel. A lámpákból lila fény lövellt, elég gyors vagyok, de a fény a lábamat súrolta. A csápjaimat használva menekültem, mert a lábaim beadták a szolgálatot. Suhantam mint állat a fák között. Sebesült vagyok, megtalálhatnak, valami búvó hely kell, Gondolkodtam. Egyre lassultam, nem igazán tudtam merre vagyok csak nyíl egyenesen hajtottam minél messzebb a támadóimtól. Majd hirtelen összeestem.....

Ennyi emlékem volt a tegnap estéről, ezek szerint Karma megtalált, és segített, de ez csak tipp. Az emlegetett szamár már be is lépett az ajtón.

-Jó reggelt, álom szuszék.-köszönt pimaszul, neki támaszkodott az ajtó félfának.

-Jobbat. Te hoztál ide?- kérdeztem egy nagyot ásítva.

-Igen hisz megmentetted az életemet, így én is segítettem. De valamit valamiért. Nem akarsz mesélni míg el nem mész?- kérdezte pimaszul?

-Szerintem nincs más választásom.- vontam vállat. Valamiért nem érdekelt, ha elmondom neki az összes mocskos titkomat. Valamiért még örültem volna is, ha átbeszélné velem ezeket a dolgokat.... Jézusom miket gondolok én?!

-Nincs- vigyorgott.

-Mire vagy kiváncsi?- kérdeztem szemöldökömet felvonva.

-Mindenre.- mosolygott.- A nevedre, a múltadra, a családodra, az életedre, hogy találkoztál Koro-senseiel...- a család kérdésére ökölbe szorult a kezem. Jól kezdődik...

-A nevem Ketsueki Sakura. Mondtam egy infót na léptem.- mondtam kicsit sértődötten. Felálltam az ágyról, kimentem az ajtón, mentem volna tovább, de valaki megragadta a kezem. Na ki lehet az? Természetesen Karma.

-Mit akarsz még tőlem?-háttal voltam neki, de biztos voltam benne hogy mosolyog.

-Nem csak a múltad érdekel, mindened érdekel.- a kezemet kirántottam a kezéből, azzal a mozdulattal megfordultam. Farkas szemet néztem vele, mégis úgy éreztem saját magamat látom. Azt az ártatlan lányt láttam aki tíz éve még mindent akart tudni, ez volt az álma. Ez az álom valóra is vált, de mi árán? A tudás hatalom,de ez a hatalom nagy felelősséggel jár, úgy érzem bárcsak maradtam volna a boldog tudatlanságban.

-Ne akarj tudni mindent, mert a sok tudás árthat. Én is sok mindent tudok, de ez nem igazán jó. - mosolyogtam keserűen.

-Akkor kérdezhetek a támadódról?- puhatolózott látva a kirohanásom.

-Ugyan azokkal a fegyverekkel támadt engem mint Shiro.

-Shiro?

-Asszem ez volt a neve annak aki Itonát tanította, és Korosenseit próbálta megölni. 

-Indíthatunk háborút?- kérdezte gonosz vigyort villantva.

-Megőrültél? Kiharcolna az oldalunkon?

-Az egész E osztály!-vigyorgott. Nem értettem ezért értetlen fejjel néztem rá, hogy fejtse ki.

-Tudod Korosensei ezt előre látta és megírta nekünk.-mondta a borítékokra utalva. Leesett mit mondott. Korosensei volt az egyetlen aki gondolt rám, senkinek nem voltam senkije, de ő elfogadott ahogy vagyok. És most kiderült halála után is segít engem. Könnyek marták a szemem, fejem lehajtottam, szemem lesütöttem. Életemben nem sírtam csak egyszer mikor Korosenseivel találkoztam,  akkor is örömömben. Ő a világ legjobb tanára!

-Köszönöm.- suttogtam halkan.