A Spanyol Joker

8. rész

8.rész
Megőltem. Miért? Miért? Ez csak is az én hibám nem kellett volna meghúznom a ravaszt. Most már nincs senkink. SZerencse, hogy Miguel betoltotte a 18-at így ő lehet a gyámom. De most biztos mérges rám. Nem csodálkoznék, ha elkűldene otthonról.
Szomoruan meredtem magam elé.
- Héj Sofi! Sofi! - lengette a kezét a szemem előtt Miguel. De nem tudtam reagálni. Nem jött hang a torkomon. -Te jó isten! Sofi kérlek szólalj meg! Mi a baj? Hallod? Szólalj meg... - és ehhez hasonlóak tömkelegével árasztott el, de egyre se tudtam válaszolni. Még egy 10 percig meredten bámúltam apa holt testét, majd megszólaltam.
-Hogy mi a baj? HOGY MI A BAJ??-üvöltök fel. - Megőltem az apámat! Az egyetlen embert, aki szeretett minket. De már ő sincs. Most mi lesz Miguel? Ki fog minket tovább nevelni? Ki fog minket leszidni, ha hülyeséget csinálunk? Ki? Ines biztos nem! Alejandro biztos, hogy nem! Nincs senkink! - mondom könnyeimmel küzdködve.
-Hagyd abba! Nem lesz semmi baj, minden megfog oldodni. Bízz bennem! - kérlelt már ő is könnyezve. Bólintottam egyet, jelezve, hogy bízok benne. Egy kósza könycsepp még lefolyt az arcomom. Letörőltem, majd felálltam. Mindenki csöndben nézett rám. Nagy levegőt veszek és megszólalok.
-A Spanyol Joker meghalt. A temetés idő pontját mindenkivel közölni fogjuk. - ránézek Miguelre. Látta rajtam, hogy nem vagyok hajlandó tovább beszélni, ezért folytatta.
-Gondolom most mindenkit lesokkolt az apánk érdekes körülmények között zajló halála, de erről nem Sofi tehet. Lehet valaki így gondolja, de ez csak is apánki hibája ő akarta megőletni magát. - ezután ránézett a szövetségesekre, mivel nekik van meg az a hatalmuk, hogy kiválasszák a vezetőt akkor, ha meghal.- Rémelem a legjobb vezetőt választják! -úgy tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. A szövetségesek bólintottak. Ekkor kilépett közüllük egy idősebb férfi. Lehajtottam a fejem és a lábam előtt heverő fehyvert kezdtem el figyelni.
-Nos.. Hát.. Ömm.. Ilyennel még soha nem találkoztam, hogy egy Maffiózó vezér megőleti magát. Kicsit felkavart a helyzet sajnálom. Gyerekek részvétem, és Sofi ne ostorozd magad ez miatt!- mondta szomorkás hangon. Felkaptam a fejem. Elhúztam a szám és bólintottam. - Mivel én kaptam az a lehetőséget, hogy kiválasszam az új Maffia vezért, ezért nem is halogatnám. A választottam nem más, mint..... - mindenki izgatottan várta a választ kivéve én és Miguel. Összenéztünk, láttam a szomoruságot és a megbánást zöld szemeiben. Bátorítóan megszorítottam a kezét, amire elmosolyodott. - ...tehát a választottam, Miguel! - mondja ki, mire a mellettem álló fiú nagy szemekkel néz le rám. Hírtelen magához vont és megölelt.
-Úristen, úristen! - suttogta. Megsimogattam a hátát.
-Gratulálok bátyus! - mosolyodok el. Mindenki tapsolt és oda jöttek gratulálni Miguelnek. Alejandro nem jött csak ide. Ő ott állt apa holttesténél. Oda mentem hozzá.
-A legjobb barátom volt. - mondja halkan.
-Tudom... Én.. Én nem akartam, de könyörgött és nem tudtam mit csinálok csak meghúztam a ravaszt.
-Nem momdtam, hogy a te hibád. De, hogy lehetett ekkora hülye, hogy megöleti magát a saját lányával? Jobb ötlete nem volt? Ahogy látom nem! - mondta a végét inkább magának. Megsimítottam a hátát bíztatás képpen. Ezen csak elmosolyodott. - Na gyere kölyök, mennjünk gratuláljunk a gyökér bátyádnak. Jaj, mi lesz velünk, ha ez itt elkehdi játszani a Főnököt. -erre csak elmosolyodtam.
Nem tudok nevetni. Egyszerüen nem megy. Apám egy órája elment az életemből. Már soha nem látom mosolyogni. Nem látom sírni, amikor részegen anya képeit nézi. Nem látom idegekedni, ahogyan a papír munkával szórakozik. Soha többé nem fogom látni.
Miguel soha nem mutatta ki, hogy bántja valami, de én a nevetésében hallom, hogy ez nem a boldog és nyugodt bátyám. Hanem egy szomorú összetört fiú, aki elvesztette a példaképét. Soha nem fog ugyan úgy nevetni, mint eddig már most érzem.
Csak is az én hibám. Ha nem húzom meg a ravaszt, akkor minden ment volna tovább. De neeem nekem megkellett húznom.

### Egy hét elteltével ###
Egész héten nem voltunk iskolában. Miguel apa elmaradt ügyeit rendezte, én pedig a temetést. Nem volt egyszerű na. A pap állandóan arról szenvedett, hogy apának rengeteg gyónni valója van stb. A koporsót hála égnek sima ügy volt lerendezni, de a temetkezési vállalattal egyezkedni egy örökké valóság volt. Először nem volt jó nekik a szombat, másodszor jó volt. Harmadszor megint nem, mert egy vén nyanya fontosabb, mint a világ egyik legnagyobb bűnözőjének a temetése. Így van szerintem se! Végül úgy intéztem el, hogy Ian-nel elmentünk és megfenyegettük a túlajt.
"-Na ide figyeljen! Maga itt ne szórakozzon velem! Levan rendezve a pap, a koporsó is meg van, de maguk nem képesek kijönni a temetőbe? - mondtam már nagyon idegesen.
-Ugyan Kisasszony! Maga itt fenyegetőzik nekem már egy jó ideje. Ki maga, hogy ezt megengedi magának? - néz rám lesajnálóan. Hah nem tudja kivel beszél. Oda sétáltam hozzá, belenyultam a nadrágomba és kivettem egy kést. Elkezdtem a kezembe forgatni. A férfi megilyedt. Nagyon.
-Hogy ki vagyok? Hah azt nem fogom elárulni, de ha így beszélvelem megtudhatja és élve ki nem megy innen.- mondtam mire csak védekezően felemeli a kézt.
-É... É... Én csak annyit mondtam, hogy nekünk teljesen me.. meg felel a szombat. - mondta dadogva. A kést beleállítottam az asztalba, mire összerezzent. Megfogtam a széktámláját és a kést markolva elvigyorodtam.
-Öröm önnel üzletelni. - kivettem a kést az asztalból, majd elindúltunk haza. - A viszont látásra! - intettem, majd kimentem az ajtón. Ian rázkodó válla jelezte, hogy mulattatta az elmúlt 1 és fél óra. Engem már nem annyira."
Aztán eljött a szombat. Amióta meghallt feketébe járok. Semmi színes csak a fekete. De temetés után már nem fogok annyira feketébe járni. A gyászt soha nem a ruha teszi, hanem az amit belül érzel a szívedben.
Reggel szomoruan álltam neki reggelit csinálni. Egyszer csak kivágódik a bejárati ajtó. Miguel jön be teljesen lealapozott állapotban. Te jó ég!
-Miguel! - nézek rá megrökönyödve.
-Mi baaaaj hugicáám! Hukk... - jött oda hozzám. Dőlt belőlle a pia szag. Fintorogva tolom el mellőllem.
-Gyere aludj egyet a temetésig. - fogtam meg a kezét és húztam be a szobájába.
-De én most érzem magam a legfitttttttttt... Na várj... Legfitttttteeeebbbbnek. - miért ver a sors ezzel a hülyével? Bevonszóltam nagy nehezen a szobájába és lefektettem aludni. Ahogy volt bevágódott az ágyába. Lerángattam a cipőjét, betakartam és hagytam aludni. Kerestem magunknak egy elgáns ruhát. Kivasaltam, felakasztottam a fogasra és elmentem a fürdeni.
Miért kellett ennek a hülyének elmennie az este itthonról? Azt mondta, hogy egyik ismerőséhez megy. Erre full részegen támojog haza. Tudta jól, hogy ma van apa temetése. Erre mit csinál? Leissza magát. Elhiszem, nehéz feldolgognia apa halálát. Ebbe az egy hétben minden este sírt. Próbált halkan, de nem sikerült neki. Ott álltam az ajtója előtt. Beakartam menni hozzá, de mit mondhattam volna? Hogy majd jobb lesz? Nem sírjon, mert nem éri meg? Hát ilyeneket nem szabad mondani. Én is sírtam a földön ülve, apa szobájába, a konyhába, fürdőbe mindenhol. De apa akkor se fog visszajönni.
Gondolataimból a csengő zökkentett ki. Gyors kiszálltam a kabinból magamra csavartam egy türülközőt és rohanta a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam és a barátaink álltak ott, feketébe öltözve.
-Sziasztok! - köszöntem szomorkás mosollyal és kitártam az ajtót.
-Szia!- mondták.
-Miguel?- nézett rám Andres.
-Szobájába. Mingyárt szólok neki.- elindultam a szobája fele. - Miguel! Miguel! Kellj már fel az isten szerelmére! - rángattam meg. Valamit notyogott majd elfordult. - Most lett elegem! - megfogtam a takarót lerántottam róla és lelöktem az ágyáról.
-Na meg a jó édes..! - szitkozódott egy sort, majd felpattant, de olyan kecsesen esett vissza, mint valami táncos. Elmosolyodtam. - Ne nézzé! Inkább hozz gyógyszert nekem!- parancsolta.
-Elhitted! Nem fogok neked semmit hozni! Olyan részegen jöttél haza, hogy csodálkoztam tudtad hol az ajtó.
Most meg itt parancsolgatsz? Áljon meg a menet! - fújtattam - Kivasaltam a zakódat és a fehér ingedet. Vegyél fel egy feket nadrágot. Lehetőleg ne térdnél szakattat. Kössz. Jah és itt vannak a többiek. - ezzel megindultam ki.
-Kik? - kérdezte értetlenűl. Felsóhajtok.
-Andres, Ines, - ekkor csúnyán néztem rá, mire elpirul- Nerea, a haverjaid és a banda. - soroltam fel neki mire csak bólintott. Kimentem és elkezdtem öltözni. Egy fekete, comb középig érő ruha, fekete magassarakú, fekete, vékony dzseki (nem tudom, hogy kell írni xd). Hajamat kienfedve hagytam és már kész is voltam. Nem raktam sminket, mert ugyis elsírnám.
-Gyere! - mondta egy ismerős hang amitől a szívem hevesebben kezdett verni. Oda kaptam a fejem és megláttam őt. Olyan jól nézett ki!
-Rendben! - gyors még megnéztem magam a tükörben és megindultam.
-Kérlek ne sírj!-néz rám kérlelően.
-Nem igérhetek olyat, amit nem tudok betartani. - fordítom el a fejem és elindulok. A többiek már kint vártak. Elindultunk. Én háttúl sétáltam egyedül senki nem jött oda hozzám. Bár nem is bántam, mert egy kicsit nyugtom volt.
A temetőhöz érve még csak páran lézengetek, de ahogy elnéztem a koszorúkat többen lesznek. Bementünk az épületbe és megláttam apa felnyitott koporsóját.
-Szia! Tudom, hogy hallasz ott fent. Csak tudd, hogy mindig is szeretni foglak....és soha nem felejtelek el. - sírva mentem ki. Majd, mint egy gyáva nyúl elszaladtam. Nem bírok ott lenni akkor, amikor eltemetik. Nem akarom elengedni. Ő volt a legfontosabb számomra, és az én hibámból halt meg. Mindenki mondja, hogy nem én tehetek róla. De ez nem igaz. Csak is az én hibám. Egy gyilkos vagyok!