A Spanyol Joker

11.rész

Ne haragudjatok, hogy ennyot késett a rész, de hajtás van a suliba. Igérem mostantól sűrűbben lesznek részek!

Elmentek. Soha többé nem fogom őket látni. Hiányozni fognak? Nem tagadom Sara rohadtul fog hiányozni. Hugom ként tekintettem rá sokszor, és tudtam h nehéz lesz az elválás.
-Vigyázz magadra, kérlek! - súgtam apró füleibe.
-Te is! - magához szorított,majd oda ment a bátyjához.
Na és Sam-mel milyen volt a búcsú? El se köszönt. Senkitől. Oké, én mutattam meg nekik merre van a kapu, de akkor is egy köszönést ejthetett volna. De hát nem. Pöppet szomorú is voltam miatta.

~~~

-Amondó vagyok, hogy nem kellett volna ilyen könnyen bánni ezekkel. Mi van akkor ha besúgók? Felderítők? Hm? Mi szívjuk meg akkor, de nagyon! Remélem gondolkoztál ezen Miguel! - fonja össze maga előtt kezeit Tori Miguellel farkasszemet nézve.
-Khm.. Ömm.. Ez esélytelen, hogy lennének ilyenek? Olyannak látszódott mindkettő? - Miguelnek végülis igaza volt. De ezután nem figyeltem a kis vitájukra, mert a saját gondolatmeneteim valahogy jobban hangoztak.
Nekem kellett volna kezdeményeznem. Vagy még se? Hisz az milyen gáz lett volna, ha oda megyek hozza azzal, hogy "Hé haver, azért örülök, hogy tali volt meg minden!", aaa alig lett volna gáz. Alig!
-Hahoo! Föld hívja Sofit! Itt vagy? -ilyetten ugrottam fel a székbe. Miguel felröhögött.
-Itt vagyok na! Mivan? - néztem értetlenűp testvéremre. Szólásra nyitotta a száját, de inkább becsukta. Felvont szemöldökkel néztem körül senki nem szólalt volna meg az istenért se. Rácsaptam az asztalra. - Valaki szólaljon már meg az isten szerelmére!
-Az van, hogy Miguel és Tori veszekedése véget ért. Most pedig az következik, hogy te és Miguel haza mentek, mert holnap suli. HAHAHAHA! - magyarázza el a lényeget Alejandro. Már ilyen késő van? El se hiszem. Hamar elment ez a pár nap. Jahj, és hamarosan itt a péntek is. Amikor is az örökségi tárgyalás és a gyámságunk lesz elrendezve. Hurrá! Már alig várom. Nem látszik? Kiderűlt Miguel nem lehet a gyámom, ameddig iskolás.
Miguellel sétálunk haza a sötét utszán és egy szót se szóltunk egymáshoz.
-Figyelj! Én ezt már nem bírom. Haragszól rám? Mi bajod van? Már egy ideje? - fakadt ki hírrtelen Miguel, amitől annyira megilyedtem, hogy ugrottam egy picit. Ilyedezős vagyok? Igen!!! Nagyooon!!
-Semmi bajom nincs. - mondom komoran.
-Aha, mer nincs. És azt várod, hogy én ezt higyjem el? Hugi ezt te se hitted el!
-Ahj mááár! Kiváncsi vagy mi a bajom? Kiváncsi vagy?? - kérdeztem ingerülten. Bólogatott egy sort. - Az a bajom, hogy hiányzik apa. Minden este sírva alszok el, hamarosan tánc verseny és még a koreót se tudom, Inest és Nereat mostanában elhanyagóltam, lehet szerelmes lettem egy szinte idegen srácba és a legrosszabb az egészbe, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Nem tudom mit kezdjek a helyzetekkel hiányzik apa az ilyen helyzeteket veleszoktam megbeszélni! - sírva rogytam le a járdaszegélyre. Nem tudom mióta bőghettem, mert csak arra figyeltem, hogy Miguel próbált nyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel. Ugyanis volt, amikor csak szipogtam, de volt, amikor szabályosan sírtam, mint a záporeső. Szánalmasnak érzem magam. Itt sajnáltatom magam az utca közepén. Nagyon okos vagy Sofia nagy taps jár neked!
Szipogva néztem Miguelre.
-Ne..Ne ha..haragudj! - hüppögtem. Szorosan magához ölelt.
-Nem haragszom Hugi! De miért nem mondtad eddig?
-Talán, mert szánalmasnak éreztem, hogy ennyi minden bajom van. Ez a hétvége meg mégjobban összekavart!
-Ha jól sejtem a Szőke hercegről beszéltél "idegennek" nevezve. - mutatott macskakörmöket.
-Kire gondolsz? - döntottem oldalra a fejemet, mintha nem tudnám kiről beszél.
-Tudom, hogy tudod, hogy én tudom, amit te tudsz! Elvesztettem a fonalat! - fel nevettem - Szóval arról a gyerekről beszélek, akit a barmok elfogtak. - mondta ki mélyen a szemembe nézve. Piros fejjel fordúltam el. - Beletrafáltam ugye? - egy szót se szóltam - úgy tudtam! Aha ahahaha! Na ki a király? Na? Hát egyértelmű, hogy én! - kezdett el "táncolni" az utca közepén. Fel nevettem. Ez nagyon bolond!
-Jol van! Elég lesz! Hallod? MIGUEEL! FEJEZD ABBA! - visítok fel, mert már nem bírtam tovább.
-Ahha aha! Tehén fejés wupp-wupp! Locsoló! Ahh ahh ahh.. - visítva hagytam ott. Azt a látványt soha nem fogom elfelejteni. Kuncogást hallottam egy bokor felől. Oda kaptam a fejem, de nem láttam senkit. Esküsz, mintha apám lett volna. Vagy lehet csak képzelődök?! Biztos, hogy képzelődök. Ez a gyász jele szerintem. Hagyjuk is!
Hírtelen valaki rám ugrik. Miguel -.-, ki más?
-Na! Gyerünk táltos! - rugdossta meg az a oldalamat.
-Vigyen a halál... Egy úri hölgy nem beszél csúnyán. - húztam ki magam és megfogtam a lábát és ledobtam magamról.
-Én is téged Sofia! - és elkezdett krákogni. De, hogy minek? Senki nem tudja.

~~~

Egy átlagos Hétfőnek indúlt ez is. Megkezdődik a hét, első 2 óra tánc, kis matek, Spanyol történelem, Informatika, dupla angol és az atlétika szakkör. Ez így mind szép és jó, de ez a nap nagyon nem volt szép és jó. Pont amikor minden keudett a helyére állni akkor kellett ennek is jönnie. De mindent az elejéről.
Ugye a tánc. Végül az lett, hogy az évfolyamok kerülnek össze. Vagyis, mi 11.B-ek összekerűltünk az A-okkal, és ez így minden évfolyamban. Mi kaptuk a Rumbát. Mit ne mondjak repesek az örömtől. Santiago úgy gondolta, hogy mi nekünk nagyon jó lesz ez az eléggé szenvedéjes tánc. Persze hormontúltengésben szenvedő tizenéves srácoknak pont ez kell. Nem lehetett volna egy jó kos Rock&Roll vagy mit tudom én! Na mindegy. A mai órán kezdünk neki igazán a rumbának. Eddig ilyen csapat építő gyakorlatokat csinaltunk. Muszály volt. A mi évfolyamunk mondhatni nem jött ki jól egymással. Ahogy tudtuk úgy szivattuk egymást már 9. óta.
-Na gyerekek össze állítjuk a párokat, álljunk körbe! - tapsolt kettőt. Mindenki így is tett. - Nos, Törpilla ide gyere a..a mingyárt eszembe jut! Meg vaaan! Oliver mellé. - megsugom Törpillánal hívja Nereat. Hogy miért? Senki se tudja pedig ő a legmagasabb az osztályba. Oliverrel egyetemben. Két colos. Inkább zsiráf. Esetleg torony. Ha jobban belegondolok égi meszelők. Jó befejeztem. Drága tánc tanárunk már nagyon a vége fele járt márcsak én maradtam, Cloé és még két srác, akik évfolyam társunk, de egyiket se ismerem nagyon. Csodás valami ismeretlennel kerülök össze. - Na szóval! Most nagyon gondolkozom, hogy ki kinek legyen a párja!
-Tanár Úr! Van egy javaslatom én leszek Raul-lal! A lányok meg együtt. - szólal meg a nem Raul nevezetü srác. Santiago az orrnyergét maszirozva fordul a fiúhoz, míg a többiek nevetnek a háttérbe.
-Manuel. Drága fiam! - nem a fia csak a próbák alatt annyira kiidegelte a srác, hogy már fiammak hívja - Mikor láttál te már olyan tánc versenyt, ahol nő nővel táncol?
-Chh! Hagyjon már Tanár Úr! Életemben nem néztem táncot honnan tudjam?
-Jó! Inkább Hagyjuk. Szóval mivel Manuel elmondása szerint életében nem nézett táncot, ezért a párja legyen... - csak ne én kérlek istenem..- ...Sofi! Tökéletes párt fogtok alkotni. - hívő vahyok meg minden, de, hogy az isten meg nem elégelte ennek is a dolgát! Mi az, hogy nekem ezzel a gyökérpalántával kell egy táncpárt alkotnom? Csak mély levegőket. Jó mélyeket.
-De Tancsi Bá! Miért nem én vagyok Manuval? - nyávogott fel Cloé.
-Addig jó még nem velem vagy! - röhög az arcába "Manu". Dikk hát mi ez a becenév? Jaj, majd én is így fogom hívni és még mellette nyávogok is, hogy Jaaj Manu, lécci vigyél nem bírja a lábam ezt a tempot! Nem vagyok ehez hozzá szokva! Mekkora poén lenne már? Vagy ez csak nekem vicces?
-Figyelj Cloé. Raulnak van ritmus érzéke régen táncolt is, szóval jó lesz neked. Ezzel befejeztem a témát. És most kezdődjék a próba!

Ez volt próban. A következő említésre való téma, az atlétika szakkőr. Én 800 m-es futáson veszek részt, valamint magasugráson. Miguel is atlétikázik. Ő 800 m váltó és gerely hajításban vesz részt. Nagyom durván űzi.
-Sziasztok srácok! Nem fogom rabolni az időnket, gyors vázolom a helyzetet!  Márciustól megkezdődik a bajnokság, arra kérek mindenkit, hogy amennyit csak tud gyakorolja a számát. Néhány sportágból csak egy érem kell és meg van a 20-25-30 érem. Persze, ha nem lesz meg az se baj. De elvárom, hogy ebben a pár hónapba, minden edzésem meg kell halni! Világos? - mindenki bólogatott - Helyes! Na nyomás edzeni! - mindenki elhelyezkedett. Én elösszőr a futáshoz áltam be. Szépen elhelyezkedtem és vártam a jelre.
-Vigyázz! - taps. Mint akit puskából lőttek volna ki. Futottam, ahogy csak tudtam. Az edző mérte, hogy mennyi idő alatt tudom lefutni. Kevesebb, mint 2 perc alatt simán lekell futni.
-Hajtsd meg Soso! - utállom, ha valaki így hív. Olyan gáz! Az urolsó pár métert meghajtottam. Na most! Most! Azaaaz beértem! - Na, 1:20 szép volt kis lány! Következő!! - üvőlti el magát. Anyád! Kiszakadt a dobhártyám.
Magasugrás. Néhány bemelegítő ugrás után feltettük a lécet 2 méter magasságba. Mély levegő, koncentrál, mehet! Neki iramodtam. Jobb, bal, jobb, bal, jobb, bal ugrás. Levertem a lécet. Francba. Na még egyszer. Még 6-szor megcsináltam, mind a 6-szor levertem.
-Mi van már? Miért nem megy? - ültem le csalódottan a földre.
-Emeld fel a csípődet. Majd lenditsed fel egy kicsot a lábad. - szólalt meg valaki mögüllem.
-Honnan veszed, hogy így sikerűlni fog? Próbáltad? - néztem a szemébe szomorkásan.
-Soha nem tudtam megcsinálni a magasugrást, de próba cseresznye. - vont vállat.
-Ahh, jól van megpróbálom. - feltápászkodtam a földről, leporoltam fenekemet, csak azért is, hogy ingereljem egy kicsit. Köcsög vagyok? Ááá picit se!
-Bassza meg! - káromkodta el magát.
Nevetve állok be. Voszont azonnal komolyra veszem a témát. Mély levegő, koncentrál, mehet!