FELDERÍTŐK

2. Fejezet

Szerda van. Ma nem volt tanítás, mivel visszatért két ember a Felderítőktől.
A Falut egy óriási védőburok veszi körül, mert kint nagy a sugárzás,és sok vadállat van. Tehát érthető, hogy nem szeretnék, hogy több időt töltsünk a házainkon kívül, mint amennyi szükséges.
Éreztem, hogy ma lesz a nap ... a nap amikor engem is elvisznek. Jackkel is így volt ez. Visszajöttek hárman jelentettek és elvitték. Nagyon remélem hogy még életben van. Nagyon sokan hallnak meg kint a fertőzés miatt, de mégtöbben a támadásokban. A holttestük pedig nem kerül haza mert fertőző.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálok mindenkitől elbúcsuzni. A családommal kezdtem. Lesétáltam a lépcsőn, mindenki ott volt, mintha ők is tudták volna.
-Szia kicsim.- mondta anyu egy csuklással a hangjában, könnybelábadt szemekkel.
-Szi....- ahogy kimondhattam volna egy zsák került a fejemre benne valami fura szaggal.
Kezdtem eszméletem veszteni, de azért még hallottam a kishugom sikítását, és láttam az árnyakat... láttam ahogy apa és anya lefogják őt, hogy ne fusson utánunk. Jah... közben valaki a hátára vett és megiramodott.
Valami tisztáson ébredtem, de sötét volt, tehát nem nagyon láttam semmit.
Még beletelt pár percbe amíg teljesen magamhoz tértem, és észrevettem hogy legalább harmincan állnak körülöttem.
-Még soha nem küldtek ilyen fiatalt.-mondta egy ismeretlen hang.
-Alig kap levegőt! Gyertek hátrébb!
-Mért most küldték?- kérdezte az első hang gazdája.
-Nekünk csak annyit mondtak, hogy most hozzuk és ne kérdezősködjünk.- ezt a hangot ismertem. Ő volt az egyikük aki kihozott.
Végre teljesen kinyitottam a szemem és összeszedtem minden erőmet, hogy megszólaljak.
-Vizet! Hozzatok vizet!
Már ott is volt egy idősebb nő egy pohárnak használt konzervesdobozzal.
-Abby vagyok.-mosolygott kedvesen- Én vagyok a Felderítők vezetője.
-Octavia.- mondtam gyorsan ivás közben.
Ekkor hírtelen mintha csak rám esett volna valaki. A szaga ismerős volt... az ölelése is.
-Jack?