Back To School

1.Rész

Végül eljött a nagy nap. Itt állok a repülőjegyemet szorongatva, egy rakás ismeretlen ember között. El sem tudom hinni, hogy ma tényleg elutazok Koreába. Más már lehet rég örömében végig sikítozta volna az utat, de én minden erőmmel azon voltam, hogy bárcsak lekéshetném valahogy ezt a gépet. 5 éves lehettem, amikor elköltöztünk onnan Magyarországra. Nem akartam újra elmenni, de az én véleményem nem érdekel senkit. Hiába próbáltam volna ellenkezni. Szomorúan pillantottam körbe. Anyáék azt ígérték, hogy majd a reptéren még kijönnek elém, egy gyors búcsúra, de gondolhattam volna, hogy ez soha nem fog megtörténni. Könnyeimet visszatartva hajtottam le a fejemet. Nem sírhatok mindenki előtt, főleg olyanért, amiért nem éri meg sírni. Egy sóhaj kíséretében,  az arcomra erőltettem egy mosolyt, amitől az emberek szemében valószínűleg még ijesztőbbnek tűnhettem. 

Egy darabig még csak csendben vártam, majd meghallottam, hogy bejelentették, hogy a Koreába induló járat, készen áll. Minden reményemet összeszedve még gyorsan körbe pillantottam és meg könnyebbülten vettem észre, hogy a szüleim kitárt karokkal felém tartanak. Azonnal odaszaladtam hozzájuk és legszívesebben el sem engedtem volna őket.

- Vigyázz magadra drágám! Hidd el nekünk is rossz ez, hogy elmész. Várunk vissza minél hamarabb.... - monda anya könnyes szemmel.

- Rendben. Viszont most mennem kell, mert lassan indul a gépem. - a nagy kijelzőre mutattam, majd észrevettem, hogy már alig három percem maradt elérni, így gyorsan elbúcsúztam a anyáéktól. 

A repülő előtt egy kedves huszonéves nő fogadott, aki leellenőrizte a jegyemet, majd mivel ez az első repülésem, elmondta, hogy mit és mit ne csináljak majd, míg a gépen vagyok. Vagy ezerszer elhadartam neki, hogy köszönök mindent, majd kerestem magamnak egy megfelelő nyugodt helyet. A fejemben azért felmerült az a gondolat is, hogy ameddig nyitva van az ajtó, addig simán megszökhetek. De ha már elkezdtem, nem most fogok meghátrálni. Alig bírtam elhinni, hogy tényleg megteszem ezt a szüleim kedvéért. Miért pont most jött elő a jó kislány énem? Előhalásztam a laptopomat, majd boldogan vettem észre, hogy van wifi. Egy darabig unottan nézegettem a közösségi oldalakat, majd elkezdtem zenét hallgatni. A személyzet párszor odajött hozzám, hogy óhajtok- e valamit, de mindig nemet mondtam. Most leginkább azon voltam, hogy minél jobban kipihenjem magamat az elkövetkező órákban, de mint mind tudjuk, ez a repülőn egy lehetetlenségnek tűnik. Szerencsére nem ült közvetlen mellém senki, de előttem volt egy kölyök, aki mindig hátrafordult hozzám és magyarázott valamit. Sose értettem, hogy mit mond, így hát csak bólogattam és mosolyogtam, hátha elmegy.  Be is vált a tervem, így nyugalom volt körülöttem. Elővettem a táskámból az altatót, de mire észbe kaphattam volna, nem egyet vettem be, hanem többet. Valószínűleg a gyereknek sikerült meglöknie vagy nem tudom. Így teljesen elvesztettem az eszméletemet.  Hát Igen. Hosszú lesz még az út...