Back To School

5.Rész

- Éljen a mi kis színésznőnk. - Karolta át Wonho a vállamat, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra, amitől akaratlanul is jobb kedvem lett..

- Szerintem túl érzelgős volt. - nyújtotta ki undorodva a nyelvét Kihyun. 

- Mert te jobban csináltad volna mi? Örülj inkább, hogy segítettem. - nyújtottam rá én is a nyelvem.

- Mibe fogadunk, hogy jobb színész vagyok nálad? Mondjuk - kezdte simítgatni az állát, mintha éppen mélyen belemerült volna a gondolataiba, pedig mind tudjuk, hogy odabent csak üresség van. - Áh megvan.  A nyertes egy hétig a másik szolgája lesz. Na áll az alku? Vagy félsz?

- Csak ennyi? Hát legyen, de utána ne hozzám gyere sírni. - ráztam meg a felém nyújtott kezét. Ezután hiába próbáltam elengedni, egyszerűen nem ment. 

- Hupsz... - hallottuk meg Jooheon hangját - úgy látszik megtaláltam a ragasztót. - mondta, majd miután látta, hogy nem éppen barátságosan nézünk vissza rá, még hozzá tette - Csak kicsit segítettem, hogy jobban megismerjétek egymást, de úgy látszik, hogy egy picit sok lett. 

Ha egyszer elszakadok Kihyun-tól, akkor biztos, hogy meg fogom ölni Jooheon-t. Csak kapjam a kezeim közé. Próbáltunk bemenni az ajtón, de mivel Kihyun nem az illedelmesebb srácok közé tartozik, ezért konkrétan beszorultunk a két ajtófélfa közé. Egy olyan 5 perc múlva sikeresen beértünk. Már meg sem lepődök, hogy a bőröndeim mind ki vannak nyitva. Mérgesen néztem végig a társaságon, de mindenki kerülte a tekintetemet, így hát feladtam. Elkezdtem keresgélni a telefonomat, de nem találtam sehol, kétségbeesetten néztem körül. Esküdni mernék, hogy eddig a zsebemben volt. Akkor mégis hol lehet? Nem kellett nagyon megerőltetnem magamat a keresésében, mert feltűnt, hogy valaki most túl csendben van. Kétségem be is igazolódott.

- Mi a....? - néztem Kihyun felé, aki épp a zárat próbálta feltörni.

- Mi az? Nem láttál még embert telefont feltörni?

- Ezt úgy mondod, mintha egy teljesen hétköznapi látvány lenne. Na add azt ide, amíg szépen mondom. Várj... egyáltalán, hogy vetted ki a zsebemből?

- Nem tehetek róla, hogy voltál olyan vaksi, hogy nem vetted észre, hogy simán kicsúsztattam a nadrágodból. - vont vállat.

Próbáltam kikapni a kezéből, de nem igazán jártam sikerrel. Főleg nem egy kézzel. Nagy nehezen sikerült visszaszereznem tőle, aminek köszönhetően bedúrcizott. Próbáltam hidegen hagyni, mintha ott se lenne, de ez nem volt egyszerű, mert folyton rángatta a kezemet. Akárhányszor ránéztem, mindig úgy csinált mint aki nem csinált semmit. Csak váljunk már szét végre. Minden dühömet elfelejtettem, amikor megláttam a bőröndöm titkos rekeszében a naplómat. Ezt legalább még nem találták meg. Beletelt pár percbe/órába, amíg Jooheon visszatért a megoldással. Azért tartott ilyen sokáig, mert felajánlotta, hogy hozza a fűrészt. Én erre egyből tiltakoztam, de Kihyun azt mondta, hogy amíg nem az ő kezét vágja le addig rendben van. Kedves. 

- Na szóval... Hoztam meleg vizet! - kiáltotta ki büszkén.

Rekord sebességgel mártottuk bele a kezünket a vízbe. Nem tartott sokáig, hogy élvezzük annak melegét, mer amilyen gyorsan cselekedtünk, olyan gyorsan meg is bántuk. A víz nem, hogy meleg volt. Hanem tűz forró. Idétlenül csapkodtunk a levegőben, hogy enyhítsük a fájdalmat. Közben Shownu termett mellettem és próbált nyugtatni. A hideg vízzel is eltelt pár perc, amíg visszanyertem a józan eszemet, de nem is ez volt a fő okozója, hanem inkább valaki. 

- Háh, na nézd meg. Most olyan piros a kezem mint a hajad. 

- Most legalább néz is ki valahogy. - dünnyögtem az orrom alatt.

- Én mondtam, hogy a fűrészt kellett volna használni. - mondta Jooheon, de egyből meg is bánta, amint meglátta az arckifejezésemet.  - Csak vicceltem...  Amúgy hamarosan jön az a vén banya. Nem kellene úgy csinálnunk, mint aki készülődik?

A srácok egy lélekként kezdtek bele az átöltözésbe, viszont én sikeresen kiharcoltam, hogy a fürdőben öltözzek át. Viszonylag könnyű dolgom volt, egyedül Wonho tiltakozott, de a többiek elnyomták. A biztonság kedvéért kulcsra zártam az ajtót. 5 perc alatt át is öltöztem. Mivel nem akartam semmiféle kínos emléket, így egy darabig csendben ültem tovább, míg nem kopogtatást hallottam. Kinyitottam az ajtót és meglepetten vettem észre, hogy kivel is állok szembe.

- Shin kisasszony. Itt a takarodó ideje. A többiek már rég elaludtak, így kérem ne keltse fel őket. Nyomás az ágyba! - válaszomat meg sem várva belökött a takarómhoz. Miután meg győződött róla, hogy lefeküdtem, kiment a szobából. Azzal az ezredmásodperccel később a szobatársaim ki is pattantak az ágyból. Kivéve I.M, de csodálkoznék is, hogyha egyszer sietne valahova. Van egy olyan érzésem, hogy egyhamar itt nem fogok tudni elaludni.