Nefelejcs

6. fejezet

Nefelejcs hirtelen ébred fel. A szeme kipattan, és máris olyan éber, mintha már régóta fent lenne, pedig azt hitte, szörnyű lesz az első igazi ébredése Nefelejcsként, hogy majd megint nem tudja, kicsoda, hogy olyan lesz, mint amikor magához tért a kanapén. De most egészen más, inkább kipihent és nyugodt. Ugyan továbbra sem emlékszik arra, hogy kicsoda, de már mégis vannak emlékei, amelyek könnyű melegséget csempésznek a szívébe.

A hasáról a hátára fordul, és az ablak felé kémlel. Mikor délután lefeküdt, a leengedett redőny résein besurrant valamennyi tompa és fáradt fény odakintről, most azonban csak halvány, éjszakába ájult lámpafény lopózik be. Mennyi lehet vajon az idő? Holnap van már? Kipihentnek érzi magát, de ez semmit nem jelent, mert korán ágyba bújt. Nagyon kimerítette a látogatás a rendőrőrsön, és amikor visszaérve Gyula felvetette, hogy talán jót tenne neki egy kis pihenés, nem habozott egyetérteni.

A lányt még most is meghatja, hogy az idős orvos mennyire kedves hozzá. Mindig olyan megértőn, már-már atyaian néz rá, nem szánalommal, hanem... törődéssel és gondoskodással, ami természetesen fakadhat akár a foglalkozásából is, de Nefelejcs mégis úgy érzi, hogy fontos Gyulának. Már azt is, hogy el kellene menniük a rendőrségre, olyan finoman és óvatosan hozta fel, és amikor Nefelejcs megijedt, megfogta a kezét, és szelíden győzködte, hogy nem kell félnie, ott lesznek mellette és egy pillanatra sem hagyják magára, de muszáj bejelenteniük, hogy itt van, mert egyébként hiába keresné a családja.

Nefelejcs értette, miért szükséges ez, hogy miért hasznos, mégis ódzkodott, ugyanis amint belegondolt, hogy ki kell mennie a hidegbe, valahol belül mintha reszketni kezdett volna, és ez a reszketés a legkevésbé sem akart csitulni. Hiába határozta el magát, hogy mindenre pozitívan tekint, ebben a kérdésben kudarcot vallott. Nem tudja, miért nézett Richárdra, talán ösztönösen kapaszkodott abba, aki megmentette. A férfi elmélyült, kutató tekintettel nézett rá vissza, és pusztán pár másodperc alatt megértette, mi játszódik le benne, mert hirtelen felállt, a kezét nyújtotta felé, aztán a húga szobájába húzta. Kinyitotta a szekrényeket, közölte vele, hogy bármit felvehet, akár többet is, ne aggódjon, Ida nem fog haragudni.

Nefelejcs egyszerűen csak lerogyott az ágyra, és képtelen volt megmozdulni. Mintha a hideg visszakúszott volna a testébe, mintha jég hömpölygött volna lustán és dermesztően az ereiben vér helyett. Akkor Richárd leguggolt elé, és felnézett rá.

– Ugyan, kislány, ez is csak egy újabb kaland – mondta simogatóan lágy hangon. – Vigyázunk magára, nem lesz semmi baj.

Nefelejcs bólintott, de az ölébe ejtett kezét bámulta, nem a férfit. Mikor megérezte Richárd ujjait az állán, a hideg leheletnyit megenyhült a testében, ennek ellenére kelletlenül nézett a szemébe.

– Szeretné, ha segítenék átöltözni? – kérdezte féloldalas mosollyal az ajkán a férfi, és Nefelejcs nem tudott nem visszamosolyogni, pedig erősen hadakozott az arcizmaival.

– Jól van – bólintott Richárd, de mielőtt kilépett volna a szobából, még visszanézett rá. – Ígérem, minden alkalomért, amikor seggfej voltam, hozzám vághat egy hógolyót, ezért már megéri, nem?

Nefelejcs ezen a megjegyzésen már őszintén mosolygott. Míg öltözködött (mert igen, rengeteg ruhát magára rángatott), azon töprengett, hogy mi lesz, ha a rendőrségi bejelentés nyomán esetleg felbukkan a családja vagy a barátai, vagy bárki, aki ismeri, és tudja, hol él. Akkor el kell mennie innen, hiszen nem lesz oka tovább maradni.

Most is sajog a szíve erre a gondolatra. Nyilván részben azért, mert semmilyen másik „otthont" nem ismer, de itt jól érzi magát. Gyula és Richárd már nem idegenek a számára, de bárki is jön érte, az idegen lesz. Tudja, hogy ez gonosz gondolat, szégyelli is magát érte, de akkor is nehezére esik elképzelni, hogy csak úgy váratlanul felbukkanhat valaki, aki elviszi innen, vissza egy olyan életbe, amit egyáltalán nem ismer, amiről jelenleg fogalma sincs.