Nefelejcs

21. fejezet

Richárd még mindig nehezen veszi a levegőt, de nem akarja elengedni Nefelejcset, így aztán szorosan tartva őt belép a szobába, és gyengéden az ágyra fekteti. Legszívesebben rögtön mellé mászna, de előtte tesz egy rövid és gyors kitérőt a konyhába.

Miközben rendbe teszi magát, végig érzi Nefelejcs simogató tekintetét, és ahogy lopva felé les, bizsergetően édes érzések cikáznak szét benne. Most szeretkeztek, viharosan és őrült szenvedéllyel, ő mégis máris kész lenne újra szeretni a lányt, sőt, küzdenie kell azért, hogy ennek ne legyen látható jele. Most beszélniük kell, nem adhatják át magukat újra a részegítő vágynak, csak akkor, ha Nefelejcs már biztosan tudja, hogy szereti.

– Nem fázol? – kérdi, ahogy Nefelejcs mellé heveredik. Az oldalára fordul és felkönyököl, mert látni akarja a lányt.

– Nem.

Richárd Nefelejcs hasára simítja a kezét. A lány picit megremeg, majd közelebb fészkelődik hozzá, a lábát a lába alá csúsztatja, és édesen csillogó szemmel felnéz rá.

– Azt mondtad, szeretsz – motyogja kicsit megszeppenve, mint aki fél attól, hogy csak a szenvedély heve miatt törtek elő belőle a szavak.

– Szeretlek – erősíti meg Richárd gyengéden.

Különös, hogy milyen könnyű kimondani, pedig nem állíthatná, hogy túl sokszor használta már ezt a szót, sőt, a rokonain kívül emlékei szerint soha senkinek nem mondta. Kísértést se érzett rá, és őszintén hitte, hogy sosem lesz olyan nő, akinek egyszer majd a szemébe akar nézni, és úgy akarja kiejteni a száján ezt a néhány egyszerű hangot, hogy azok egészen a másik szívéig jussanak. De most nagyon szeretné, ha Nefelejcs elhinné, tényleg szereti.

A lány beharapja az ajkát, ahogy elmélyülten fürkészi az arcát. Richárd nem akarja, hogy Nefelejcsben kétségek maradjanak, de nem tudja, mit kellene még mondania. Szereti, ennyi. Sose volt jó abban, hogy kifejezze az érzéseit, így aztán most se tudja, mit fűzhetne még hozzá, de érzi, hogy meg kell próbálnia, akkor is, ha suta és esetlen lesz.

– Utánad indultam – kezd bele tétován. – Először meg akartalak várni, de aztán nem bírtam. Elengedtelek, pedig eleve azért jöttem, hogy megmondjam, szeretlek, veled akarok lenni, és akkor sem hagylak el, ha mindent megteszel azért, hogy elüldözz.

– De miért, Richárd? Alig ismersz, és...

– Ismerlek – vág közbe a férfi. – Lehet, hogy nem tudok rólad mindent, de ismerlek, szerintem jobban, mint bárki más. Velem önmagad voltál, kivel kapcsolatban mondhatod még el ezt?

Nefelejcs megilletődve, halványan derengő mosollyal néz rá.

– Én is szeretlek.

Richárd szíve nagyot dobban. Jó ezt hallani, meglepően jó, akkor is, ha már biztos Nefelejcs érzéseiben. Csak azt nem tudja még, hogy Nefelejcs mennyire biztos bennük. Látta rajta a liftnél, hogy rögtön visszakozott, amint megpillantotta őt, és tudja, hogy azért, mert azt hitte, el akar menni. Elárulta a pánik a szemében, majd a szorosan nyomában érkező megadás.

Richárd haragszik, amiért Nefelejcs ennyire könnyen beletörődött és feladta, de nem maga miatt, hanem azért, mert Nefelejcs ennyire kevésre tartja magát, ennyire nem hiszi el, hogy lehet őt szeretni. A világra haragszik, amiért egy olyan tökéletes lányt, mint Nefelejcs, ilyen zsigerekig hatolóan bizonytalanná tett. Nem tudja, képes lesz-e meggyőzni őt arról, hogy vele nem kockáztat, de ez nem is számít, hiszen szereti, ha más nem, hát addig marad – akár a lány ajtaja előtt, ha netán kidobná –, míg meg nem érti ezt.