Mark jó pár órával később jött vissza, de még mindig ott csengett fülemben egyetlen mondata; Bennem bízhatsz.
Hogy bízzak benne? Nem, abból nem eszik senki. Nem fogok soha többé megbízni senkiben sem, egyedül Kris-ben. A többi ember csak átver és kihasznál, és én ezt nem akarom. Többé már nem.
-Jó hírem van! Kiengednek! - mondta vigyorogva Mark, miközben egy mögötte álló férfi kinyitotta cellám ajtaját. Ám nem koncentráltam a vörös hajúra és a másik kettő emberre. Egyedül egy magas alak vonta el a figyelmem, ki ott állt a sötétben.
-Allison? - Mark hangja ébresztett fel, mire egyből felálltam és kimentem gyorsan a rácsok mögül. Kris egy szót sem szólt, csak hűvösen nézett rám, én pedig lehajtott fejjel baktattam el mellette. Mark is csendben maradt, miután észrevette, hogy teljesen máshol járok, a másik kettő meg eleve sem volt túl beszédes.
-Máskor azért legyél figyelmesebb - nevetett fel Mark, mikor kiértünk a főcsarnokba az egyik alagútból. Nem feleltem, csak bólintottam egyet.
-Mi akkor megyünk is - szólalt meg a magasabbik ismeretlen, mire Mark csak intett egyet, hogy elmehetnek. Hárman maradtunk az ürességtől kongó csarnokban.
-Holnap reggel kilenckor itt várlak - súgta a fülembe Mark, ajkait hozzáérintve hallószervem karimájához, mire elhúzódtam tőle. Ő csak halkan felkuncogott majd továbbállt. Hallgattam lépteinek halk hangját, míg el nem halt teljesen. Végül magam elé meredve vártam, hogy Kris megszólaljon.
-Allison - szólított meg magabiztos hangon. Óvatosan pillantottam fel rá. - Ne feledd, hogy csak hozzám tartozol! - sziszegte egyre közelebb hajolva az arcomhoz. Megijesztett. Kris rettentően megijesztett, mikor határozottan ajkaimra mart és nem engedett szabadulni. Bár egy idő után már nem is akartam, csak hagytam magam. És ekkor tudtam, hogy valami gyökerestül megváltozott.
-K-Kris - lihegtem még mindig ledöbbenve.
-Mi az? - kérdezte kedvesség nélkül hangjában.
-Semmi... - ráztam meg a fejem. Inkább meg sem szólaltam, csak tovább bámultam az egyik alagutat üres tekintettel. Nem hittem el, hogy tényleg megcsókolt, önszántából. Rá kellett jönnöm mi vezérelhette erre, mert ha nem lenne valami fontos dolog, biztosan nem tette volna meg ezt.
-Mire vársz még? - nézett rám kérdő tekintettel. - Mehetsz - arcomon egy pillanatra a méreg jelei futottak át, de azonnal el is tűntek. Kris még sosem ütötte meg ezt a hangnemet velem szemben. Egy szót sem szólva indultam el, igazából fogalmam sincs merre. Visszapillantottam még egyszer és végignéztem, ahogy egy cigarettaszálat vett ajkai közé. Korábban nem láttam még dohányozni, így ez is furcsán hatott. Biztos voltam benne, hogy valami történt, míg én a börtönben voltam. Már csak egy kérdés volt. Mi?
Mark ajtaja előtt álltam, kissé idegesen. Nem akartam vele beszélni, de muszáj volt valakitől tájékozódnom, hogy mégis hol aludjak ezentúl és mi történt, míg a cellámban tengettem feleslegesen az időmet.
Végül egy nagy sóhaj kíséretében bekopogtam. Vártam, hogy szóljon, vagy ajtót nyisson, de semmi nem történt. Újra kopogtam, ám még mindig semmi. Következőnek dörömbölni kezdtem, persze ezt is feleselgesen. Fújtattam egyet és a hideg kilincsre tettem a kezem, majd lassan kinyitottam az ajtót, gond nélkül. Furcsa volt, hogy nem zárta be, pedig belőle kinéztem volna az elővigyázatosságot.
Becsuktam halkan a nyílászárót és előrébb mentem. A szobában sötétség uralkodott, de egy sarok mögött egy lámpa fénye világította meg haloványan a teret. Balra tőlem a fürdőbe lehetett bemenni, de elmentem mellette, hogy a kicsi szobába érjek, ahol egy ágy terült el, mellette egy éjjeli szekrénnyel és a kislámpával rajta.
Az ágyon Mark alakját pillantottam meg, arcát a párnába temette, így csak vörös tincsei látszódtak és vékony teste. Egy pillanatra ijedtség futott át rajtam, de nem sokáig tartott. Immár higgadtan sétáltam hozzá és megfogtam csuklóját, hogy megmérjem pulzusát, majd légzését, ám szerencsére mindkettő normális volt. Vagyis Mark csak mély álomba merült.
Lekapcsoltam a kislámpát és mostmár tényleg vaksötétben botorkáltam az ajtóhoz és csendben ki is mentem. Nem akartam felébreszteni, tudtam, hogy azt senki nem szívleli. Egy nagy sóhaj szökött ki ajkaim közül, a fáradtság és a tehetetlenség miatt. Végül lassan visszasétáltam a csarnokba, reménykedve, hogy Kris-t még ott találom, de nem volt ilyen szerencsém.
Már este lehetett, mert nem láttam senkit sem a szobáján kívül lézengeni.
-Oh, te vagy az egyik új, igaz? - hallottam meg egy mélyebb férfihangot magam mögött. Egy másodperc alatt megfordultam és egy alacsony, köpcös, középkorú emberrel találtam szembe magam.
-Mit akarsz? - kérdeztem kissé bunkó hangon.
-Szórakozni. Gyere az edzőterembe, buli van! - nevetett fel harsányan, hangja betöltötte az egész teret. Fintorra húztam arcom a férfi láttán, akiről lerítt, hogy már legurított pár pohárral.
-Nem. Nem megyek - ráztam meg a fejem határozottan.
-Hallottátok? Nem jön! - kiáltott hátra, mire ő és még három férfi is elkezdett röhögni, kik abban a pillanatban jöttek elő a mellettünk lévő alagútból.
-Na, ne kéresd magad! Élvezni fogod!
-Csak gyere velünk.
-Hé, te voltál az, aki olyan csúnyán elverte Mike-ot, nem? - kérdezte a legmagasabb, de meg sem várta, hogy válaszoljak a kérdésre - Akkor ez a kis kihágás semmiség lesz! Rob észre sem fog venni minket! Sose vesz - kezdett bele újra a fókákat megszégyenítő röhögésbe a többivel együtt.
A négy férfi határozottan felhúzta az agyam, de volt még annyi önüralmam, hogy ne vágjam képbe egyiket sem a saját magam érdekében.
Míg el voltak fogalalva a jobbnál jobb poénok gyártásával Rob-bal kapcsolatban, én a szemben lévő alagút felé vettem az irányt.
-Hé! Ez eltűnt! - kiáltott fel az egyik értelmes egyed, de én akkor már rég a sötétség leple alatt futottam hangtalan léptekkel. Nem álltam meg Mark szobájáig, utána is egyenesen berohantam, hogy még véletlen se vegyék észre hova mentem be.
A vörös hajú még mindig az igazak álmát aludta kényelmes franciaágyán, de hiába fértem volna be mellé, inkább bevettem volna a nyakláncomban lévő cián tablettát, mint, hogy melléfeküdjek. A padlóra leülve, hátamat a hideg falnak vetve ért el az álom, miközben hallgattam Mark egyenletes szuszogását.
YOU ARE READING
Fate ~ Sors (BEFEJEZETLEN)
Action"-Megértetted? - suttogta halkan a fülembe, majd egy csókot lehelt ajkaimra. -I-Igen - bólintottam. Tudtam, hogy ezt nem szabad, tudtam, hogy menekülnöm kéne. De menthetetlenül belészerettem." Előfordulhat erőszakos tartalom!
