Fate ~ Sors (BEFEJEZETLEN)

2. fejezet

Összekuporodva feküdtem a kemény földön, kihűlt testemen egy vékony pokróccal. Mocskosnak éreztem magam, le akartam tusolni. Puha ágyba szerettem volna bújni, egy meleg szobába menni azon a téli estén. De nem minden történet olyan, mint egy tündérmese, így én sem aludhattam máshol.
Dideregve, fájó végtagokkal és véráztatta ruhadarabokkal feküdtem a sikátor sarkában.
Akkor, abban a pillanatban, legszívesebben meghaltam volna.

Már megszokásból sétáltam Kris szobája felé. Tudtam, hogy idegesítem őt az éjszakai mászkálásommal, de képtelen lettem volna egyedül lenni ablak nélküli kuckómban.
-Feküdj be - emelte meg a takarót, szemeivel hunyorítva a hirtelen jött, folyosóról beszűrődő fény miatt.
Csöndesen bólintottam egyet és egy szó nélkül másztam be mellé a franciaágy végébe. Kris közelebb húzódott hozzám és átölelt. Ám nem lepődtem meg ezen cselekedetén. Sőt, mondhatni vártam.
Akarta. Kris akarta, hogy elfogadjam feltétel nélkül a munkát és ezért mindent megtett. Pedig, ha tudta volna, hogy én bármilyen bíztatás nélkül megteszem, amit akar...
-Kris - szólítottam meg halkan a férfit.
-Majd holnap - motyogta a nyakamba, én pedig nem firtattam tovább, csak hagytam, hogy szuszogása álomba ringasson.

-Ő a célpont - csapott le az asztalra elém egy vastag aktát Dylan. Ő és Kris az utóbbi irodájában járkált fel alá, míg én egy asztalnál ülve néztem várakozóan rájuk.
Megfogtam a vastag köteget és belelapoztam.
-Majd később átolvasod, most elég pár dolgot tudnod róla - legyintette le Kris mozdulataimat. - A neve Benedict March. Angol származású, de itt, Amerikában él már tíz éves kora óta. Egy multivállalat vezérigazgatója. A feladat nagyon egyszerű. Iktasd ki. Most mehetsz.
-Értettem - bólintottam, majd az aktával hónom alatt távoztam a szobából.
Hogy ki a megbízó? Nem érdekel. Miért kell eltávolítanom? Nem tudom.
Kris-ért teszem, ő pedig a pénzért, melyet kapni fog. És engem addig nem érdekel semmi ezekkel kapcsolatban, míg Kris-nek nem esik bántódása. Többel tartoztam neki, mint az életem. A Sorsom az ő kezében volt.

A szobámba érve többször is átnyálaztam az egész aktát, közben egy papírra vetve ötleteimet. A legkézenfekvőbb megoldás a mérgezés lett volna, de ahhoz a közelébe kellene férkőznöm és nem kockáztathattam meg a lebukás veszélyét.
-Szombat, este hét óra, egy szállodai szoba bérlése egy személyre - olvastam hangosan a két hét múlvára intézett foglalást. - Tökéletes - mosolyodtam el, majd megnyitottam a böngészőt, hogy rákeressek a New York-i hotelre.

Már éjfél is lehetett, mikor végeztem minden apró dolog megtervezésével és nyugodtan dőltem hátra, abban a tudatban, hogy megterveztem a tökéletes gyilkosságot. Fáradtan és álmosan feküdtem be ágyamba, ám álom nem jött a szememre. Még magamnak is féltem beismerni, de rettegtem. Rettegtem, ha lehunyom pilláim és átmegyek az álmok kapuján, újra eluralkodik felettem a múlt. Ez pedig szinte mindennél rosszabb volt.
A múltat sosem fogom elfelejteni, még ha túl is léptem rajta, elmém egyik távoli zugában ott lesz és gyengébb pillanataimban mindig eszembe fog jutni az idő, mikor még minden más volt. Mikor még nem ismertem Kris-t.

-Allison...! - nyitott be a szobámba egy ismerős alak.
-Zara?! - ültem fel egyből és felpattanva ágyamról, rögtön a lányhoz siettem.
-Allison... - ismételte meg nevemet halkabban. A folyosóról beszűrődő fény éppen elég volt, hogy lássam, valami baj történt.
-Mi az? Mi történt?! - fogtam meg vállait, hogy megtartsam legyengült testét.
-Kris... - suttogta maga elé, majd lehunyta szemeit és karjaimba zuhant.
Gondolkodás nélkül vettem a hátamra és fejemben lejátszódott száznál is több lehetőség. Tudtam mit kell tennem. Mit kell tennem, mint egy bérgyilkos. És én teszem, amire tanítottak.
Zara légzése nehézkes volt, szíverrése viszont hevesebb életjelenségeket mutatott, mint kellene.
A folyosóra kirohanva meghallottam a furcsa zajokat. Emberek dulakodtak a felettem lévő emeleten. Először az orvosi szobát céloztam meg, remélve, ott találom Robin-t. A keresett helység elé érve, nem tétováztam, rögtön benyitottam.
-Robin! Segíts! - szólítottam meg a nekem háttal álló nőt.
-Oh, Allison. Jó, hogy itt vagy - fordult hátra és intett, hogy menjek közelebb.
-Mi történt? - kérdeztem, miután Zara-t letettem egy ágyra és odasétáltam a harmincas éveiben járó doktornő mellé.
-Kitörő vulkán - mondta érzelemmentes hangon, mire egy nagyot sóhajtottam.
-Zara?
-Igen - bólintott egyet - Kérlek fogd meg ezt - nyújtott át egy nagyítót, amit elvettem tőle. Könnyen felemelte Zara-t és a műtőasztalra fektette, hogy alaposabban megvizsgálja.
-Megmérgezték - álapította meg.
-Túl fogja élni?
-Még nem tudom. De megteszek minden tőlem telhetőt - borzolta össze a hajam.
-Köszönöm.
-Ne köszönd még. Ha bármi változás történne, elküldöm Britney-t, hogy szóljon. De most menj nyugodtan, meg leszek egyedül is, nem ez az első ilyen esetem.
-Rendben, akkor megyek - bólintottam egyet, majd egy utolsó pillantást vetettem Zara arcára. Izgultam érte, nagyon is, de higgadtnak kellett maradnom. Ez az első számú szabály. Mindig gondolkozz reálisan.