Fate ~ Sors (BEFEJEZETLEN)

8. fejezet

-Vagy szeretsz a tűzzel játszani?

-Bocs, nem vagyok piromániás - rántottam meg a kezem, de Mark nem engedett a szorításából, csak jóízűen felnevetett. - Ki az, aki szemben van velem?
-Sokkal inkább mi az - mondta sejtelmesen. A félhomány megvilágította oldalról arányos arcát, szépen ívelt orra sötét árnyékot vetett orcája bal felére, így egy különös misztikumot adva Mark-nak.
-Akkor hát, mi az? - kérdeztem nyugalmat erőltetve hangomra, hogy ne hallja ki az izgatottságot szavaimból.
-Biztosan érdekel? Nem mintha titok lenne, csak nem akarlak untatni. Tudod, jobbat is kitaláltam - vigyorodott el, de nem vettem figyelembe félreérthető megjegyzését.
-Igen, érdekel - bólintottam és újra meghúztam kezem, de Mark továbbra se engedett szorításából.
-Hát, rendben - huppant le a földre, majd ölébe ejtette kezeit, enyémet is odahúzva.
-Elengeded? - vontam fel egyik szemöldököm, mire egy egyenes választ kaptam.
-Nem.
-Nagyszerű, akkor mondd el mi az - böktem fejemmel óvatosan a szemben lévő cella felé beletörődve, hogy kezem még egy jó darabig Mark tulajdonában lesz. Viszont ami meglepett, hogy a furcsa lény rácsai mögötti sötétségben már sehol bem villogott fenyegetően az a szempár.
-Hm. Nem is tudom hol kezdjem. A neve Burton és régen még normális volt. De egy baleset következtében ilyenné vált - húzta egy apró fintorra száját a fiú.
-Ilyenné?
-Ilyen dilissé. Vagy inkább őrültté. Nem bírta elviselni, hogy élete nagy szerelmét széttépte egy medve. És most kicsit úgy viselkedik, mint egy holdkóros maci - és abban a pillanatban jöttem rá, hogy Mark se első, se második de még harmadik pillantásra se normális. Ám hiába tagadtam volna magam előtt, kezdett azok az emberek közé tartozni, kiket elviselek.
-Ez...borzalmas. Miért tartjátok még mindig itt?!
-Jó emberünk volt, megölni nem fogjuk. De ki se engedhetjük, mert ki tudja milyen pusztítást és gyilkolászást végezne - sóhajtott egyet a húszas évei elején járó fiú.
-Oh, értem.
-Dehogy érted - nevetett fel őszintén, ami meglepett. Kellemesen mély hangja töltötte be az alaksor csendjét - De térjünk át másra - komolyodott el egy pillanat alatt. - Burton sorsa egyértelmű, de a tiéd még egyáltalán nem biztos.
-Meg fognak ölni? - kérdeztem érzéstelen hangom, holott belül rettegtem. Nem akartam meghalni, még nem. Most, hogy elvertem Mike-ot, valamivel könnyebb volt a lelkiismeretem, de az a tátongó fekete űr még korántsem festődött be színesre.
-Segítek neked, úgyhogy nem. Biztos jó okod volt rá, hogy megtámadd - válaszolt és most az egyszer nem hallottam gúnyt lágy hangjában. - Azért egy köszönömöt kinyöghettél volna - morogta pár perc csend után, mire csak megforgattam szemeim. Nem Mark-ot akartam most mellettem, nem az ő szavait akartam hallgatni, nem az ő alakját akartam látni. Kris. Azt szerettem volna, ha ő jön le megnézni, hogy vagyok, megnyugtat, még ha nem is vagyok ideges.
-Majd ha tényleg nem halok meg - feleltem flegma hangnemben, mire Mark újra felkuncogott.
-Rendben. Holnap már szabadon járkálhatsz.
-Remélem is.
-Kris is ki akar hozni. Folyton azt hajtogatja, hogy te vagy a leghűségesebb embere és lenne egy küldetés számodra, így nem akarja, hogy meghalj. Saját maga nem vállalja el azt a feladatot, az ő szavaival élve 'túl fárasztó lenne és ideje sincs rá' - utánozta Kris mély hangját Mark, még mindig kezemet tartva. Ám rajtam úrrá lett az elhagyatottság és szomorúság érzése. Mire is gondoltam, mikor egy nálam majdnem tíz évvel idősebb férfibe szerettem bele? De nem fogom csak azért elhagyni, mert ő nem viszonozza az érzéseimet. Fontosabb dolga is van annál, és nekem vigyáznom kell rá. Nem lehetek önző.
-Hé, Allison! Jól érzed magad? - lengette karjait szemeim előtt Mark, mire észbekaptam és ölében szabadon pihenő kezemet gyorsan visszahúztam.
-Igen. Tökéletesen vagyok - bólintottam határozottan.
-Akkor mindjárt jövök. Hozok vizet - állt fel a fiú, majd lassan elindult.
-Várj! - kiáltottam utána, mire meglepetten fordult hátra - Kösz - szűrtem ki fogaim között halkan. Azt vártam, hogy ki fog nevetni, vagy visszaszól nekem, de egyik sem történt meg.
-Nincs mit - majd visszafordult és elnyelte a homály.

Némán ültem a rácsok közelében és a porba rajzolgattam mutatóujjammal. Nem tudtam mit csináljak, gondolataimmal egyedül maradtam és ezek most jobban marcangoltak, mint általában.
-Bocs, hogy sokáig tartott, itt van - nyújtott át egy palack vizet Mark, de nem fért át a rácsok között.
-Mindegy - húztam vissza kezemet.
-Bemegyek, de ne gyere ki és ne próbálj meg elmenekülni, mert akkor biztosan nem fognak életben hagyni - mondta fenyegető hangon, mire bólintottam egyet. Kivételesen nem akartam elmenekülni, hiszen tisztában voltam helyzetemmel.
Mark elővette szűk farmere zsebéből a cellák kulcsait és halkan kinyitotta.
-Tessék - adta oda a palackot, miközben leguggolt elém.
-Köszönöm - suttogtam halkan. Bennem is volt még annyi modor, hogy megköszönjem, ha valaki önszántából segített nekem. Miközben nagyokat kortyoltam az életmentő vízből, Mark végigsimított arcélemen. Kivételesen nem szóltam semmit, még csak nem is húzódtam el, az ivásra koncentráltam. Miután már nem fért belém több folyadék, Mark kivette kezemből a majdnem üres palackot és kiment, majd bezárta a cellát.
-Oh, Markie! Végre meg vagy! A főnök hivat - hallottunk meg egy férfihangot.
-Jason! Mark! Nem Markie - sóhajtott egyet az említett fiú. Épp jókor ment ki; nem tudom mit gondolt volna Jason, ha bent találja mellettem.
-Persze-persze! - legyintett egyet, majd közelebb jött és végre megpillanthattam gúnyos mosolyát. - Most már nem vagy egy vadmacska, igaz? - guggolt le a rácsok elé, mire egy vicsort kapott tőlem. Próbálja csak bedugni a kezét, nem fogja azt épen látni!
-Nemsokára kiengednek, úgyhogy hagyj békén, ha élni akarsz - sziszegtem idegesen. Mark-ra pillantottam, ki lehunyva szemét próbálta lenyugtatni magát.
-Haha, még vicces is ez a cica! - nevetett fel, de ez sokkal inkább hallatszott fuldoklásnak. - Tudod, drágám...utálom a magadfajtákat - nézett rám megvetően, mire végleg felment bennem a pumpa. Úgy viselkedett velem, mint ha egy állatkertben lennék egy látványosság és én gyűlöltem ha lenéztek.
A rácshoz rontottam, megfogtam kezemmel a vasrudakat és arcomat vészesen közel nyomtam Jason-éhez.
-Ne hidd, hogy úgy beszélhetsz velem, mint egy alsóbb rangúval! A hivatásom az emberölés, te sem lennél túl nagy falat.
-Ezt vegyem fenyegetésnek? - vonta fel egyik szemöldökét.
-Ig--
-Na, gyerünk Jason, húzz el tőle! - vágott közbe Mark és elrángatta a rácsoktól a férfit, ki nem tiltakozott ellene. A vörös hajú még mindig felettese volt és ezt nem szabadott figyelmen kívül hagynia.
Egy pillanatra megpillantottam Burton kíváncsi szempárját és kinyúló kezét, amint Jason-t próbálja elérni hang nélkül. Nem szóltam egy szót sem az áldozatnak, de úgy tűnik túl messze volt, mert Burton szomorúan húzta vissza karját. Egy vigyor foglalt helyet arcomon. Mégis szerettem azt a furcsa lényt.
-Mark! Jason! Gyertek, gyűlés van! - jött le még egy férfi, mire az itt lévő kettő készségesen inult el.
-Ne feledd! - fordult utoljára felém suttogva Mark - Bennem bízhatsz.