A Vezető

1.fejezet

A halovány nap utolsó sugarai még egyszer bevilágították a jégcsillagos dombokat. Utána végleg eltűnt a horizon alatt, hogy másnap újra fénnyel borítsa be a világot. Fent a felhők, mint bárányok, céltalanul bóklásztak a látóhatár felé. Néhol még hallani lehetett az itt maradt madarak utolsó csicsergéseit, aztán mélységes csend borult az erdőre. Még a lassan ballagó vadász lába alatt ropogó hó is tompán hallatszott. A nemes íj úgy lógott a vállán, mintha azt oda tervezték volna.

Ágak reccsentek, majd hirtelen leguggolt egy jégborította bokor alá. Amikor felemelte tekintetét megpillantott a fák között egy szarvast, amint egy fáról épp lehántja a kérget. Kis agancsai arról árulkodtak, hogy az állat még fiatal. Nem lehetett nagyobb két mázsánál.
Itt az alkalom. Leemelte íját a válláról, majd halkan előhúzott egy nyilat a tegezéből és a húrra helyezte. A keze remegett, de célba vette a jószágot.

Ekkor nagy pelyhekben elkezdett havazni, és azt susogta, hogy még egy ideig abba sem hagyja. Minden héten kijön vadászni, de eddig csak párszor ment haza teli kézzel. Ha ezt elvéti, akkor az a család a nyornegyedben, éhezni fog. Az anyuka minden nap kiment az utcára koldulni, de ritkán vitt bármit is haza. Az otthon maradt két kislány pedig még nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy dolgozzanak.
Ő megsajnálta őket, ezért ha tudott, mindig vitt nekik valamit. Mivel a konyháról nem lophatott feltűnésmentesen, ezért arra kényszerült hogy íjat vegyen és vadásszon.

Eleinte azt sem tudta hogy hogyan fogjon hozzá. Viszont megleste hogy a többi vadász hogyan csinálja, és mostmár elméletben tudta hogy mit cselekedjen. De ami képzeletben olyan egyszerűnek tűnik, az a valóságban egy óriási labirintus.
Emiatt - és persze amiatt is, hogy nehezére esett elvennie egy életet - keveset tudott felmutatni ez ügyben.

Ma másképp lesz.

Váratlanul feltámadt a tél jeges szele, és tincseket ragadott ki a lány gondosan összekötött hajából. Most vagy soha!
Habozava megerősítette tartását, és beszívta a levegőt. Várt egy szívdobbanásnyi időt, és lőtt.
A nyíl sebesen átszelte a vadász és a jószág közti távolságot... és elsüvített a füle mellett. Az vadul megugrott, és sebesen behúzódott az erdő még felfedezetlen területeire. Remek! Megint mellé ment.
Nyögve feltápászkodott és elment megkeresni a nyilat.

Mire megtalálta, a hó elfedte a vad lábnyomait, így esélye sem volt utána eredni. Akkor muszáj lesz a konyhából lopnia egy kis ételt és valami hazugságot kitalálnia. Nem baj, megoldja. Viszont most sietnie kell, ha nem akar megfagyni.
Ekkor tűnt fel neki, hogy valami megváltozott, miközben ő nem figyelt. Minden túlságosan is rezdületlenül állt. Amint felemelte tekintetét,a sötétben megpillantott egy kéken izzó szempárt. Félelem lett rajta úrrá, és minden porcikája azt kiabálta hogy fusson. A lába mégis a földbe gyökerezett. Felajzotta íját és megszólalt.
- Ki van ott?
Nem jött válasz, de a lény mintha közelebb merészkedett volna. Több se kellett a lánynak, gyors futásnak eredt, és maga mögött hagyta a sötét erdőt, a vadakat és azt az érdekes lényt is.