A Vezető

11.fejezet

A világ a sötétkék árnyalataiban fürdött, amit csak az omladozó viskó redőnyei közül kiszűrődő fakó fénysugarak törtek meg. Ekkor foszlányszerűen meghallotta a kislányok hangját. Nem kellett kristály tisztán értenie a szavakat ahhoz, hogy tudja, minden bizonnyal egy kirakatban látott babáról beszélgetnek, ahelyett hogy csinálnának bármit is a ház körül. A hangjuk mégis mosolyt csalt az arcára. Az ajtóhoz érve letette íját és tegezét, majd lerúgta a cipője orrán ragadt havat, és a kilincsért nyúlt. Belépve a melegre legszívesebben lerogyott volna, de ehelyett ledobta válláról a zsákmányt, felvette az asztalról a kést és nekikezdett az állatok megnyúzásának. Nem pazarolta az időt üdvözléssel, a kislányok mégis köré álltak és fintorogtak a tetemekre.
- Mi lenne, ha segítenétek egy kicsit? - Mondta a vadász komoran.
- Mit segítsünk? - Kérdezték egyszerre. Először nem tudott mit mondani erre. Arra számított, hogy inkább tovább beszélgetnek, hiszen még soha nem akartak neki segíteni.
- Levennétek a szőrméket rólam? Így nem tudok dolgozni. - A két kicsi hoztott egy-egy széket és már le is húzták a vastagabb réteget. - Ha azzal megvagytok, akkor rakjatok a tűzre fát. Hűvös van itt bent. - Hallotta, hogy mögötte a székek visszakerültek a helyükre, majd halkan pattogni kezdett a parázs.

Kis idő elteltével, mikor befejezte a nyulak bőrének lehuzását, feltűnt neki, hogy egy ideje milyen nagy a csend. Feldarabolta és besózta a húst, hogy ne menjen gyorsan tönkre, majd meg akart fordulni megkeresni őket. De megfordulva alig hitt a szemének. A tűz mellett a vastag szőrökbe bújva szuszogtak. Ennyire fáztak volna? A látványnak köszönhetően nem csak a ruhája, de a szíve is átmelegedett. Kár, hogy nem maradhat itt sokáig. Halkan összeszedte a cuccát és indulni készült, mikor egy vékony hang utána szólt.
- Kérlek ne menj még. Nem akarunk egyedül maradni. - A vadász visszapillantott. Mindketten könyörgő szemekkel néztek rá. Nincs olyan ember, aki ne sajnálta volna meg őket. Hogy lehet nekik ellenállni? A válasz : sehogyan. Nem törődve a következő napi biztos fáradtsággal, újra lepakolt és leült a tűz mellé. Végig mérte őket, majd megszólalt : Akkor mit szeretnétek, mit csináljunk? A nagyobb kislány válaszolt.
- Mondj el egy mesét!
- Milyen mesét szeretnétek hallani? - Gondolkodott el segítjük.
- Valami izgalmasat, amiben van herceg meg hercegnő.
- De én olyat nem tudok.
- Kérlek! Kérlek! Kérlek!
- Jó, rendben. Megpróbálom. - Egyezett bele végül. - De nem ígérem, hogy izgalmas lesz. - Hatás szünetet tartott, majd belekezdett. - Messze, a világ peremén túl, élt egyszer egy hercegnő.

***

Korahajnalban szelte át a lehető leggyorsabban a város utcáit. Az emberek még gondtalanul álmodnak, mit sem sejtve, az éjjel borzalmairól. Ilyenkor még a hold is visszahúzódva bámult fenn az égen. Neki sem kellene most sietve szednie a lábát, ha nem szundikált volna el a mesemondás közben. De nem bánta meg különösebben.

Négy sarokra volt az otthonától, mikor az egyik árnyék kettévált, és egy személy lépett ki a sötétségből. Nem foglalkozott vele, inkább még gyorsabban ment. Pontosabban, nem akart foglalkozni vele. Lassan már futott. De az árnyék-ember elé állt és nem engedte tovább menni. A vadász megtorpant és ki akarta kerülni, de az illető ígyis-úgyis ott állt előtte. Már dühösen nézett az alakra és úgy szólította meg.
- Ki maga és mit akar?
Mintha valami rosszat mondott volna, a másik megrezzent.
- Még, hogy mit akarok? Beszédem van veled. - A hangjából ítélve egy középkorú, tanult férfi állta el az útját, mégsem értette a mondandóját.
- Megkérdezem még egyszer. Ki maga, és mit akar tőlem?
- Kedvesem, most csak én tehetek fel kérdéseket. Gyere velem, és mindent megtudsz. - Förmedt rá az öregember. A vadász lassan a zsebéhez közelített a kezével, hogy bármikor elővehesse a relytett kését.
- Utoljára kérdezem meg, és utána elmegyek. Ki maga, és mit akar tőlem?
- Ugyan már! Előttem nem kell színészkedned. Akár a csukját is lehúzhatod, tudom hogy ki vagy.- A szóban forgó személy megdermedt. Lehetetlen. Ez az öreg nem tudhatja, hogy ki is ő valójában. Senki sem tudja. Még a gyerekek sem. Lehet hogy csak tippel. Igen, biztos csak tippel.
- Akkor halljam, ki vagyok én? -Tette fel a súlyos kérdést. Az idegen kilépett a sötétségből. Arcát megvilágította a hold halvány sugarai. Úgy nézett ki, ahogy ő elgondolta, kivéve egy dolgot. Az arca bal részén függőlegesen húzódott egy mély sebhely, egészen a bal szeméig. Onnantól kezdve a sebet és az egész bal szemét egy szemfedő védte. Elképzelni sem tudta, hogy hogyan szerezte.

Miután végig mérte az idegent, újra felnézett, és várta a választ.
A választ, ami talán megváltoztatja az életét.

- Tudod Rosa Barker, nem gondoltam volna, hogy te ilyen körültekintő vagy. Ezzel megleptél, bevallom.

xXHali, most egy kicsit rövidebb rész sikeredett, de a következők majd pótolják. Remélem nem baj, Üdv CserDomi.Xx