A felfedezèsek kora

Beteljesülve

Csòkjaink minden egyes perc eltelte után mindig szenvedèlyesebbek lettek. Vissza akartam fogni magam, esküszöm így volt, de sehogyan sem bírtam megtenni. Csòkjaink közben kedves szörnyem szinte èszrevètlen indult felfedező útra testemen, azonnal megtalàlva minden gyenge pontom. Én meg közben hol sòhajtoztam, hol nyöszörögtem, máskor meg az alattunk lévő lepedőt markolàsztam.
Eljött aztán a pillanat mikor a csodás érzések mellé kellemetlen s feszítő érzések vegyületek. Tudtam, hogy így fog lenni hisz nem voltam és nem is vagyok buta hogy ne tudjam, ha csak eddig elmèletben is, hogy mi történik ilyenkor.
- Csak lazulj el szèpsègem... - sùgott fülembe Szép s nyugtató szavakat - vigyázni fogok rád Kook... mindig.. - csókolt is és igyekezett figyelmem terelni. Nem kellett erőlködnie, hamar ment a figyelemelterelès. Persze volt egy olyan pont ami után már a kellemetlensèg nem érdekelt, csak az a bizsergető érzés ami újra és újra átjárta testem.
- Most... most már jól leszek.. - nyöszörögtem neki mikor már úgy éreztem tovább lehetünk.
- Biztos? - kérdezte s közben lágyan toltam el magamtól kezét mellyel felkèszìtett engem. Arcom lángolt, de már nem érdekelt ez sem.
- A tiéd akarok lenni.. - ahogy mar mindkét kezével mellett tàmaszkodott felnyaltam vàllàhoz, lehùztam őt magamhoz s kis csòkokat adtam szàjàras amellè.
- Rendben. - egy szenvedèlyes csòkba hívott engem ami közben finoman tolta szèjjelebb làbaim, hogy közéjük fèrhessen, majd megpròbàljon behatolni.
Nem volt túl kellemes, ahogy aztán a behatolás sem mikor sikerült neki. Na akkor fàjdalmamban, vèletlenül s mert nem tehettem mást, szeretett szörnyem szàjàba haraptam. Pluszba még könnyeim is eleredtek amiket ő lecsókolt arcomròl.
- Szeretlek téged Jeongguk.. nagyon nagyon.. el se tudod képzelni, hogy mennyire.. - csak beszélt és beszélt s közben csòkokkal hintette arcom, nyakam a ahol ért. Tette mindezt addig míg könnyeim fel nem szàradtak, míg úgy nem èreztem hogy belepusztulok ha nem lehetek jobban az övé.
- Kérlek... - nyöszörögtem neki s meg is mozdultam kicsit.
Kérdezett volna, de inkább megcsòkolt engem. Éreztem a csòkban aggódását, éreztem a fèltèst, a szeretetèt ami csak nekem szól. Megmozdult lassan melybe én azonnal bele is nyögtem. Aztán így mozgott tovább. Csodàlatos érzés volt. Aztán az is mikor elvesztette kontrolljàt s szenvedèlyesebb, hevesebb tempót diktált. Ahogy mozgása hevesebbè vált az én hangjaim is úgy lettek egyre furàbbak, èlvezkedőbbek. Persze koràntsem olyan hangosak hogy azt mások is meghallhassàk.
Volt egy pillanat a sok közt melyben egy semmihez sem fogható érzés kapott el. Ebben a pillanatban feszült ívbe testem, s szeretett szörnyem nevét nyögve repültem a mennyekbe. Ugyanebben a pillanatban szörnyem nyakamba harapva, oda morogvan töltött meg engem szerelme összes szenvedèlyèvel.
Pár percig a fellegekben jártunk. De talán aztán is mikor szörnyem kihùzòdott belőlem s mellém dőlt, majd òvòn magàhoz ölelt.
Reméltem sosem bánja meg, hogy megtette ezt velem. Én nem fogom. Soha. Mindig boldogan gondolok majd vissza erre az estére, még ha az alkoholfogyasztásunk is fel fog majd rèmleni. Mindenképpen boldog leszek majd, ahogyan most is az vagyok.
Vajon más is elàlmosodik ilyenkor? Mert én, ha szégyen ha nem, Igen. Bizony nem értettem már mit mond nekem szeretett szörnyem. Hamar elnyomott az àlom. Pedig csak egy kicsit volt más minden, csak boldog voltam, boldogsàgot adtam s kaptam.

Reggel kopogàsra ébredtem fel. Mocorogtam s kissé nyűgösen araszoltam közelebb a mellettem fekvő finom illatú szerelmemhez. Felismertem bòdìtò illatàt s nem akartam, hogy más is érezze. Ezért is bújtam jobban. Valaki benyitott a szobàba, szólt is talán, aztán szörnyem csirìtotta és kiküldte. Amit az ajtó csukòdását hallottam máris igyekeztem tudtára adni szörnyemnek, hogy ébren vagyok.
- Nem akarok felkelni. - motyogtam, mire kaptam puszit arcomra. El is mosolyodtam egyből és követelőztem is. - Kérek még... - kaptam is, nem is egyet.
- Csak Hope jött hogy van reggeli a konyhában. - mondta s mosolygott, láttam mert kinyitottam szemeim - Jó reggelt. - ismét puszi, ezúttal számra - Hogy érzed magad szèpem? - cirògatta arcom.
- Jó reggelt.. - fülig pirultam, de mosolyogtam - Nagyon-nagyon boldogan. - nem lehetne mérni boldogságom olyan nagy.
- Ennek örülök. - kis csòkocskàt kaptam már - Mit szeretnél először? Tusolni vagy enni?
- Tusolni. - pirultam jobban megint. Az este.. hát én csak úgy bealudtam, ezért a fürdés bizony elmaradt.
- Akkor azt fogjuk tenni. - kaptam puszit még, majd felkelt mellőlem, magára tekerte a tegnapi törölközőt, aztán odajött hozzám a másikkal. Fel is ültem, ő bebugyolàlt, karjàba vett és vitt is ki a szobàbòl. Ellenkezèsre se hagyott időt. Igen, ellenkezèsre. Mert a többiek... nem akartam hogy majdnem pucéran lássanak. Nem tudom látott egy valaki, mert nagyon el voltam bújva szörnyem vàllàn. A fürdőben ahol szerelmetes szörnyem letett már megint olyan zavarban voltam mint mikor hozott. Szó nélkül, kedves simìtàsok közepette, szabadìtott meg a törölközőtől mindkettőnket, majd töltsük finoman a zuhanykabin felè s abba be.
Igazàbòl nem kellettek szavak. Értettük mi egymást azok nélkül is. A puszik, a simìtàsok melyekben mosdatott is engem, sokkal beszèdesebbek voltak néhány feleslegesnek hatò szònàl.
Tusolàsunk kissé elhùzòdott, de nem bántam. Utána szerelmem megtörölt engem, én pedig őt. Aztán tértünk vissza szobàjàba ahol kaptam kölcsön ruhàkat.
Miután az öltözèssel is megvoltunk Rapmon megfogta kezem s így kezdődik a kézben mentünk le a konyhàba. Ahol aztán egy meg kissé kòmàs V fogadott minket, őt ölelgette Jimin és pròbàlta evèsre bírni. Aranyosak voltak. Jimin volt aki mutatta hol a kaja Rapmon meg volt aki tàlalta nekem s persze magànak is. Èlveztem a figyelmet amit tőle kaptam. A Jimin-èk felől jövő figyelem már nagyon zavarbaejtő volt. De kibìrtam. Ahogy a többiek kìvàncsiskodàsàt is. Igaz a később megjelenő majd távozó Hope-Suga páros nem volt nagyon kìvàncsi. Ők majd később. Ez olyan biztos mint hogy már nem vagyok szűz. Jin volt kicsit másabb. De csak mert fèltett.
Reggeli után döntöttük úgy Rapmon-al, hogy elutazunk mi is. Nem vesződtünk sokat a "hova menjünk" kérdéssel. Első ùticèlunk a Kim család meglàtogatàsa lett, míg a második a Jeon csalàdè. Nem voltunk egymás családjánàl még, s úgy gondoltuk az este után, bár Rapmon jobban, hogy így illik a dolog. Nem volt ellentétesem. Meglepett nagyon és meg is hatott.
Össze is pakoltuk hamar, aztán elköszöntünk a még maradòktòl, majd taxiba ültünk ami kivitt minket a reptèrre.
- Izgulsz? - fogta kezem szerelmem s fűzte össze ujjainkat már a repülőn ülve miközben vártuk a felszàllást.
- Igen. - néztem rá, szemeibe - Félek is.
- De nem kell. - simìtotta arcom kicsit - Nem fogják leharapni a fejed. Csak az enyém hogy miért nem vittelek el hamarabb. - a mosolya melyet felém küldött... hát elolvadtam tőle.
- Ne már... - arcom érintette ismét - ne hozz ennyire zavarba.
- Majd meglàtod mennyire igazam van. - adott egy puszit is még.
Eztán nem sokkal szólt a légiutaskísérő, hogy csatoljuk be öveink mert hamarosan felszàllunk.
Eljött lassan a perc mikor a gép mozgásba lendült, majd lassan felemelkedett a földről.