A felfedezèsek kora

Lebukva

Jin szerencsére nem kèrdezett tovább engem, csak kérte hogy ha lehet feküdjek vissza pihenni, mert hosszú napunk lesz. Kedves volt, megvàrt engem, így vele együtt mentem vissza ès pihentem le.
Sajnos az èbresztő tùl hamar eljött. Ezt, ahogy làttam félig csukott szemekkel mikor felültem, nem csak nekem volt tùl hamar.
Nem tudom kinek a keze volt éppen rajtam, de hamar lesepertem amint ràmjött a pisilhetnèk. Egy sptinter is megirigyelhette volna azt a gyorsasàgot amivel felugrottam, hogy aztán àtgàzolva a többieken, némi bènàzàssal nyakon öntve, rohanjak a fürdőszobàba. Aztán ahogy dolgom vègeztem ès mosakodtam úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok fogat is mosok meg elvègzem egyéb reggeli teendőim.
De hogy ne legyen most sem tökèletes a reggel Jimin robbant be a fürdőbe, ès nem zavartatva magát végezte dolgát. Èn közben majd megfulladtam, először s meglepettsègtől, aztán meg a nevetéstől mert meglàttam Jimin ijedt arcàt ahogy észreveszi s nyakát díszítő nagy piros foltot. Hamar kezet mosott aztán rohant kiàltva a bűnösnek, hogy kitekeri a nyakát.
Na igen, ilyesmi is csak nálunk fordulhat elő.
Hamar vègeztem azért. Nem akartam még egy hasonló jelenetet.
Nem sokkal kèsőbb, miközben Jimin V lelkét csikizte ki, forogtak a felvevők ès megvolt az èbredès elszalasztott felvètele is.
- Figyeljetek. - szólt ránk Jin erèlyesen, majd elmosolyodott ès úgy folytatta - A mai feladat azt hiszem tetszeni fog nektek. A pàrosok ugyanazok. A feladat pedig a következő.. - kis hatásszünetet tartott azért - el kell mennetek az àllatkertbe ès megkeresni az ott elrejtett cezliket. Minden cetlin egy rejtvèny lesz a következő cetli helyère vonatkozóan. Az fog nyerni aki a legtöbb cetlit szedi össze. - csodàlkoztam, hogy senki nem szólt közbe. Valòszìnű csak azért mert picit még kòmàztunk. - Megèrtettètek a feladatot?
- Igen. - vàlaszoltam elsőként, utànam sorban a többiek is.
- Remek. Akkor most ideje felkelni ès öltözni. Estig van csak időtök. - ez volt a varázsszò, egyszerre akartunk felàllni aminek a vègeredmènye csoportos kiterülès volt. Jót nevettünk, még a stàb is, aztán nagy nehezen felkeltünk, hogy öltözni menjünk, utàna meg a feladat elvègzèsère.
Kisbuszunk vitt minket a helyszìnre. Ott aztán ment mindenki egy irányba.
- Nézd, ott van valami. - alig hittem el. Az elsőre szemétnek tűnő papír egy volt a feladványok közül. Egy bokor közepén csücsült. Pont ezèrt nem èrtem el. Rapmon nyúlt érte, aztán ő is olvasta fel a cetlin álló feladványt.
- Nagy a hajam mégsem vagyok egy baba. Nem szeretem ha a területemre tèvedsz. - rögtön elmosolyodott, de èn is.
- Ez az oroszlàn! - fel is nevettünk ahogy egyszerre mondtuk ki a megfejtést. Lepacsiztunk aztán mentünk is a következő cetlièrt.
Komolyan mondom elfeledtem kis időre gondom, bajom, de amint az oroszlànokhoz értünk felrèmlett, felerősödött minden. Miért? Egy kèzenfogva àlldogàlò párt làttam meg. Komolyan úgy èreztem a sors ellenem van, vagy az istenek tesznek engem pròbàra.
- Ah, itt olyan tisztasàg van. - kerestük közben a cetlit, csak èn vívtam harcot magamban, megint. Lerogytam egy padra, közvetlen egy kuka mellet.
- Ne add fel mert... - ès Rapmon elhallgatott hirtelen, majd ugyanolyan hirtelen folytatta is - odanèzz! - mutatott a kukàra, jobban mondva abba bele.
Bele is néztem, aztán rögtön könyèkig merültem benne. Üres volt s kuka, szerencsére, csak a mi keresett cetlink volt benne.
- Ha megtaláltàl ügyes vagy. - olvastam is a cetlin lévő írást - De vajon kitalàlod mi vagyok? Csőröm van mégsem vagyok madàr, így repülni sem tudok. - elgondolkoztam, de Rapmon is. Hosszú percekbe telt mire rájöttem a megfejtésre. - Kacsacsőrű emlős! - kiàltottam fel.
- A szìvbajt hozod rám. - játszotta el az ijedtet Rapmon. Persze nem ijedt meg. Legalábbis remèlem.
- Bocsi. - húztam kis kínos mosolyra szám - De csak ez lehet a megfejtés.
- Hát akkor menjünk. - fogta meg kezem ès húzott fel.
Nem engedte el kèsőbb sem a kezem. Nem zavart, csak nekem fájdalmat okozott vele. Na nem tettleg, sokkal inkább lelkileg. De nem tudhatta, így nem is haragudhattam rá, màr ha akartam volna.
A következő helyen, s az azt követőnèl mind Rapmon találta meg a cetliket. Sajnos nem vette hasznom, csak a megfejtéseknèl. Boldog voltam mikor megölelt, s akkor is mikor csak rám mosolygott.
Jó ideig elbòklàsztunk így.
Mikor aztán megszòlalt a hangosbemondó, hogy az àllatkert nemsokára bezár, elindultunk kifelé mi is.
Meglepett, nem kicsit s nem csak engem, hogy mi voltunk akik utoljára kijöttünk. Az meg plàne meglepett, hogy mint kiderült nálunk volt a legtöbb cetli.
- Na ne màr. - úgy tűnt V nyafog, meg rossz kedvű, de nem volt így mert vigyorgott.
- Ez nem igazság. Rapmon-nak könnyű dolga volt okoskàval. - Suga is csak tettette a sèrtettet.
Perszehogy nyelvet nyùjtottam ràjuk, ès mosolyogtam is.
- Aki tud az tud. - Rapmon roppant büszkének ès elègedettnek tűnt.
- Bizony. - azt hiszem csak nekem volt picit fura Jin - Na, a nyereményetek - ismét az a fránya hatàsszünet - vàlaszthattok egy vacsora egy étteremben s egy rendelt vàlogatàs étel közt.
Èn tudtam mit akarok, de Rapmon is.
" Szerintem a rendelès. A többiek is ugyanúgy megèrdemlik"
Súgta nekem, èn meg csak bòlogattam.
- Döntöttetek?
- Igen. A rendelès mellett döntöttünk. De lenne egy feltètelünk. - élveztem, hogy meglephetem a többieket.
- Feltètel? - kèrdezett Jin, kissé èrtetlenül nézve, hol rám hol Rapmon-ra.
- Igen. - át is vette a szót tőlem szörnyem.
- Mondd. - Jin màr mosolygott, de szerintem akkor sem sejthetett semmit.
- A feltètelünk csak annyi, hogy mivel egy csapat vagyunk, csak akkor fogadjuk el a nyeremènyt ha osztozhatunk a többiekkel. - egy pillanatnyi csend után kisebb taps, majd csoportos ölelès kövezkezett.
Azt hiszem mindenkit megleptünk, de úgy igazán.
Boldog voltam. Ahogy a többiek is. Azt hittem, hittük ezt màr nem lehet fokozni.
De lehetett.
Jin telefont kapott, aztán a nála lévő papìtokba nézett. Olyan nagyon komoly volt, hogy azt hittük baj van. Ám nem volt semmiféle baj. Mert kiderült menedzserünk volt aki hívta, őt pedig a vezetősèg. Kis kikötèsünk, s azzal elèrt siker, olyan elègedettsèggel töltötte el őket, hogy megjutalmaznak minket, az egész csapatot.
Annyira megörültünk a hírnek, hogy egymás nyakàba ugrottunk, nevettünk meg minden. Szegény Jin alig jutott szòhoz. Mikor aztán mégis sikerült neki akkor is csak azért mert az egyik kameràsnàl volt egy síp ès addig fújta amíg abba nem hagytuk az örömünk.
- Na vègre. - kicsit fellèlegezhetett Jin ès végre folytathatta mondandòjàt - A közös jutalmunk egy egy hetes pihenès az egyik kedves mentorunk - mindenki értette a szó jelentèsèt ami az egyik fejest rejtette - àltal felajánlott ház egy nyugodt helyen ahol kipihenhetjük fàradalmainkat. - kameràknak szòlò részt így el is mondta. Ezután volt egy közös köszönetnyilvánìtàs, a közös csapatkiàltàsunk, s aztán a kameràk kikapcsoltak.
Sokkal nagyobb öröm ugràlàst engedhettünk meg magunknak. Persze mennünk is kellett, először a kisbuszhoz, aztán azzal vissza a dormba.
Ott aztán míg Jin lerendezte a rendelèst addig J-Hope ès Jimin gondoskodott a jòkedv fokozàsàròl, meg persze mindenki. Elmesèltük egymásnak, hogy kinek mikènt sikerült az utolsó feladat teljesìtèse. Mondanom sem kell, hogy az időközben csatlakozott Jin is fetrengett a nevetèstől.
Annyira jól elszòrakoztunk, hogy a csengőt alig hallottuk meg, ami a rendelès megèrkeztèt jelentette.
Persze feleszmèltünk, s míg Jimin ès èn terìtettünk addig Rapmon meg a többiek a kajàèrt mentek. Mire a konyhàba értek s pakoltak ki addigra mi is elkèszültünk.
A rend kedvèèrt azért Jin volt aki tàlalt.
Szépen el is pusztìtottunk mindent, s míg èn ès ismét Jimin, mosogattunk, mert hogy nem fért el minden a gépben, addig a többiek a rendelt piàt, mert hogy az is volt, a nappaliba cipeltèk át. Mikor aztán vègeztünk Jimin-el mi is csatlakoztunk a nappaliban lèvőkhöz.
Kezdetnek egy közös koccintàssal indìtottunk valami piszok erős röviddel. Aztán kevertük a dolgokat.
Azt hiszem, vagyis inkább csak remèltem, hogy nem csak èn voltam az egyetlen akinek hamar megàrtott az a pàr pohár ital.
Nyilvánvalò volt, hogy tèvedtem.
Egy bizonyos idő elteltèvel valaki, azt hiszem J-Hope, zenét kapcsolt. Jimin rögtön táncolni húzta V-t. Mosolyogtam rajtuk olyan aranyosak voltak. Èn Jin ès a Suga-Hope páros közt ücsörögtem. Rapmon nem tudom merre lèzengett.
- Jól vagy Jungkook? - amint a pàtocska eltűnt mellőlünk Jin aggòdò üzemmòdba vàltott.
- Aha. - bár forgott kicsit velem a szoba - Csak tudod nem értem miért nem lehetek olyan mint más. Mint.. mint mondjuk te. - úgy szorongattam a sörös üveget kezemben mintha csak abba kapaszkodnèk.
- Miért is? - piros volt az arca, de tuti nem a zavartòl. Ő alig jön zavarba. Furcsàlltam is.
- Hát mert mindig olyan megfontolt vagy meg tutibiztos nem félsz semmitől. De èn.. Nézz.csak rám. Egy két lábon járó szerencsètlensèg vagyok.
- Ne mondj màr ilyet. - tette kezét vállamra mire èn ittam az sörből ès rá néztem - Ez nem igaz. Te nem vagy ilyen. - el is vette az üveget tőlem.
- De igenis az vagyok, egy szerencsètlen kis hülye aki még azt se meri bevallani a kiszemeltjènek, hogy szerelmes belè. - valahogy èreztem hogy nem kellene beszèlnem, ér mégis megtettem - Soha nem fogadnà el hogy egy olyan mint èn szeresse. Tudod miért? - Jin rendes volt, meghallgatott, nem szólt közbe - Rapmon az. Èrted? Rapmon! - bòlintott csak ès làttam megleptem, de fura is volt. Rájöttem miért. Elég volt csak egy picit oldalra nèznem. Pontosan ott állt, nem messze tőlem, az a szemèly akiről szò volt.
Szerettem volna elsüllyedni, de nem ment. Így csak felugrottam ès elfutottam. Szobàmba akartam, de az ott látottak miatt a fürdőbe vettem az irányt. Oda zàrkòztam be.
Nem elég nekem, hogy egy kis piàtòl erősen becsìpek ès kifecsegem a titkom, még a titok főszereplője meg is tud mindent.
Úrrá lett rajtam a kètsègbeesès. Az ajtònak dőlve bőgtem el magam. Valahogy nagyon eltört a mècses. Alig hallottam meg a kopogàst.
- Engedj be Jungkook. - Rapmon volt az.
Nem akartam látni senkit, nem akartam beengedni senkit, de az ő hangjànak, neki, nem tudtam nemet mondani. Így aztán lassan, de kinyitottam az ajtòt. Nem mertem rá nézni, nem mertem hozzá szólni, nem mertem semmit tenni.
Ő sem szólt màr, csak bejött hozzám, becsukta az ajtòt, aztán megèrintett. Két ujjàt àllam alà tette s így emelte fel fejem.
Csak nézett rám, elmosolyodott, aztán közel hajolt ès... ès megcsòkolt engem. De úgy igazàbòl. Annyira elvaràzsolt, hogy gondolkozàs nélkül viszonoztam.
- Olyan kis buta vagy. - suttogta ajkaimra, mosolygott picit majd újra megcsòkolt engem - Azt hitted nem veszek észre semmit? - kaptam puszit is, s közben szívem ismét robbanàs közeli állapotba került. Főleg akkor mikor megfogta egyik kezem ès szívèhez tette. - Sokkal règebb óta érzem azt, mint hinnèd, hogy fontos vagy nekem. - megsimìtotta arcom, aztán ismét kis csòkba vont, majd szinte màr számra beszélt - Szìvem összes erejèvel szeretlek tèged. - èreztem könnyeim miként hagyjàk el helyük, de nem foglalkoztam velük, csak viszonoztam Rapmon csòkjàt.