Váratlan Fordulat

Hét

-Kérlek, ne haragudj a szüleim miatt - sóhajtottam fel miután végre beültünk Axel fekete Volvójába.

-Semmi baj - lazította meg fekete nyakkendőjét, amit anyám húzott meg neki, hogy úgy nézzen ki mint egy 'rendes' úriember.

Á, nem ég a pofám a szüleim miatt. Ahogy Axel pontosan 6 órakor belépett a házunkba elszabadult a pokol. Anya sírógörcsöt kapott amikor meglátott engem a ruhámban Axellel az oldalamon, míg apa folyamatosan a nem létező sörétes puskáját emlegette, fenyegető tekintettel.

Hála égnek, Axel bírta a megpróbáltatást és nem szaladt ki a házból ordítozva, ahogy a helyében én tettem volna. Miután anya vagy száz darab képet csinált rólunk a konyhától kezdve az udvaron mindenhol, többféle pózban, végre elengedett minket. Már most fél órás késésben vagyunk.

-Az én szüleimhez képest a tieid normálisak, hidd el - mosolygott rám.

-Azt kötve hiszem- motyogtam az orrom alatt és kibámultam az ablakon.

Kezdett besötétedni, az utcalámpákat már felkapcsolták és én nagyrészt magunkat láttam az üvegen visszatükröződni.

-Várj egy kicsit- szólt Axel miután leparkolta az autót a suli parkolójában. Kiszállt, majd elől átsétált, hogy kinyissa nekem az ajtót és a kezét nyújtva kisegítsen és magához húzhasson.

-Köszönöm - leheltem túl közel az arcához. Uramatyám, a hiperventillálás szélén álltam, ahhoz képest, hogy december elején jártunk.

-Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy - hajolt olyan közel a fülemhez, hogy éreztem a nyakamon a leheletét.

-Csak egy párszor- válaszoltam akadozva, mert elkezdett apró csókokat nyomni a nyakamra.

-Bárcsak máshol lennénk...-suttogta, tekintetében vágy lakozott.- Nem bírok neked ellenállni..

-Pedig muszáj lesz, be kell mennünk- mondtam kelletlenül és összehúztam magamon a vékony ballonkabátot. Egyre hidegebb volt.

-Igazad van- válaszolta egy kis ideig elrévedve, majd kézen fogott és bevezetett a suli főépületébe.

-Szia Lina... hűha - jött velünk szembe Alice, aki nagyon meglepődött, hogy Axelt látta mellettem.- Izé, sziasztok...a többiek már bent vannak.

-Szia! - mosolyogtam rá, majd elmentünk mellette, egyenesen a lüktető zene irányába, ami a tornateremből jött.

-Tényleg a legjobbat hoztátok ki a béna tesiteremből - bókolt Axel, ahogy bejutottunk, amikor már megszabadultunk a kabátjainktól.

-Legalább nem zokniszagú...annyira- nevettem jókedvűen.

Igaza volt, a tornaterem még fénykorában sem nézett ki ilyen jól. Az öreg parkettát felcsiszolták, a mennyezetről csillagok és csepp alakú gyöngyök és kristály jégcsapok lógtak le, a falakat függönyökkel takartuk el és mindenhol a kék és ezüst szín dominált. Az egész olyan volt, mintha egy téli tündérmesébe csöppentünk volna.

-Hali Lina!- jött oda hozzánk Jenna maga után húzva a legalább kétszer olyan magas Travist.- Olyan jól néztek ki együtt!

-Köszi- vigyorogtam és megszorítottam Axel kezét.

-Menjünk igyunk valamit - javasolta Axel az ételekkel és italokkal megpakolt asztal felé húzva.- Nincs semmi alkoholos?

-Á, csak a puncsban van vagy egy liter vodka- vigyorgott Jenna Travisre.- De nem érződik.

A vigyorából ítélve, tuti, hogy ők tesztelték, erre mérget veszek.

-Rád- koccintotta az enyémhez Axel a fehér papírpoharát.