Váratlan Fordulat

Három

Tudom, hogy inkább Mr Millerre kellene figyelnem,meg a jegyzetelésre, de most valahogy nem tud lekötni az első világháborúról szóló kacifántos történet. Ezért írom legalább a naplómat, hogy ne tűnjön fel, valójában semmit hasznosat nem csinálok. Így elfoglaltnak tűnök, vagyis remélem.

Még mindig ő jár az eszemben, Axel. Vajon miért bámult egész matek órán? Pedig még véletlenül sem játszunk egy csapatban. Ő a menő fiú, aki mindenkivel lepacsizik, miután egy kiszemelt lány megvolt neki vagy mondott valami baromságot, ami szerintük vicces volt. Igen, egy kicsit utána kérdezősködtem a szünetben. Mostmár tudom, hogy ő az amerikai foci csapat kapitánya és, hogy van egy tetkója valahol. Erről mindenki mást mondott.

Még most se tudom, hogy hol láttam leírva a nevét, ami nagyon idegesít, mintha az agyam megtagadta volna az együttműködést. Remélem...

-Miss Evans megtudhatnám, hogy mit körmöl ilyen hevesen?- villantotta rám a tekintetét a töri tanár.

A francba, lebuktam.

-Én csak....- hebegtem, nem igazán tudtam mit is mondhatnék.

-Na, hadd nézzem csak- jött felém közelebb.

-Nem!- csattantam fel, és bedobtam a táskám mélyére a naplómat.- Semmit nem csináltam.

-Pont ez a probléma- fordult meg Mr Miller és újból felvette a mondanivalójának fonalát.

Innentől kezdve egyre jobban vártam a művészet órát, minden egyes perc egy örökké valóságnak tűnt.

Mikor végre megszólalt a csengő én voltam az első, aki kirohant a teremből, egyenes egy kemény tárgyba.

-Au!- tapogattam meg a homlokom, mire a kemény tárgyról kiderült, hogy Josh háta.

-Úgy kell neked!- mulatott rajtam.-Hova sietsz?

-El innen- morogtam, és elindultam a folyosón, hogy lemenjek a spanyol teremhez.

-Hé, várj már, ne haragudj. Rám vagy mérges?- ért be könnyedén.

-Nem dehogyis, csak Mr Miller döntött úgy ma, hogy megszégyenít az egész csoport előtt- forgattam a szemem, miközben átfurakodtunk a diákokkal megtelt folyosón a lépcső felé.

-Sajnálom- tette a kezét a vállamra, ahogy megálltunk a lépcsőfordulóban.

-Én is- néztem a szemébe, de tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni, olyan mintha rejtegetne előlem valamit.

Aztán a tekintetem a kezére tévedt, ami már túl régóta markolta a vállamat, kezdett ez az egész kínossá válni.

-Khmm...Mennünk kellene, lassan becsengetnek- köszörültem meg a torkomat, mire Josh hirtelen elkapta a kezét, mintha észre se vette volna, hogy ott hagyta.

-Aha...- vakargatta meg a nyakát, majd lementünk a lépcsőn.

-Várjatok már!- hallottuk Jenna hangját valahonnan.

Megálltunk és nyakunkat nyújtogatva keresni kezdtük őt. Hamar meglett, lihegve vált ki a tömegből és rögtön odajött hozzánk.

-Lina!Képzeld...- ugrándozott fel le, amitől szőke fürtjei őrült táncba kezdtek.

-Állj már meg, mindjárt rosszul leszek- fogtam meg a vállát.