Tollfirkák

Úton

A lány egykedvűen szállt fel a buszra. Ez is csak egy újabb unalmas reggel. Sóhajtva leült az egyik üres ülésre és maga mellé helyezte a táskáját. Éppen az ölében lévő kabátja zsebében kutakodott, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállát. Elfordította a fejét és a mögötte ülő osztálytársára meredt.
- Te, Alice, írunk ma fizikából? - vonta fel a szemöldökét a fiú, mire a lány megrázta a fejét.
- Nem - felelte egyszerűen és figyelmét ismét a keresésnek szentelte. Kikapta a zsebéből a zenelejátszóját és az ölébe helyezte. Homlok ráncolva kibogozta a fülhallgatóját és bedugta a fülébe, majd elindította a zenét. Egy régi, melankolikusabb sláger szólalt meg, mire főhősnőnk fáradtan az üvegnek döntötte a fejét.
Az egész elötte álló nap merő unalomnak ígérkezett, inkább bele sem akart gondolni. Elege volt már a monotonságból.  Az iskolából. Az emberekből. Még ez az idióta zene is zavarta. Elege volt mindenből.
Aztán a zene elhalkult és Alice kedvetlenül várta a következő számot. Meglepetésére nem egy újabb semmit mondó zene következett. Felcsendült Dvořák h-moll gordonkaversenyének egy részlete. A lány lágyan elmosolyodott és kitekintett az ablakon. A darab ütemére mozgatta az ujjait és az elsuhanó tájat bámulta. Mintha minden elkezdett volna... kiszínesedni. Életre kelni. Érdeklődve figyelte a fákat, a mezőt, a bokrokat. Most valahogy másnak tűntek. Szebbnek, élettel telibbnek. Tenyerét az ablaküvegre helyezte és a másik kezével felhangosította a zenét.
Táncot jártak a hangok, amik megindultak a lány szíve és gondolatai felé. A dallam szép lassan felébresztette a lányt, mind idáig tartó téli álmából.  Először csak szép lassan, aztán egyre erősebben kezdte el felpiszkálni. Kicsit olyan volt, mint amikor a pillangó kikel a bábjából. A kényelmes, egyszerű, ámbár unalmas életéből. Nehezen és lassan kel ki, de utána szárnyal.
Ehhez hasonló folyamat kezdődött meg Aliceban is. Lassan, nagyon lassan. Még csak pár repedés volt a burkon. De ezeket nem lehetett megállítani.
A lány rájött, hogy talán, mégsem ígérkezik olyan szörnyűnek ez a nap. Hiszen szép idő van. És még fizikából sem írnak dolgozatot. Akár még jó is lehet.
A busz elkezdett lassítani, majd megállt. Megérkeztek. Alice leszállt a járműről. A zenének is vége lett és Alice visszacsöppent a szürke valóságba. A szürke hétköznapokba, amiket már nem is látott annyira komornak.