Tollfirkák

Levél egy lelkitárs majomhoz

(Nem szoktam ilyeneket írni, ezután sem fogok, nem az én stílusom, de ez valahogy nagyon kikívánkozott belőlem. Csöpögős, meg minden, de néha az is kell.
Figyelem, tényleg extra nyálas poszt, de mentségemre szóljon, hogy legalább igaz.)

Lilikimnek nagyon nagyon sok szeretettel, mert bearanyozza az elefántbogaraival a mindennapjaimat.

Eredetileg úgy terveztem, hogy április 1-jén rakom ki ezt a posztot, mert akkor találkoztunk először, és az milyen romantikus, meg minden. De rájöttem, hogy az messze van, meg az túl tökéletes lenne, úgyhogy így alakult, bocs'.

Az első találkozásunk nem volt valami... szokványos, azt hiszem. Tény, hogy nagyon jó program volt, rettentő jól éreztem magam, de kétlem, hogy mindenki falat festeni vinné az új barátnőjét az iskolájába. Viszont tényleg élveztem, ettem egy tök jó spagettit, meg sütit, megismerkedtem az álnevesekkel, téged jobban megismertelek és megkedveltelek, úgyhogy azt hiszem az első találkozást sikernek könyvelhetjük el. Nem mintha a többit nem.
Ezek után kimondottan gyorsan avanzsáltunk barátokból legjobb barátokká egyébként, meglepően hamar "összeszoktunk". És ennek én mérhetetleül örülök. Igazán hálás vagyok, hogy megtaláltam magamnak A Legjobb Barátot, mert ez határozottan az egyik legjobb dolog, ami történt velem eddig az életemben. Szeretem azt a lökött fejedet, a lököttségeiddel együtt. Zseniális ember vagy, aki mellett elbújhatok, hiszen kettőnk közül te vagy a Nagy Kincs. Hihetetlen okos vagy, szép, és elképesztően jószívű. Mindenkit leveszel a lábáról, pillanatok alatt elvarázsolod az embereket. Nagyon büszke vagyok rád, fantasztikus ember vagy. Mindig feldobsz, ha a padlón vagyok, bizonygatod, hogy nem is vagyok olyan reménytelen eset, nevetsz a vicceimen, és tudom, hogy csak jót akarsz nekem, ahogyan én is neked.
Remélem, aki ismer tudja, hogy milyen jó ember vagy, aki pedig nem, megtudja, mert rengeteg, rengeteg dicséretet és elismerést érdemelsz.
Annyi, de annyi mindent tudnék írni, hogy most hirtelen semmit sem tudok. Úgyhogy itt egy kis lista, hogy mit szeretek benned, jobb híján.
Szeretem, hogy rengetegszer használod a zseniális szót.
Szeretem, hogy ha beszélünk, a semmiségekről is tudunk egy csomót dumálni.
Szeretem, hogy annyit mesélsz, és észre sem veszed, hogy nem hagyod, hogy szóhoz jussak és csak beszélsz magadról és a Hátasról, Kiskedvencről, a két családról, meg ilyenek. De segáz, tényleg nem zavar, mert tudom, hogy én is rengeteget beszélek.
Szeretem, hogy ilyen pozitív vagy és nagyszerű.
Szeretem, amikor irigy/féltékeny vagy valakire, vagy én valakire, pedig szerintem pontosan tudjuk, hogy azért elég alaptalan az egész.
Szeretem, hogy mások vagyunk. Rengeteg tekintetben. Emlékszem, még a barátságunk elején görcsösen akartál keresni bennünk közös dolgokat. Remélem most már nem zavar, hogy nem szeretjük mindenből ugyanazt, és néha más véleményen vagyunk.:)
Szeretem, hogy hónapokig (!) húztad az agyam azzal, hogy nem mondasz el valamit, mire kiderült, hogy azt titkoldtad annyi ideig, amit amúgy is tudtam. Igaz, ezt neked nem mondtam el, de szerintem akkor a reakcióimból rájöhettél.
Szeretem, hogy szívből tudunk nevetni a másikon.
Hülyén fog hangzani, de kicsit azt is szeretem, hogy messze laksz. Sokkal jobban értékelem, ha végre találkozunk. Azért félre ne érts, jobban örülnék, ha egy városban, de legalább egy megyében élnénk, de ennek is örülök.
Szeretem, hogy mindig számíthatok rád.
És ha már a listázásnál tartunk, azt hiszem, meg is kéne köszönnöm jó pár dolgot, amit eddig nem tettem meg, szóval most megteszem.
Köszönöm, hogy válaszoltál tavaly az üzenetemre. Akkor még nem is sejtettük, hogy milyen, de milyen jól jártunk.
Köszönöm, hogy felhívtál iskolát renoválni, és köszönöm, hogy mesélve végignézted, ahogy annyit eszem, mint egy disznó.
Köszönöm azt a rengeteg ajándékot, képet, a kézzel fogható dolgokat.
Köszönöm a Hátasnak, hogy van mit róla mesélni, és így órákig hallgathatom szerelmi ügyeidet. (Az enyémmel szerencsére nincs sok gondod, még mindig Skóciában bolyong valahol.) Mondjuk a sok szenvedést nem köszönöm neki, bár te még azt sem bánod, mert azt mondod megéri.
Köszönöm a sorsnak, hogy nem buktunk le hárman, te, apukád és én, amikor nagy bűncselekményt hajtottunk végre.
Köszönöm a szüleidnek, hogy nagy kádat vettek a fürdőszobába, így kényelmesen tudtunk benne beszélgetni szilveszterkor. Az volt az egyik legeslegjobb beszélgetésünk.
Köszönöm, hogy ellátsz csokival/édességgel, és remélem, hogy el is fogsz, mert elvárom. A hínár, vagy moszat mondjuk tragikusan gusztustalan volt, de mindenki téved.
Köszönöm a Brit Nagykövetnek, hogy most már van egy híres kutyaismerősöm. Meg egy Brit Nagykövet haverunk.
Köszönöm, hogy csakis miattam hajlandó voltál vonatozni, bár tény, hogy megszenvedtem, mire rávettelek.
Köszönöm, hogy a mednece partjáról nézted végig, ahogy egy felfújható delfinnek köszönhetően majdnem belefulladtam a vízbe és még véletlenül sem segítettél. Csak nevettél és digitálisan rögzítetted a haláltusámat. :')
Köszönöm anyukádnak a finom ebédeket.
Köszönöm Kiskedvencnek és a többieknek, hogy így szeretnek.
És végül, nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy ledokumentáltad életed horrorját a bogaraddal a szobádban. (Azt hitted, hogy valami nagyon szépet írok utolsónak, mi?)

Köszönöm Lilikim, hogy vagy nekem. És kérlek ne haragudj rám, ha néha makacs vagyok, hisztis, reményvesztett, lusta, vagy irigy, ilyen vagyok, most már nem tudsz elcserélni úgysem, sajnos.

Szeretlek, és köszönök mindent. Megtaláltam a főnyereményt a legjobb barát kategóriában és ne aggódj, nem hagyom, hogy bárki elvegye tőlem ezt a kincset. ❤ (Majom)

U.i.: Nem tudom mit szeretnél kezdeni ezzel a nyálas szösszenettel, tőlem lefotózthatod, kirakhatod Wattpadra, (de csak ide, itt nem ismernek és nem égek be a béna regénybe való levelemmel), megmutathatod bárkinek. Sajnos annyira azért jó barát nem vagyok, hogy ezt itt örökre itt hagyjam, magamnak lementem persze, de olyan április közepén törlöm innen. Remélem megérted és továbbra is úgy fogsz imádni, mint eddig. Csókollak drágám.
( LiliSznt)