What if.... /H.P. fanfic/SS+HG❤️/

2. Szökés a gyengélkedőről

Hermione csak rohant és rohant a folyosókon, amíg bele nem ütközött egy vörös hajú lányba.

- Ne haragudj, Ginny.
- Semmi gond, Hermione – mondta a lány. – De megmondanád, mi a baj?
- Nincs semmi.
- Ugyan, ismerlek.
- Piton – szűrte ki nagy nehezen összezárt fogai mögül a választ.
- Á...jobban van a mi kedvenc professzorunk?
- Igen, amíg be nem megyek hozzá... mert vagy megfolytom, vagy megmérgezem – dühöngött Hermione.
- Mit csinált? – érdeklődött Ginny.
- Semmit. Csak a szokásos. Gúnyos hangon kíváncsiskodott, hogy nem romboltam-e le a szobáját.

Ginny elnevette magát.

- Vicces, hogy ezen így felhúztad magad...
- Egyáltalán nem vicces – szakította félbe barátnőjét Hermione.
- Jól van, nyugi már. Nem kell leharapni a fejem. Azt akartam csak mondani, hogy ez máskor nem szokott megérinteni.
- Jó, de most érzékenyebb vagyok, mióta az a sok sebesült fekszik a gyengélkedőn. Nem sokat alszom, mert segítenem kell Madam Pomfreynak. Ne haragudj, de most megyek. Van még egy kis dolgom – mondta Hermione, majd elindult Perselus szobája felé.
- Oké, de ne csinálj semmi butaságot! – kiáltott még utána Ginny.

Már nem rohant, csak lassan lépkedett, teljesen belemerülve gondolataiba. Belépett Perselus szobájába, ami most kellemesen meleg volt.

- Dobby – szólt halkan.
- Hermione – köszöntötte kedvesen a manó, és meghajolt előtte. – Segíthetek valamiben?
- Igen, Dobby. Azt szeretném, ha kicsit barátságosabbá tennénk ezt a szobát.
- Hogy érti, kisasszony?
- Vidítsuk fel, nagyon sötét.
- És mivel kezdjük? Fekete helyett legyen rózsaszín minden?
- Azért nem – mondta a lány, és nevetve borult bele az egyik fotelba.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte a manó kerek szemekkel.
- Nem, dehogy. Csak nem hinném, hogy Piton professzor örülne annak, ha rózsaszín szobája lenne.
- Én se hinném – szólalt meg egy hang közvetlen a közeléből.

Hermione ijedten felpattant, és hátrafordulva egy fekete szempárban merült el.

- Én...én csak... - kezdte, de nem tudta mit is mondjon.
- Igen? – nézett rá Piton összeszűkült szemekkel.
- Csak arra gondoltam, hogy kicsit rendbe tetetem a szobáját, professzor. Nagyon nyomasztó....
- Ha annyira nyomasztó, akkor minek van még itt? És egyáltalán hogy jutott eszébe bejönni a szobámba? – acsargott Piton.
- Már megbocsásson, de Maga küldött be nem is olyan régen. Egyébként is, hogyhogy kiengedték a gyengélkedőről?
- Nem engedtek ki...eljöttem.
- És miért? Még nem gyógyult meg teljesen.
- Tudom. Érzem – válaszolta a bájitaltan tanár, majd lehuppant egy fotelba.
- Dobby, kérlek, szellőztess ki. Húzd el a függönyöket. Nagyon sötét van.
- Ne rendezkedjen a szobámban. – nyögte Piton.
- Fáj valamije? – lépett oda hozzá Hermione.
- Nem. Megtenné, hogy elmegy?
- Nem.
- És miért nem?
- Mert én felelek Magáért. Dobby – fordult a manóhoz, miután az teljesítette a kérését. – Kérlek, szólj Madam Pomfreynak, hogy a betege meglépett, és most itt van a szobájában, de nincs jól. Kérdezd meg tőle, mi a teendő. Vigyem vissza, vagy küld valami orvosságot?
- Máris, kisasszony – válaszolta a manó, majd földig hajolt Hermione előtt, és egy szempillantás alatt eltűnt a semmiben.

A szobára csend ült, csak a madarak csicsergése szűrődött be a nyitott ablakokon. A szobát jóleső szellő járta át, és a nap fénye bevilágított minden poros sarkot. Piton behunyt szemmel ült foteljában, mire Hermione felkelt, és elindult az ágy felé. Levette a második könyvespolcról az őt érdeklő könyvet, majd visszaült helyére, és belemerült a könyvbe.
Nem vette észre, de a professzor végig követte minden mozdulatát, és most is őt figyelte. Érezte, hogy valaki nézi, felkapta fejét, és Piton kutató tekintetével találkozott.

- Örülök, hogy ilyen otthonosan mozog itt, mert ez most megér egy-két hónap büntetőmunkát. Úgyhogy még elég sok ideje lesz itt üldögélni – mondta neki rosszindulatúan a tanár.
- Jó – ennyit felelt a lány, majd visszabújt a könyv mögé.
- Mit olvas?
- Ezt – mondta Hermione, és felemelte a könyvet, hogy tanára elolvashassa a címet.
- És mégis hogy gondolta? – szegezte neki a kérdést Piton.
- Hát lássuk csak...odamentem, elvettem, leültem és olvasom.
- Nem erre gondoltam – morogta sötéten a professzor.
- Hát mire? – kérdezte ártatlan arccal a lány.
- Granger, ne táncoljon az idegeimen! Világosan fejtse ki, mi a célja a könyvvel!
- Olvasok.
- Nem a pillanatnyi állapot érdekel.
- Ha arra gondol, nem fogom kipróbálni gyakorlatban. Legalábbis addig nem, amíg valaki meg nem tanít rá. Túl veszélyes lenne önmagamtól megtanulni. A könyv csak elméleti tudás...a gyakorlat veszélyes és nehéz.
- Na, ilyet se hallottam még egy griffendélestől. Elvileg a Maga házába csak bátor emberek kerülnek – kötözködött a lánnyal.
- Bátor vagyok, nem botor – szögezte le Hermione.

Erre már nem reagált semmit Piton, csak forgatta a szemeit, majd felkelt.

- Hova megy? – kérdezte a lány.
- A konyhámba. Persze csak, ha megengedi – szúrt oda egyet Hermionénak.
- Menjen csak. Nyugodtan – válaszolta teljes nyugodtsággal a lány.
- Na ez már több a sokknál, Granger. Hogy Maga még rendelkezik is velem! Nem tűröm ezt a stílust! – morogta neki paprikapiros fejjel Piton.
- Tényleg? Érdekes...Maga is ilyen stílusban beszél azzal, aki megmentette a nyomorult kis életét – szájalt vissza Hermione.

Ez már Pitonnak is sok(k) volt, megfordult, és bevágta maga után az ajtót. A hálószobából nyíló konyhában hideg volt, bár a függönyöket elhúzta a manó, így egy kis fény is bejutott a helyiségbe. A zöld és ezüst csempéken táncot járt a napsugár.
„Ha még egy perccel tovább maradok, biztos megátkozom Miss Mindent Jobban Tudok kisasszonyt!" – füstölgött magában. Egy intéssel elkészítette kedvenc teáját, majd leült a konyhaasztalhoz, és a gondolataiba mélyedt.
Eközben Hermione az ajtót nézte. „ Ha még egyszer így fog velem beszélni, komolyan mondom, hogy ráküldöm az első átkot, ami az eszembe jut" – gondolta. Ekkor azonban hangos pukkanás hallatszódott, és megjelent előtte Dobby. Ezzel egy időben a konyhából csörömpölés zaja szűrődött át, és kivágódott az ajtó.

- Ez meg mi volt, Granger? – kérdezte, de akkor észrevette a lány előtt hajlongó manót.
- Most, Dobby – szólt hangosan Hermione.

A manó Perselus felé fordult, és elkábította.

------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam a második részt is, írjátok le a véleményeteket! :)