What if.... /H.P. fanfic/SS+HG❤️/

3. Az álom

Piton kinyitotta fekete szemeit, és mérgesen tapasztalta, hogy a gyengélkedőn fekszik.

- Amint látom, felébredt – hallotta Madam Pomfrey hangját. – Lehetőleg ne fárassza ki magát, Perselus.
- Nem fogom. Csak megfojtom Grangert! – morogta a varázsló, és felült, de Madam Pomfrey visszanyomta az ágyra.
- Sajnálom, Perselus, de azt hiszem, azzal már kifárasztanád magad.
- Pontosan. De ha gondolja, odatartom a nyakam, hogy ne kelljen túlerőltetnie magát – szájalt a lány.
- Hermione, kérlek, menj oda Nevillehez – utasította a lányt Madam Pomfrey, még mielőtt a vita kirobbanhatott volna. Eközben Piton felkönyökölt az ágyon, és a távozó lány után nézett. Kezébe vette pálcáját, és már épp ráküldött volna egy gyenge rontást, ha Madam Pomfrey nem kapja ki a kezéből a pálcát.
- Perselus, komolyan mondom, hogy rosszabb vagy, mint egy tizenéves gyerek! Nem támadunk hátba senkit, és nem utolsó sorban nem átkozol meg senkit a gyengélkedőmön – mondta kimérten a javasasszony.
Erre Hermione elnevette magát, miközben Neville homlokára terített nedves anyagokat. A történésre felfigyelt a beteg fiú is, és nyöszörögve kuncogott.

- Ha sokat nevet, Longbottom, pontot vonok le a Griffendéltől – vágott oda Piton.
- Madam Pomfrey, adjon be neki egy altatót! – könyörgött Hermione, és a javasasszony eleget tett a lány kérésének.

Piton pillanatokon belül aludt. Ahogy Nevillet is elnyomta az álom, Hermione halk léptekkel odasétált a professzorhoz.

- Nyugodtan feküdjön le aludni, Madam Pomfrey. Figyelek a betegekre.
- Neked is szükséged lenne egy kis alvásra. Nem lesz semmi bajuk – mondta neki a nő.
- Nem. Nem vagyok fáradt. Menjen csak – mondta a javasasszonynak, majd körbejárta a kórtermet.

Madam Pomfrey elnézte a lányt egy darabig, aki Perselus felé leskelődött, és magában kuncogott. „No lám....kis szerelmes. Tudtam én, hogy nem véletlen mondott le az auror-képzésről. Mi tagadás, jó gyógyító lesz egyszer belőle." – gondolta, majd magára hagyta a lányt a betegekkel.

Miután az asszony távozott, Hermione visszakanyarodott a professzor felé és leült mellé egy székre. Szemlélte, ahogy bájitaltanára mellkasa egyenletesen emelkedik fel és süpped vissza. Elmélyülten nézte a férfit, mindent megfigyelt rajta. Vékony ajkait, hosszú orrát, a mindig magasba emelkedő szemöldököt, a markáns, férfias arcot. Nem tudta miért, de Piton közelébe vágyott, és ezt is csak félve vallotta be magának. A professzor nyöszörgött magában, amit úgy is lehetett érteni, hogy „Hej, de jó lenne", vagy úgy is, hogy „Hermione". A lány elmosolyodott, és gyengéden megfogta a férfi kezét, gondosan ügyelve, hogy ne keltse fel. Egész éjjel mellette volt, de épp ahogy kényelmesen elhelyezkedett a széken, a professzor halk horkolására elnyomta az álom.

Másnap reggel Perselus korán ébredt. „Mintha az éjjel megfogta volna valaki a kezem." – gondolta, majd körbenézett. A lány még mindig a mellette levő székben szundikált. Kedvtelve nézegette. „Bárcsak mindig ilyen békés lenne. De igazság szerint élvezem, hogy van egy olyan intelligens ember, akivel értelmesen lehet vitatkozni. Viszont jobb, ha ezt nem tudja, mert a griffendélesek hamar elbízzák magukat. Meg sem köszöntem neki, amit értem tett.... De Lily óta senkinek nem köszöntem meg semmit, és nem Grangerrel fogom elkezdeni." – gondolkodott el magában. Lily nevére rengeteg emlék tódult a fejébe, és időt engedett kedvenc hobbijának, az ábrándozásnak. Kicsivel később egy lágy hang rángatta vissza a valóságba.

- Jó reggelt, professzor. Jól aludt? – kérdezte Hermione.
- Jobban aludtam volna, ha nem ráz fel a gondolataimból – morogta halkan Piton.
- Ahogy óhajtja – mondta sértődötten a lány, és felpattant tanára mellől.

Odalépett az egyik kancsó mellé, és töltött magának egy kis vizet. Miután felfrissült, körbejárta a termet, de végig a hátán érezte a bájitaltanár tekintetét.