What if.... /H.P. fanfic/SS+HG❤️/

9. Önmaga árnyéka

Másnap reggel Hermione kerekre tágult szemekkel figyelte a tanári asztalnál ülő professzort, aki a bájos Sinistra professzorral csevegett, mosolyogva. Nem csak Hermione vette észre a furcsaságot, a többi diák is elhűlve figyelte az érdekes párost.

- Nézd már a denevért, Harry! – kiáltott fel Ron.
- Mi van? – kérdezte az említett, majd követte barátja megrökönyödött tekintetét. – Nem hiszem el! Piton udvarol? És kifogta a legcsinosabb professzornőt? Vajon mivel tudta megfogni? A gúnyosságával, vagy...

A folytatást Hermione már nem hallotta, mert felpattant, és kisietett a nagyteremből. Ha hátrafordult volna, észrevehette volna, hogy Piton elégedett pillantással néz utána. A lány bemenekült az első mosdóba, majd miután meggyőződött róla, hogy senki nincs bent, kimondott pár bűbájt, hogy ne hallja meg senki, majd zokogva kuporodott le a jéghideg csempékre. Percek teltek el, mire bánatán felülkerekedett a harag. Felpattant.

- Te rohadt, szemét, mocsok, alattomos ... - kiabálta, majd dühében rongálni kezdett. Nem is vette észre, hogy mit csinált, csak percekkel később lett figyelmes a rongálásra. Több WC-ből tört elő víz, a kézmosók többsége leszakadva, némelyik még jó állapotban levő csapból pedig csobogva tört elő a víz.

Meghökkent saját magán, majd mindent rendbetett. Belenézett a széttört tükörbe.

- Hét év balszerencse... heh, ezek után már nem mindegy? – kérdezte magától szarkasztikusan, de az illem kedvéért összeragasztotta a törött darabokat azzal a varázslattal, amivel anno Harry szemüvegét. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán a nosztalgikus emlék hatására, de hamar le is törlődött onnan.

Még várt egy kicsit, megmosta az arcát hideg vízzel, majd távozott.

Eközben a nagyteremben:

- Mi lelte? – kérdezte aggódva Ron.
- Tudod, milyen. Biztos eszébe jutott egy extra házi, és azt akarja befejezni, mielőtt elkezdjük az átváltoztatástan órát – válaszolta Harry.

Az első két órájuk McGalagony professzorral volt, aki rengeteg leckét adott fel a tanulóknak, és ez alól a griffendél sem volt kivétel. Harry enyhe bűntudatot érzett, mert már megint nem sikerült befejeznie a házi dolgozatot.

- Erről jut eszembe – kezdte kiszáradt torokkal – Neked kész a házid?
- Haver, úgy ismersz engem? – kérdezte vigyorogva Ron, de látszott rajta, hogy tart az igazgatónőtől.

Már pár perce elkezdődött az óra, és a csendes jegyzetelést McGalagony döbbent kérdése szakította félbe.

- Hol van Miss Granger? – nézett rá a trió másik két tagjára.
- A reggelinél még jelen volt... - kezdte Ron.
- De azt mondta, hogy rosszul érzi magát ... - folytatta Harry.
- De már jobban vagyok – szólalt meg az ajtón belépő lány. – Sajnálom, professzor asszony, hogy késtem.
- Biztos jól van, Miss Granger? – kérdezte aggódva a nő. – Sápadt kissé.
- Jól vagyok. Még egyszer elnézést!
- Jól van, üljön le! – szólt rá a lányra, de végig aggódó tekintettel figyelte minden egyes mozdulatát.

Hermione megpróbált odafigyelni, és szokása szerint maximális teljesítményt nyújtani, de ezúttal ez nem sikerült neki. Az órán kapott feladatok egyike az volt, hogy változtassák meg az arcukat, hogy felismerhetetlenek legyenek. A fiúk összemosolyogtak, hiszen barátnőjük ebben profi volt, már nem egyszer alkalmazta ezt a varázslatot, sikerrel. Már épp szólni akartak McGalagonynak, hogy Hermione ezért plusz pontot érdemel, amikor barátnőjük mérges hangjára lettek figyelmesek.

- A fenébe! – morgott a lány. – Nem, és nem akar menni.

A két fiú szájtátva nézték Hermionét. Sosem látták még ennyire feldúltnak, és még nem fordult elő vele egyszer sem, hogy leblokkolt volna. Ám a helyzet változatlan maradt. Óra végére senkinek nem sikerült a feladatot végrehajtani, és a lány állapota kezdett hisztérikussá válni.

- Nem! – kiáltott fel, amikor haja kék színű lett.
- Nyugalom, Miss Granger! – szólalt meg a professzor asszony. – A többiek elmehetnek. Vége az órának. Maguk hárman...

Harry és Ron meglepődött, hiszen ők semmi rosszat nem csináltak. Amikor mind a hárman ott álltak a tanári asztalnál, a nő megköszörülte a torkát.

- Jöjjön ide, Hermione – szólt kedvesen a lánynak. Ahogy mellélépett az eminens, visszaváltoztatta haját az eredetire. – Mi történt magával?
- Semmi, tanárnő.
- Miss Granger! – csattant fel McGalagony. – Maga a legjobb diákom, a legtehetségesebb. Az urak is biztosan ezen a véleményen vannak.

A fiúk helyeslően bólogattak.

- Ezen kívül biztos vagyok benne, hogy maga ezt a varázslatot már ismeri...
- De még hogy! – vágott közbe Harry.
- Egyszer engem is átalakított. Nagyon ügyes volt – toldotta meg Ron.
- Na, látja! – tárta szét karjait a nő. – Biztos vagyok benne, hogy valaki vagy valami megbántotta, és ezért nem tudta megcsinálni a feladatot. Ami magukat illeti... holnapra egy-egy tekercs várjon az asztalomon, mivel mára megint nem sikerült végezniük a házi dolgozattal. Figyelmeztetem az urakat, hogy még egy ilyen, és büntetőmunkára mennek!

Intett a fiataloknak, hogy elmehetnek, de végig Hermionén tartotta szemét. Megfogadta magában, hogy ki fogja deríteni, hogy ki vagy mi bántotta meg, és tenni fog ellene. Nem engedheti meg magának a lány, hogy elrontsa az utolsó évét. Hiszen annyira tehetséges!

Harry és Ron hiába próbálta kiszedni a lányból, hogy mi a baja, az nem mondott nekik semmit, sőt! Begubózott magába, és némán szemlélte a körülötte történő dolgokat. Nem volt semmi életkedve, és úgy nézett ki, mint egy élőhalott.
Hermione magában hálát adott a sorsnak, hogy hétfőnként nem volt bájitaltanja. „Na, még csak az kéne, hogy összefussak azzal az arrogáns, vén denevérrel!" – gondolta magában, majd felhorkantott. Harry és Ron döbbenten néztek rá, de akkor meghallották a már túl jól ismert talársuhogást.

- Amint látom, Miss Granger, tényleg nincs jól. McGalagony professzor kért meg, hogy kísérjem fel a gyengélkedőre.
- Egyedül is feltalálok, ha ahhoz van kedvem – szólalt meg mérgesen Hermione.
- Lássuk csak! Szemtelenségéért 30 pont a Griffendéltől...ja, igen. Elfelejtette a megszólítást, azért még 10 pont veszteség – mondta Piton hidegen.
- Teszek rá, hogy hány pontot von le, professzor – kiáltott vissza tanárának, ügyelve rá, hogy az utolsó szót megnyomja, majd eliramodott a gyengélkedő felé.

Piton pár másodperc múlva megfordult, arca érzelemmentes volt, és a pince felé vette az irányt.
Harry és Ron összenéztek.

- Harry, kérlek, mond, hogy nem ... - kezdte a fiú.
- Nem tudom, Ron – szólalt meg sötéten Harry. – De reménykedjünk benne, hogy nem!

Sziasztok! Itt vagyok a következő résszel, viszont kicsit csalódottan... Sok energiát fektetek ebbe a történetbe, és alig olvassátok. Azt a kevés olvasót, aki igen, nyilván nem hagyom cserben, és fejezem be a sztorit itt, hisz igazából magam miatt írok. De ha semmi visszaigazolást nem kapok (tisztelet a kivételnek) és ez lelomboz... Szóval Te, aki ezt most olvasod, légy oly kedves, és írj pár sort arról, milyennek látod a történetemet. Köszönöm.