What if.... /H.P. fanfic/SS+HG❤️/

10. Őszinte szavak

Az elkövetkezendő két hét rohamosan gyorsan telt. A fiúk elhatározták, hogy nem háborgatják barátnőjüket, kivárják a sorukat, de a lánynak csak nem akaródzott beszélni velük. Hermione ugyanis teljesen magába fordult. Gyakran azon kapta magát, hogy a folyosókat rója, vagy csak egy üres tanteremben bambul maga elé. Az utóbbi időben sok minden megváltozott. Például teljesen visszahúzódó lett, elvárta, hogy mindenki csöndben legyen körülötte, és ha kellett, ezt akár büntetéssel, pontlevonással is képes volt kiharcolni magának.

Barátai titkon összesúgtak a háta mögött, de nem gonosz szándékkal. Feltűnt nekik, hogy a lány nem sűrűn jár le a nagyterembe étkezni, hanem minden idejét a tantermekben tölti, vagy pedig a szobájában. A máskor oly' jó színben levő lány bőre fakó lett, sokat fogyott, szeme alatt pedig sötét karikák árulkodtak arról, hogy hiába megy fel minden este 8-kor a szobájába, nem jön álom a szemére. Mindenki tudta már a szünet előtti napokban, hogy Hermione Grangert jobb elkerülni. Sokak szerint olyan volt, mint egy durrfarkú csurcsók, mások Perselus Piton női változataként emlegették. Hermione az első variációt hallva felnevetett, a másodiknál pedig mélyen elgondolkodott. Szerette Pitont, már semmi kétsége nem volt efelől. De azt is tudta, hogy a férfi semmibe veszi. Teljesen elkeseredett, mert nem értette ezt a gyökeres változást. Az elmúlt napokban is egy csomó pletyka keringett a Roxfortban.

Hermione kedvence az volt, hogy Piton aljas bűbájjal odavonja maga köré a nőket, majd ugyanolyan savanyú, életunt embereket farag belőlük, mint amilyen ő maga. Sokan azt mondták, hogy a Bájitalok Mestere vámpír. Hermione ilyenkor elnevette magát, bár már a nevetése sem volt a régi. Inkább hisztérikussá vált.

De kezdjük az elején. Sétáljunk vissza majdnem két hetet a múltban, mert egy csomó mindent kihagytam a kalandozásom közben, amely Téged biztosan érdekel.

Nos, Harry és Ron diskurzusa után Hermione csendesebb lett. Néha lement egy-egy reggelire vagy ebédre, de látszott rajta, hogy nem szívesen teszi. Sőt! Olykor valami fájdalom is kiült az arcára, melyet a fiúk nem tudtak beazonosítani. Illetve, Harry pár napon belül rájött, hogy mi a lány baja, de egyáltalán nem akarta megosztani Ronnal. Ron volt a legjobb barátja, mégis úgy gondolta, hogy igaza van Hermionénak...Vörös hajú barátjukban annyi érzelem sincs, mint egy teáscsészében. Azért bólintott rá gondolatban a lány eme megállapítására, mert barátja reggelenként rá se nézett a mellettük kuporgó Hermionéra, hanem idejét és figyelmét az étel tetemes mennyiségű pusztítására fordította.

Így történt az is, hogy Harry az elkövetkezendő egy héten a lányt figyelve észrevette, hogy annak tekintete a tanári asztal felé irányul, majd megakad egy sötét alakon. Egy olyan alakon, aki az elmúlt hét napban rengeteget változott. Ekkor a férfi odakapta tekintetét, mire a lány megsemmisülten elcsapta fejét, és a reggelijét kezdte turkálni. Harry tudta, hogy mi következik. Hermione felkelt, és lassú, bizonytalan léptekkel (mivel teljesen legyengült) megindult az ajtó felé.

„Nem bírom tovább! Muszáj levegőznöm egyet" – gondolta magában a lány, miután visszabambult tányérja fölé. Nem kívánta már egy hete az ételt. Észrevette magán, hogy fogyott... sőt, sokan megjegyezték, hogy elhagyta magát. A legjobban talán Ron tapintatlansága bántotta meg, de már szinte teljesen hozzászokott, hogy nem kell foglalkoznia mások véleményével. Ő is tisztában volt vele, hogy bőre fakóbb lett, hogy haja gyakrabban zsírosodott, mert folyton összekötötte, hogy szeme alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlansága miatt, és hogy nem törődött már annyit sem külsejével, mint régen.

Pár perc múlva felkelt, és bizonytalan léptekkel indult kifelé. „Ki kell érnem, levegő kell" – gondolta kétségbeesetten, de ahogy az ajtóhoz ért... Harry tudta, hogy oda kellene szaladnia barátnőjéhez, de ő egyetlen emberre figyelt most. Ahogy Hermione összeesett az ajtóban, Piton szeme hirtelen aggodalmat, féltést tükrözött, majd újra a hideg álarc mögé bújt arca, és semmitmondó tekintettel folytatta reggelijét. Harry nagyon dühös lett, pedig nem tudta, hogy ez a közömbös tekintet Pitonnak hatalmas erőfeszítésébe került.

Eközben Madam Pomfrey sietett el mellette. A javasasszony ugyanis azonnal észrevette, hogy Hermione rosszul lett, és pár másodperc múlva már a lány mellett állt, és felvarázsolta a gyengélkedőbe a kíváncsi tekintetek elől. Azon a napon mindenki Hermione Granger titokzatos rosszullétéről beszélt, majd szépen lassan napirendre tértek a dolgok felett. Harry már tudta, hogy Hermione miért lett ilyen, azt viszont nem értette, hogy Piton miért ilyen a lánnyal, ha közben félti, aggódik érte. Egy pillanatra el is felejtkezett aggodalmáról, és magában felnevetett. Még hogy Piton félt egy griffendéles lányt? Jó vicc! Pedig biztosan tudta, hogy a denevér nézése csakis ennek szólhatott.

Harry fejében egymást kergették a lehetséges magyarázatok, hogy mi történhetett a furcsa párossal azon a hétvégén, amikor Hermione szüleinél voltak. Már a feje is megfájdult a sok információtól, így jobb ötlet híján magára kapta apjától örökölt bűvös köpenyét, és elindult egy kis sétára. Ha szerencséje van, akkor még Hermionéhoz is be tud lógni. Nincs túl késő egy titkos látogatáshoz.

Út közben nagyon vigyázott, hogy még véletlenül se csapjon zajt, mert tudta, hogy azon az estén Piton járőrözik. Kicsit meg is lepődött, amikor biztonságosan megállt a gyengélkedő előtt, ugyanis sehol nem találkozott a bájitaltanárral. Halkan benyitott, de szinte azonnal hátrahőkölt. Perselus Piton, a zsíros hajú denevér (aki már nem is volt zsíros hajú, és egyáltalán nem hasonlított denevérre), Hermione Granger ágya mellett ült, és halkan mondott valamit a lánynak, aki az igazak álmát aludta. Harry az első sokk után észbekapott, és gyorsan, ám halk léptekkel, megpróbált hallótávolságon belül helyezkedni.

- Kérlek, ne haragudj! Nem szeretem Sinistrát, de nem tudnálak meggyőzni észérvekkel. Ízig-vérig griffendéles vagy, és makacs, de nagyon – sóhajtott Piton, de hangja most egyáltalán nem volt cinikus, inkább szomorúan és lemondóan beszélt. – Remélem meg fogsz majd egyszer bocsátani. Nem érdemellek meg, Hermione, és ezt te is tudod. Öreg vagyok már, és morcos. Hozzád egy fiatal, életerős férfi illik, nem egy vénember! Előbb-utóbb majd elfelejtesz... az meg, hogy én mit érzek, és mikor fogom kiheverni, az most csak másodlagos dolog.

Hangja a mondat végére szinte már elhalt. Lassan megfogta a lány kezét, lágyan megcsókolta a fakó kézfejet, majd felkelt, és távozott. Ha észrevette volna Pottert, biztos darabokra átkozza, de annyira el volt merülve gondolataiban, hogy nem érzékelt semmilyen zajt. Harry ugyanis véletlenül nekiment egy széknek, mely igaz, hogy nem borult fel, de kellően hangos zajt csapott.
„Akkor ezért nem találkoztam vele út közben" – gondolta magában a fiú vigyorogva. Lassan a barátnőjéhez lépett, és megsimogatta annak arcát. Hermione nem kelt fel, és Harry számított erre a reakcióra. Ha Piton kézcsókjára sem kelt fel, akkor miért kelne fel egy gyengébb, baráti gesztusra? Most már biztos volt benne, hogy a javasasszony altatót adott barátnőjének, amelynek segítségével Hermione végre ki tudja magát aludni.

Már épp az ajtóhoz lépett, távozni készült, amikor Hermione álmában megmozdult, és egy halk sóhaj után a következőt suttogta: Perselus! Harry elmosolyodott, pedig igazság szerint nem örült túlságosan annak, hogy legjobb barátnője egy apja korabeli férfiba szeretett bele. Mégis arra a következtetésre jutott a klubhelyiségig masírozva, hogy a lányhoz a bájitaltanár illik a legjobban. Hermione ugyanis minden korabelit halálra untatott a bájitalos kutatásokkal vagy bármi mással, mely a tanuláshoz volt köthető.

„Tényleg Piton az egyetlen, akivel talán el tud beszélgetni" – futott át az agyán, majd átlépte a Kövér Dáma küszöbét, és végre valahára nyugovóra tért.

Itt is van a megígért 10. rész, remélem elnyerte tetszéseteket! :) Ha igen hagyjatok nyomot magatok után!

Llk👑