Sasuke-kuuun! -integetett távolról a rózsaszínhajú lány nekem. A lány, akit bármikor felismernék, és akiről soha nem gondoltam volna, hogy egyszer magammal hozom az egyik küldetésemre.
-Sakura... - sóhajtottam fáradtan, majd elindultam felé. Ő türelmesen megvárt, míg mellé értem. -Végeztél az információszerzéssel? - kérdeztem tőle komolyan.
-Igen. - válaszolta azzal a szemet gyönyörködtető mosolyával, ami mindig letaglózott, és egy kis cetlit nyomott az orrom elé. – Minden, amit tudnunk kell, itt van.
Elvettem tőle a cetlit és végigfutottam.
-Okuto Shin? Ez a neve az örzőnek? - kérdeztem.
- Igen. - Sakura szikrázó mosolya elárulta, mennyire büszke magára az információ megszerzéséért, valamint a végrehajtandó terv kieszeléséért.
- Figyelj, Sakura. Nekem még mindig nem tetszik a terved, szóval ne legyél ennyire boldog...
-Sasuke-kun ezt már megbeszéltük. Ha tudsz jobb tervet, akkor mondd nyugodtan. - kulcsolta össze a karját maga előtt. Nem volt jobb tervem. Én is tudtam, hogy a sikernek ez a legkényelmesebb módja, de akkor is őrültség, hogy a saját menyasszonyomat egy perverz disznó kezére adjam.
-Jó, jó te nyertél. - törődtem bele. - Minden esetre, mára menjünk vissza a szállóba.
-S-Sasuke-kun! - Sakura hirtelen megragadta a karomat. - Nem maradhatnánk még egy kicsit? - kérdezte félénken. Még mindig nehéz volt megszokni, hogy a régen harsány és idegesítő Sakura mennyire megváltozott. Sokkal nyugodtabb lett és csendesebb. Mondjuk, ha izgatott, visszatér a régi énje, de az idők során rájöttem, hogy nem is zavar. Ma viszont egész nap nagyon furcsán viselkedett. Szótlanabb volt, mint általában és kicsit összeszedetlen is.
-Valami baj van? - kérdeztem tőle, mire ő felkapta a fejét. - Ma egész nap mintha teljesen máshol járnál.
A lány összehúzta magát és elmosolyodott.
-Tudod, ma milyen nap van, Sasuke-kun? - kérdezte mosolyogva.
-Március 28... Miért? - Mi köze ennek ahhoz, hogy ma hogyan viselkedik?
-Ehehe... nem csodálkozom, hogy nem emlékszel. Nem nagyon említettem. És már régen is volt... - mondta szomorúan, amitől kicsit megijedtem. Mi rosszat csináltam?
-Sakura... Elmondod, mit felejtettem el? - kérdeztem lélegzet visszafojtva.
-Tudod... ma vagyok 21 éves. - válaszolta vidáman. Elképedtem. Basszus, hogy lehettem ekkora barom! Most, hogy mondja, már emlékszem. Sakura szülinapját mindig megünnepeltük a hetes csapattal. Hogy felejtettem el?!
-Sakura én saj...
-Ne kérj bocsánatot! - tette rá az ujját a számra. - Nem vártam, hogy emlékezz rá. Régen volt már az utolsót közös ünneplés.
Igaz, ezt mondta, de láttam rajta, hogy rosszul esett neki. Nem is lepődök meg. Nekem is rosszul esne. -Sakura... - ragadtam meg a kezét. - Gyere velem.
Nem vártam meg, míg válaszol, egyszerűen csak elkezdtem húzni a falu külső területe felé. Mivel már jártam erre az előző utam során, pontosan tudtam, hova akarom vinni. Szégyelltem magam a rögtönzésért, de ha már elfelejtettem, legalább a hátra maradt órákban ünnepeljük meg rendesen.
-Sasuke-kun, mégis hová megyünk? - kérdezte a mögöttem álló.
-Csak kövess. Majd meglátod, ha odaérünk.
Ezután egész úton nem beszéltünk. Kicsit lassítottam a tempón, hogy körül tudjon nézni. A város külső határa felé az élet is fokozatosan eltűnt. A házak romokban álltak a nagy háború miatt. Azután pedig nem volt olyan helyzetben a falu hogy újjáépítse a lerombolt részeket. A faluból kiérve egy dombra kezdtem el felvezetni Sakurát. Nagyon sötét volt, így szorosabban fogtam a kezét, nehogy elessen.
-Óvatosan lépj. – néztem hátra. A lány bólintott, majd ő is megszorította a kezemet. A domb teteje előtt megálltam és Sakurára néztem.
-Hunyd be a szemed. - mosolyogtam. A lány meglepve nézett rám, és egy kicsit megszeppent. -Ne aggódj, majd én vezetlek. - mondtam biztatóan, mire ő lehunyta a szemét. Én odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam a homlokára. Sakura megrezzent, de nem fejeztem be, hanem a füléhez hajoltam.
-Csak bízz bennem. - suttogtam neki, végül elkezdtem felfelé vezetni. Csak pár lépést kellett még felfelé tenni, így nem volt nagy baj abból, hogy Sakura nem látott semmit. Amint a célhoz értünk, elengedtem a kezét.
-Sasuke-kun? – kérdezte ijedten.
-Semmi baj, itt vagyok. – a lány háta mögé léptem és átöleltem. – Most már kinyithatod a szemed.
Amikor kinyitottam a szememet, mindenfelé csak rózsaszín szirmokat láttam. Sasuke-kun ott állt mögöttem, én pedig le voltam nyűgözve a látványtól. Egy domb tetején lévő kis tisztáson álltunk, ami tele volt cseresznyefával. Az ebben az időszakban virágzó fák gyönyörű látványt nyújtottak, és ahogy hullottak a tömérdek fáról, mintha sziromesőben álltunk volna. -Gyönyörű... - mondtam megilletődve. Sasuke-kun nem tökéletes, de mindig tudja, hogy vidítson fel. A fiú felé fordultam és a nyakába ugrottam. – Köszönöm szépen, Sasuke-kun. Ez egy gyönyörű szülinapi ajándék. – mosolyogtam rá. A fiú viszont elkezdett kuncogni. - Még nincs vége. – megfogta a derekamat és lerántott a fűre. – Sakura... Sasuke-kun rám mászott és megcsókolt. Engedtem neki, hogy a nyelve a számba hatoljon. Hosszan csókolt, én belekapaszkodtam a nyakába és közelebb húztam magamhoz. Amikor már nem kapott levegőt, véget vetett a csóknak. Furcsa fénnyel telt meg a szeme, ami már sejtette, mi fog ezután jönni. De ahelyett, hogy folytatta volna az ámokfutását, az ölébe ültetett. - Sakura Haruno... - a nevem hallatára az arca felé fordultam, ő pedig mélyen a szemembe nézett. – Boldog szülinapot. – a számhoz kaptam a meglepettségtől. Ez most... a valóság? Sasuke-kun mosolya olyan volt, amilyet még soha nem láttam tőle. Mindig csak félig mosolygott, vagy halványan, de ez most... ez most tényleg egy igazi mosoly volt. Végre... A szemem könnybe lábadt az örömtől és nem tartott sok időbe, hogy elkezdjem a könnyeimet nyelni. - Sasuke-kuun... Köszönöm... - sírtam. Ő megsimogatta az arcomat és a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Én köszönöm, Sakura... hogy megszülettél és boldoggá tettél. Szeretlek. – letörölte a könnyeimet és egy puszit nyomott az arcomra. – Sajnálom, hogy elfelejtettem a szülinapodat. Soha többet nem fordul elő.
-Sasuke-kun! – a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Ő a meglepettségtől és az ugrás erejétől hátraborult, majd folytatta azt, amit elkezdett. A cseresznyevirág szirmai puha szőnyeget képeztek a földön, és beleolvadtak a hajamba, ahogy feküdtem rajtuk. Olyan volt, mintha az egész tisztás az én hajam lenne. Miután mindennel végeztünk, visszamentünk a szállóba, és én Sasuke karjaiban aludtam el, várva a holnapot, amikor megkezdjük Okuto Shin tőrbecsalását.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
*************
Nos, az én képem nem készült el, de helyette kaptok egy ilyen gyönyörűséget a kedvenc doujinshika-mtól. (Azért ide írom, ki csinálta, ne legyen lopás. xd)
Rajzolta: すず ("Suzu")
Műveit megtalálhatjátok itt (legyen egy kis marketing is benne, viszont japánul van, nem tudom, ki tud japánul olvasni xd (én tudok)):
