My Teacher (DT.ff) -Book One

11.fejezet

-David,ébredj ! El fogunk késni.Iskola.-lassan mocorogni kezdett,aztán ránézett az órájára és rögtön kipattant az ágyból.
Idegesen beletúrt a hajába,valljuk be,túl tökéletes volt még így is.
-Jó reggelt.-mosolygott rám egy perccel később, reggelente elég morcos,úgyhogy örültem ennek a ritka pillanatnak.
Valószínűleg a tegnapi események miatt van jókedve...
-Neked is.-viszonoztam a mosolyt,majd egy igen vastag takaróba csavarva indultam volna el a fürdőszoba felé,ha nem állított volna meg.
-Mi lenne,ha ellógnánk a mai napot ?
És megint nem tartotta be a szabályunkat.Pedig hányszor mondtam már neki,hogy ne vonja fel a szemöldökét a közvetlen jelenlétemben.Ez az egy mozdulat,amivel ki tud készíteni,persze jó értelemben.
-Rossz útra terel,tanár úr.-gúnyosan elvigyorodtam, mire a kezem után nyúlt és rögtön magához húzott.
-Az már megtörtént,Miss Johnson.-igen erős késztetést érezhetett a nevetésre,de mégcsak nem is mosolygott.
Kaptam egy puszit a homlokomra,aztán a fürdőszobába vonultam zuhanyozni.
Pár perccel később már felöltözve ücsörögtem az ágyon,vártam,amíg David elkészül.
-Muszáj bemennünk ? Annyira nincs kedvem.-meglehetősen nagyot ásított,túl aranyos volt.
-Feltűnő lenne,hogy megint egyszerre hiányzunk.De te itthon maradhatsz,ha annyira szeretnél.-vontam vállat,aztán mosolyogva megcsókoltam és kimentem a nappaliba.
Mattet és Bent sehol nem találtam,valószínűleg már a suliban haldokolnak,úgyhogy sietve a vállamra vetettem a hátizsákomat és belebújtam a cipőmbe.
David úgy néz ki,meggondolta magát,mert ő a fésűvel szenvedett.
Tíz perccel később sikeresen megérkeztünk a sulihoz,tény,hogy már rég tartott az első óra,de ez minket nem sűrűn érdekelt.
Fáradtságot színlelve bevánszorogtam az ajtón, legnagyobb meglepetésemre Bent láttam a tanári asztalnál,amint egy könyvet olvas.Aztán rámtört a felismerés,hogy időközben irodalomóráink is lettek angolból.
-Elnézést a késésért,tanár úr.-szándékosan kihangsúlyoztam a mondat végét.
Nem sok kellett hozzá,hogy lebukjunk,de szerencsére nem nevettük el magunkat,így sikeresen leülhettem a helyemre.
-Nem történt semmi,Miss Johnson.-fel sem pillantott a könyvből,muszáj volt mosolyognom.
-Mit vigyorogsz ?-bökött meg Hanna,aki eddig álmodozva bámulta Bent.
-Semmit,jól kezdődött a reggelem.-szóltam vissza ugyanolyan rideg hangsúllyal,amilyennel ő is köszöntött.
Egész idő alatt azon imádkoztam,hogy Ben ne nézzen rám.Minket ismerve nem bírtuk volna ki hangos röhögés nélkül.Szerencsére ő is észnél volt, így az óra hátralévő része csendben és nyugalomban telt el.Hanna görcsösen szorította a padunk szélét,a tollat olyan erősen nyomta rá a papírra,hogy legalább három lapot átszakított a füzetben.
-Állj már le.-böktem oldalba,csak egy dühös pillantást és egy gúnyos,lekezelő vicsort kaptam válaszul.
Ezek után egy szót sem szóltam hozzá.Év elején még azt hittem,lehetnek barátaim.Ez részben igaz,hiszen megkaptam Bent és Mattet,de az osztálytársaimmal is szerettem volna jóban lenni.Mondjuk a fiúkkal egész jó a kapcsolatom,még a kockákkal is.Niki,Viki és Dóri azóta is utálnak,Barbi néha félénken rámmosolyog,Hanna meg egyszerűen figyelembe se vesz.Igazából nem is bánom,jobb ez nekem így. Kevesebb ember előtt kell titkolóznom.Óra után rögtön kisiettem az osztályból,a büfé felé vettem az irányt,mert gusztust kaptam egy teára,amit sajnos reggel ki kellett hagynom a rohanás miatt.
-Jane !-szólt rám egy szigorú hang,amelynek a matektanárunk volt a tulajdonosa.
Vicces,mert a mai napig nem tudom a nevét.
-Tanár úr.-aprót biccentettem.
-Az igazgatóiba,most.-szólt rám élesen,én meg leesett állal bámultam rá.
Mi a fene folyik itt ?
-Uram,ez biztosan tévedés.-hebegtem.
-Attól tartok,nem.-sietve csendre intett,aztán megvárta,amíg holtravált arccal levánszorgok a lépcsőn az igazgatói irodába.
Sietve bekopogtam,egy halk ,,szabad" után a jól begyakorolt műmosoly kíséretében besétáltam az ajtón.
A titkárnő intett,hogy továbbmehetek az irodába.A lábaim mintha ólomból lettek volna,minden lépes nehezemre esett.Az igazgató,akinek szintén nem tudom a nevét,az asztala mögött ült.De nem volt egyedül.Meghűlt bennem a vér,amikor megláttam Davidet.
Nekünk lőttek,az tuti.
David szemében is ugyanaz a rémület tükröződött, mint az enyémben,azzal a különbséggel,hogy ő ügyesebb volt az érzelmei elrejtésében.
-Foglaljon helyet,Miss Johnson.-köszörülte meg a torkát az igazgató,így leültem David mellé.
Mégcsak egymásra sem néztünk,szerencsére olyan közel voltak a székek az asztalhoz,hogy sikeresen meg tudta fogni a kezem.
Egy minden rendben lesz pillantást azért kaptam, meg egy óvatos mosolyt is.
-Elnézést,igazgató úr.Megkérdezhetném,miért vagyunk itt ?-egy idő után meguntam a várakozást.
-Ezek miatt.-rengeteg fotót szórt az asztalra,sajnos a trió az osztályból megtartotta az ígéretét.
David pókerarccal nézte a képeket,szinte hallottam, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában.
Gyerünk,találj ki valamit.
-Az nem én vagyok,uram.-szólt egy idő után.
-Már elnézést,de ezen tökéletesen látszik,hogy maga és Miss Johnson éppen kellemesen töltik az időt.
Ebben igaza volt.Tényleg ,,kellemesen" töltöttük az időt...
-Nézze,én nem viselek ilyen ruhákat.Még a hajam sem olyan,mint a képen szereplő embernek.Lei... Miss Johnson pedig szintén nem így néz ki.A képek szélén lehet látni,hogy mind szerkesztve van.Ha közelebbről megnézi,az arcom teljesen aránytalan a testemhez képest.Ráadásul képtelen lennék viszonyt folytatni egy diákkal.-mondta teljesen ártatlanul.
Nem semmi,az biztos.
-Tegyük fel,hogy hiszek magának.De a ma reggelt szerintem nem fogja tudni megmagyarázni.
Mindketten késve értek ide,közös autóval.
-Orvosnál voltam.-böktem ki az első dolgot,ami eszembe jutott.
-Igen ? Mr Max társaságában ?
Hol élnek ezek az emberek ? Nem hiszem el,hogy még mindig nem tudják David valódi kilétét.
-Anyukám korán ment dolgozni,így egyedül szerettem volna elindulni a rendelőbe,mert erősen görcsölt a hasam.A tanár úr a szomszédom, reggel észrevette,ahogy megbotlottam a lépcsőn,így nem engedett vezetni.Ragaszkodott hozzá,hogy elkísérjen.
David alig észrevehetően megszorította a kezem, jelezve,hogy a történetem jóra sikeredett.
-Ha ez igaz,szeretném látni az igazolást.-igen,erre számítottam,de kész voltam a válasszal.
-Az a helyzet,igazgató úr,hogy az orvos szabadságon van,így nem tudtak fogadni,mert még mindig brit adataim vannak.Csak a nekem kirendelt orvos vizsgálhat meg,úgyhogy rögtön iskolába jöttem.
-Az édesanyja tudni fog erről,ha felhívom ?
-Természetesen.-mondta David pofátlanul magabiztosan.
Az igazgató végül elnézést kért a kellemetlenségért és utunkra engedett minket.
Egyszerre mentünk ki az irodából,csendesen,a lehető legtávolabb egymástól.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó,David elmosolyodott,én is megkönnyebbülten fújtam ki az addig bent tartott levegőt.
-,,Képtelen lennék viszonyt folytatni egy diákkal."- nevettem el magam a lépcsőn felfelé menet,hiszen a szünet már régen véget ért.
-A kivétel erősíti a szabályt.-válaszolt felvont szemöldökkel.
Félig beleharaptam az ajkamba,mert bosszút akartam állni.Ha ő nem képes betartani az átkozott szabályunkat,akkor én sem fogom.
-Ne csináld.-állított meg az első emelet előtti falnál, ahová szerencsére nem látott a kamera.
-Miért ne ?-megismételtem a gesztust,mire egy mozdulattal magához húzott és nekitolt a falnak.
-Azért ne csináld,mert képtelen vagyok uralkodni magamon.-mondta,majd nevetve elindult felfelé a lépcsőn,történetesen a mi osztályunkba,hiszen angol következett.
-Szeretlek.-mosolyodtam el,hiszen ez nem volt mindennapi pillanat.
-Én jobban.-szólt vissza,majd kinyitotta előttem az ajtót.
Előtte még figyelmeztettem,hogy várjon legalább 5 percet,hiszen feltűnő lenne,ha egyszerre mennénk be az osztályba.
-Kicsaptak ?-kérdezte kárörvendően Hanna.
-Mi ? Dehogyis.Honnan tudsz te erről ?
Kezdett összeállni bennem a kép.Hanna küldte a fenyegető borítékot,Viki,Dóri és Niki nevében.
-Felesleges elmagyaráznom,a kifejezésedből ítélve már rájöttél.
-Nem rúgtak ki.És nem.Nem én csókolóztam vele.
-Oké.Egyébként most is úgy nézel ki,mint aki csókolózott.-gúnyosan elvigyorodott,majd a padra hajtotta a fejét.
-Te beteg vagy.-csóváltam meg a fejem,aztán vártam David érkezésére.
Még így,hogy titkolóznunk kell is megnyugtatott a tudat,hogy itt van velem.
Végiguntam az órát,ahogyan David is.Néha összenéztünk,ilyenkor rendes diákhoz illően lehajtottam a fejem.
A házi feladat gondolata szokás szerint eszébe se jutott,így mindenki rohant,hogy felkészüljön a dupla tornaórára.A hétfő elég könnyű nap,tesi után már csak rajz és magyar irodalom van.
                                            ***
-Ez nem volt semmi.-dobtam le a táskám immár otthon,hiszen Matt és Ben még a suliban maradtak.
-Megúsztuk.Sokkal óvatosabbnak kell lennünk.
-Ki is volt az,aki nekem esett a lépcsőn ?-imádtam,amikor idegesíthettem egy kicsit.
-Azt kiprovokáltad.-vont vállat nevetve,majd lehuppant a nappaliban a kanapéra.
Egészen fél ötig beszélgettünk és nevettünk,szokás szerint anya is csatlakozott a végén.
Időközben egészen megkedvelte Davidet,felhőtlen boldogságomnak csupán Hanna az egyetlen ellensége.
Későre járt,tanulnom nem kellett,holnap valami nyíltnap szerűség lesz a suliban.
-Mennem kellene.-nézett David az órájára,az ajtó felé igyekezett.
Természetesen követtem,ki nem hagytam volna a búcsúzkodást,anya is mosolyogva intett neki.
-Szép álmokat.-köszönt,ki is lépett volna a folyosóra,ha nem veszi észre csalódott arckifejezésemet.
Újra megcsókolt,szokás szerint beletúrtam a hajába.
Voltak ilyen dolgaink,amik soha nem változtak,ez is egy volt közülük.
-Khm.-hallottam meg anyát a hátam mögött.
David mosolygott,nyomott még egy puszit az arcomra,aztán felrohant a lépcsőn.
Teljesen elvarázsolva néztem utána,tény,hogy minden nap egy kicsivel jobban szeretem.
-Menthetetlenül belé vagy esve.-sóhajtott fel anya.
Mellém lépett és a vállamra tette a kezét,örültem a támogatásának.
-Ez van.
-Én nem mondom,hogy baj.Boldog vagy és ez a lényeg.-mosolygott rám tiszta szívből.
-Mit mondunk apának ?-bukott bi belőlem a kérdés, anya csak nevetett.
-Menj.-intett a lépcső irányába.
-Tessék ?
-Menj,holnap nincs tanítás.Reggel találkozunk.-veregette meg a vállam.
Szorosan megöleltem,gyorsan felkaptam a hátizsákomat és már szaladtam is a negyedikre.
Ruhákkal nem vesződtem,reggel úgyis otthon készülök majd el,David meg biztosan kölcsönadja valamelyik régi pólóját.
A szokásos négyes ütemben kopogtam,sajnos a Mester megtette a hatását.Egyébként rengeteg szokásom van a DW-nek köszönhetően,például igyekszem mindig a bal oldalt választani,nemcsak a tárgyakban,de az utakon is.
Szinte azonnal ajtót nyitott,az inge félig ki volt gombolva,az ujját fel is tűrte a könyökéig.
Nevetve megmagyaráztam neki anyukám kedvességét,őszintén örült,hogy itt lehetek.
Csupán egy feltétele volt.
-Segítened kell szöveget tanulni.
-Még szép.Ki nem hagynám.
-Van egy új projekt.Krimisorozat,Broadchurch a címe.Ígéretesnek tűnik.-lehuppant a fotelbe,a kanapé ugyanis foglalt volt.
Matt és Ben őrülten koncentráltak a foci meccsre, természetesen egymás ellen játszottak a PlaytStation-ön.
Így történt,hogy körülbelül tízig szövegkönyvvel a kezemben segítettem Davidnek,mint mindig,ezúttal is tökéletesen megtanult minden sort.
-Stréberek vagytok.-szólt oda Matt,amikor végeztünk a tanulással.
-A stréber le fog győzni a fociban.-vágtam vissza, aztán helyet cseréltem Bennel és nekikezdtünk a meccsnek.
Mondanom sem kell,hogy mennyire viccesnek ígérkezett a játék,tekintve,hogy Matt képtelen elviselni a vereséget.Ráadásul David és Ben is nekem szurkoltak,ez Mattet roppantul idegesítette.
Végül nyertem,igaz,hogy csak tizenegyespárbajban, de ez ugye nem számít.
Matt elnevette magát,udvariasan gratulált,majd mindannyiunknak jó éjszakát kívánt és elvonult aludni.Én csendben,teljesen éberen figyeltem Ben és David párharcát.Az elsőt David nyerte,mire Ben visszavágót követelt,így ők elvoltak.Az összesítésben Ben győzött,úgy nézett ki,mint egy ötéves,amikor megkapja a karácsonyi ajándékát.Kicsit fáradtan,de annál boldogabban köszönt el tőlünk,hatalmas ásítások közepette.
-Mondd,hogy nem vagy álmos.-David lágyan oldalba bökött,valószínűleg azért,hogy ellenőrizze,ébren vagyok.
-Olyannak ismersz ?
-Nyugodj meg,csak megkérdeztem.Gyere.-feplattant a kanapéról,engem is magával húzott.
Gyorsan felvette a Converseit,értetlenül meredtem rá,hiszen az éjszaka közepén nem lenne tanácsos kiruccannunk.Mindenesetre én is belebújtam a Vans csukámba,magamra húztam a még tegnap ittfelejtett kockás szvetteremet,aztán egyszerre léptünk ki az ajtón.
-Elárulod,hogy mi ez az egész ?-kérdeztem éppen a mi lakásunk előtt,a harmadik emelet utáni lépcsőfordulónál.
-Csak nyugodtan szeretnék kilépni az utcára anélkül, hogy emberek rohangálnának az irányomba.-válaszolt szinte rögtön.
Aprót bólintottam,az utunk további része csendben telt.Előzékenyen kinyitotta nekem a bejárati ajtót,
majd a kocsija felé indult.Csendben keveregtünk a városban,aztán legnagyobb meglepetésemre leparkolt a Duna partján,közvetlenül a rakpartnál.
Kézenfogva sétáltunk a folyó széléhez,aztán leültünk a kisebb falszerűségre.Azonnal átkarolt,én pedig rögtön a vállára hajtottam a fejem.
-Ilyenkor normálisnak érzem magam.-szólalt meg egy idő után,hiszen eddig nem is nagyon beszélgettünk.
-Mindig az vagy.-mosolyodtam el halványan,a Duna vizéről visszatükröződő holdfény megvilágította David arcát,ő is viszonozta a gesztust.
-Mármint ilyenkor tényleg azt érzem,hogy csak egy normális ember vagyok,aki időt tölt el a lánnyal,akit szeret.
Azt hittem,hogy soha nem fogok senkitől ilyen szavakat hallani.Peter Myiers tönkretette minden elvárásomat a szerelemmel kapcsolatban,de David mintha összerakná a széttörött darabjaimat.
Lépteket hallottunk,de egyikünk sem mozdult meg.
Csak figyeltük a kavargó Dunát,a kivilágított Parlamentet,a még éjjel sem pihenő várost.Ez a pillanat kétségkívül szebb lenne Londonban a Temze partján,de én így is tökéletesen elégedett vagyok.
Rájöttem,hogy teljesen mindegy,hol tartózkodik az ember,ha olyanokkal van,akiket szeret.A honvágyam azért még így is elég erős.
-Haza akarok menni.-suttogtam egy idő után,mire David még jobban átkarolt,tehát nem értette félre a mondatot.
-Már csak 7 hónap.Simán kibírjuk.
-Hiányzik London.-vallottam be,amit valószínűleg már eddig is tudott,de mindegy.
-Nekem is hiányzik,de már nincs sok hátra.Viszont óvatosabbnak kell lennünk.-éreztem,hogy megrázkódott a válla a nevetéstől.
-Tehát a saját kocsimmal fogok iskolába járni,nem lesznek titkos ölelések a kameramentes folyosókon, valamint az órák után sem maradunk kettesben a tanteremben.Nekem világos.
-Az autóból nem engedek.Szerinted nem lenne feltűnő,ha hirtelen megint kocsival járnál ? Amúgy meg sokkal kényelmesebb így.Ráadásul a BMW-d  is eléggé nagy népszerűségnek örvendene.
Éreztem,hogy ezzel az egy dologgal problémáink lesznek,de részben igaza volt.Ha Ben is egyedül járna be,na meg Matt is,akkor két Jaguarral,egy Audival és egy BMW-vel lenne gazdagabb az iskola parkolója.
Kicsit sem feltűnő,á dehogy.
-Oké,igazad van.De mostantól az utca előtt kell kiszállnom,rendben ?
-Ahogyan akarod.-mosolyogva homlokon puszilt,aztán szabad kezével az én jobbom után nyúlt.
Csendben ücsörögtünk,fogtuk egymás kezét és beszélgettünk.
Ki tudja,mennyi idő telhetett el,de már lassan hajnalodni kezdett.Ekkor döntöttünk úgy,hogy haza kellene mennünk aludni egy kicsit.
-Én kihagyom a mai napot,az tuti.-pattant fel az ülőhelyünkről,engem is felsegített,majd gyorsan beszálltunk a Jaguarba.
-Oké,de akkor nekem kell végigszenvednem.-ásítottam egy nagyot,hiszen csak most figyeltem fel arra az aprócska tényre,hogy majdnem hajnali öt óra van.
Rekordsebességgel,alig tizenöt perc alatt értünk a lakáshoz,felvánszorogtunk a lépcsőn és csendesen besettenkedtünk David szobájába.
Úgy,ahogy voltunk,ruhástól helyeztük vízszintesbe magunkat,nekem erőm sem lett volna még öltözködni.
-Szép álmokat.-lágyan megcsókolt,én elmosolyodtam,csak a szokásos.
-Neked is,David.