Focistának születtem (Harry Styles)

1.6

Másnap úgy keltem fel mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel. Ennek az oka, hogy ma találkozok Harryvel. Úgy örülök neki már olyan régóta nem láttam, és és már úgy akarom látni. De! Nehogy félre értsétek, meg ugyanúgy csak barátok vagyunk és semmi több.

Lebotorkáltam a lépcsőn egyenesen megcélozva a konyhát, ahonnan ínycsiklandó illatok kígyóztak.
-Jó reggelt, anyu! - és egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó reggelt, kicsim! -ő megölelt egy másodpercre, figyelmetlenül hagyva a készülendő kaját.
Láttam rajta, hogy valamit akar mondani, néha-néha szóra nyitotta a száját, de végül nem szólalt meg.
-Anya, valami baj van? - közben kicsit furán néztem rá, mert arra gondoltam, hogy inkább nem kellett volna megkérdezni.
-Hjajj! Igen van, de nem tudom, hogy mondjam el. Szóval.. - egy kicsit hezitált, majd egyöntetűen kimondta és mélyen a szemembe nézett. -Én es John apja, szóval tudod.. Elég jóba lettünk ahhoz, hogy összekössük az életünket. John szülei is elváltak és ugye apu.. Lena, én azt hiszem újra szerelmes lettem.

Itt nekem kész, vége. Ez nem lehet! Ugye csak viccel? Ha anya és Mr. Montgomery összeházasodnak.. újra, akkor.. akkor mi mostohatestvérek leszünk. DE NEM! MI NEM LEHETÜNK TESTVÉREK!
ÉN SZERETEM ŐT! És nem testvérként, hanem mint a barátom.

Csam hirtelen felszaladtam a szobámba, becsuktam és elkezdtem sírni. Csak sírtam és sírtam, nem tudtam abbahagyni. Annyira fáj. Ez elviselhetetlen, hogy Mr. Montgomery es anyu. A párnámba temetve a fejem több órán át csak sírtam, közben anyu néha, vagyis eleg gyakran feljött, hogy beengedem-e, de nem láttam jónak.
Addig sírtam, míg nem álomba merültem, és magával hívott az álmok földje.

Egészen délután 4-ig aludhattam, mikor a telefonom csörgése ébresztett fel. John volt az.

-Szia! -mondtam valahogy normális hangot kikényszerítve magamból.
-Neked is elmondta anyukád? -amikor, kimondta csak reflexből kinyomtam a hívást, és újra sírva fakadtam. Sírás már szinte hangos szipogásokkal és enyhe nyögésekkel lett társítva, amit nem tudtam leállítani. Ekkor eszembe jutott, hogy ma Harryvel kellett volna találkoznom.

Istenem ha ezt az egy normális barátságomat elrontom, akkor nekem végem. Csak John lesz, ha tudunk majd egyáltalán beszélni. Hirtelen a telefonom után kaptam és benyomtam a gyorshívó gombot, ami rögtön Harryt tárcsázta. Pár csörges után egy rekedtes hang szólt bele a telefonba.

-Haló, szia Lena. Miert nem jöttél? - hangja kissé ideges, de egyben már megértő is volt.
-Ne haragudj. Én elakartam menni, de közbe jött egy dolog, ami nagyon kiakasztott. -ezután már felkeszültem arra, hogy sírás nélkül érthetően elkellesz neki mondanom a történteket.
-Mi? Mi a gond?
-Hát ugye én és John. Az ő apja is elvált a feleségétől, és ugye apu.. Anyu és Mr. Montgomery pedig ma jelentették be nekünk, hogy összeházasodnak. -hál' Istennek sikerült sírás nélkül elmondanom neki a sztorit.
-Jézusom Lena. Nagyon sajnálom. És most? Mi lesz veletek?

-Nem tudom. -majd egy nagy sóhaj után újabb könnycseppek hullottak le a szememből, amit ezernyi sok követett.