Focistának születtem (Harry Styles)

1.9

Reggeli után, a szülők még beszélgettek dolgokról, majd felküldtek minket a szobámba. Khmm. Johnnal együtt, pedig tudja, hogy utálom a drága "mindjárt fiát".

Mikor felértünk John törte meg a kínos csendet.

-Amúgy Lena, mostanában nem látlak edzéseken és a lányok sem tudják mi van veled. Szóval én megkérdezem, hogy Harry miatt nem jársz focira? Eddig annyira szeretted! - na kezdi már a "beleszólok az életbe" dolgot. Esküszöm mindjárt kizavarom a házból.

-Képzeld, nem Harry miatt nem járok edzésekre, hanem magam miatt. És amúgy mi közöd van neked ahhoz, hogy én hova járok és hova nem? Csak ezt magyarázd meg, John! - ezt már ordítva mondtam, már majdnem odamentem, hogy felpofozzam, de Harry megállított.

-Nyugi Lena! Semmi baj! Shhh! John menj ki, nem tesz jót Lenának ha itt vagy! - ezzel John felemelte vállát és lazán kiment én pedig szorosan megöleltem Harryt, közben egy köszönöm félét motyogva.

Elég sokáig ölelt engem én pedig természetesen visszaöleltem, amikor egy pisztolylövés hangja szakított félbe, ami a nappali felől hallatszott. Harryvel kétségbeesetten összenéztünk és egyszerre kezdtünk el futni.

Leérve a rendőrséget találtam miközben Mr. Montgomeryt és Johnt tartóztassák le. Szememmel inkább anyut kerestem de nem találtam sehol és pánikba estem.

Hirtelen fellángolasból csak elordítottam magam:

-Mi folyik itt? Valaki magyarázza már meg! Igazán megköszönném, ha azzal kezdené hol vagy az anyukám! - kikeltem magamból és az agyam iranyított.

-Elnézést hölgyem! -jött oda egy rendőr, valószínüleg a főkapitány. -Mr. Williems vagyok. - mutatkozott be és udvariasan nyújotta jobb kezét. -Ön nagy valószínüséggel Mrs. Forbs lánya, nemde? - kérdezte én pedig bólintottam. -Sajnálattal kell közölnöm, hogy Mr. Montgomery fegyvert fogott az édesanyjára, hogy teljes vagyonukat átadja neki, de anyukád nem engedelmeskedett így Mr. Montgomery meglőtte. Az édeasanyját ép most szállítják a kórházba, mivel sűrgős orvosi kezelésre van szüksége. -én csak bámultam könnyekkel a szememben ami hamar patakokban ömlött az íriszeimből és hirtelen összeestem volna ha Harry nem kap el.

-Nyugodjon meg kérem! Ha gondolja bemehet a kórházba várni az eredményeket, ámbár inkább azt javaslom majd holnap, mivel ma egy csomó kivizsgálás és műtét vár rá.

-Jézusom, ennyire rossz állapotban van? - kérdezi Harry szinte helyettem. Tudta, hogy ezt akarnám kérdezni, de nem lenne elég erőm.

-Sajnos igen, és ahogy hallom a kintieket egyre rosszabbodik az állapota. Igen sajnálom, de őszintenek kell lennem. - és ezzel letudott minket és kiment a többi társához.

Egyszerűen nem hiszem el. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Egy olyan aki minden szerettét elveszíti? Anya kérlek ne hagyj itt!
-Anyah, kéhérlek neh hahgy ihtt! - zokogtam ezt már hangot kiejtve.

-Héé, Lena. Nem lesz semmi baj, nemsokára anyukád meggyógyul és minden a régi lesz! -nyugatott kisebb-nagyobb sikerrel.

》1 nappal később《

-Anyaaa! Ne mondj ilyet! Kéhérlek neeh hagyjh ehl! Nehm hahagyhaszth ihtt. -már ordítottam és hirtelen bejött a főorvos és anyut kezdte bámulni. Azaz végnézte a halálát.

-Az ég szerelmére, csináljon már valamit! Ne hagyja meghalni az anyamát! Szükségem van rá, értse meg! -ordítottam az orvos, Mr. Fernandes arcába.

-Sajnálom, de ez az édesanyja sorsa. Nem tudom már megmenteni. -közben ránézett anyumra, majd rám. -Őszinte részvétem az egész családnak! -mondta, majd letakarta az egész arcát.

-Még ha lenne családom.. - mondom neki lenézően és hagyom, hogy könnycseppek kifolyjanak a szememből, majd szorosan megöleltem Harryt.