Utóhatás

Első fejezet - A végén

– Szóval igaz? – dünnyögte Apa. – Envy halott. Vissza fogsz jönni, fiam, és minden emléked sértetlen lesz.

~*~

– Nem hiszem el, hogy vége – suttogta Al. – És mindazok után...

– Igen – mosolygott Edward. – Megcsináltuk, kisöcsém.

– De mi van az alkímiáddal? – kérdezte Al. – Most nincs munkád.

– Csak azért léptem be a hadseregbe, hogy visszaszerezzem a testünket – mormogta Ed. – A munka elérte a célját.

– Azt hiszem, igazad van – hagyta jóvá Al.

– Azonban – somolygott Ed -, Mustang biztos a segítségemet fogja kérni, hogy eltakarítsuk a romokat.

– Igen – kuncogott Al, miközben mindketten végignéztek a Központi Parancsnokság épületének romjain, amely az Apa elleni harc után maradt. Ed figyelmeztetés nélkül sétált a törmelékek felé.

– Bátyus?

– Be akarok menni – suttogta Ed, éppen elég hangosan ahhoz, hogy Al hallja. – Még egyszer, utoljára.

Al bólintott, és követte a bátyját a helyre, amely valaha Amestris legbüszkébben álló épülete volt. Ed bevezette öccsét a lerombolt épület mélyére, és meg sem lepődött rajta, hogy pontosan tudja, hol is van. Egy pillanatra megállt Mustang hajdani irodája előtt, majd lehajolt, hogy szemügyre vegye a szétszórt papírokat és az egykori asztal maradványait. Előszedett egy fényképet, amely egy idősebb, szőke hajú férfit ábrázolt. Nem tudott nem azon gondolkodni, hogy vajon Mustang miért tartott itt ilyen személyes dolgot. Megfordította a képet, és megpillantotta a hátára írt "Hawkeye" nevet. Majd újra visszafordította a képet. Amikor ránézett, hasonlóságot fedezett fel Hawkeye hadnagy és az idős férfi arcvonásai között.

– Ő biztos a hadnagy apja – jegyezte meg Al, Ed pedig csak bólintott.

– Nem volt fair – mormogta Edward. – Ami vele történt... Mustanggal. Úgy értem... nem tett semmit, amivel ezt érdemelte volna. Ha az a tudomány lett volna, aminek szenteltem magam...

– Akkor tettél volna valamit – mosolyodott el Al, miközben egyik kezét a bátyja vállára tette. – Tudom, hogy jobbá tennéd az alkímiát, bátyus. Nem adnád fel csak úgy. Még mindig próbálod megváltoztatni.

Ed behunyta a szemét, és mosolygott, majd talpra állt. Elhagyták Mustang irodáját ott, ahol azelőtt az ajtó volt, majd tovább indultak a folyosón, megálltak Hughes egykori irodája és Sheska állomása előtt. Ed szomorúan elmosolyodott a tönkretett és elégett könyvek látványára, amelyek beterítették a padlót.

– Sheska sírna, ha ezt látná – mormogta magában.

A két fivér hirtelen kénytelen volt visszatérni a jelenbe, amikor egy velőtrázó sikoly hatolt át az épületen.

– Gyerünk! – kiáltott Ed, majd már rohant is le a lépcsőn, amely a sikoly forrásához vezetett; egyenesen Apa kamrájába. Arra a helyre, ahol az a szakállas átkozott évek óta bujkált, ráadásul az orruk előtt. Ed lerohant a lépcsőn, és bármire fel volt készülve. Habár arra nem számított, hogy olyasvalakit lát, aki elvileg halott, és aki ott sikoltott és vergődött a padlón, pedig a szőke pont ezt látta.

Envy volt a sikítás forrása, amit hallottak – és még mindig hallották -, és Ednek nem volt szüksége orvosi diplomára, hogy tudja, miért. A homonculus karja feldagadt, és ronda, zöld színben játszott, miközben egész testét vörös színű szikrák vették körül. Ed leguggolt, és az infúziót tanulmányozta, ami Envy csuklójából állt ki, és amely ismerős, vörös színű folyadékot pumpált a homonculus vénájába. A vörös szikrák egyre fényesebbek lettek és megszaporodtak, ami csak megerősítette azt, amit Al is mondani készült.