Utóhatás

Kilencedik fejezet - A következő nagy kaland (+18!)

Ed próbált nem sírni. Tényleg próbált. Nagyon nehéz volt megállnia, mikor búcsút kellett mondania az öccsének.

– Rendben leszek, bátyus – mondta Al.

– Tudom – bizonygatta Ed, miközben letörölt egy könnycseppet az arcáról. – Hiányozni fogsz.

– Igen – mondta gyengéden Al. – Te is hiányozni fogsz.

– Muszáj mennetek? – kérdezte Winry a fiúktól.

– Igen – bizonygatta Al. – Én keletre megyek, a bátyus pedig nyugatra. Egy év múlva visszajövünk.

– Mehettünk volna együtt – próbálkozott Ed, bár tudta, hogy már késő.

– Így nagyobb területet tudunk bejárni – magyarázta a fiatalabb fivér, mint már annyiszor.

– Hé, legalább én még itt vagyok neked – mondta Envy, aki nem akarta sírni látni Edet.

– Igen – értette egyet a szőke, és halványan elmosolyodott. Envy visszamosolygott, és egyik kezét Ed vállára tette.

– Mindjárt mennünk kell – mondta a homonculus, miközben fél szemmel a vonatra pillantott. Egy füttyszó hallatszott, mintegy egyetértésként.

– Viszlát! – mondta Al. Majd figyelmeztetés nélkül kapta el a bátyját, és ölelte meg. Edward viszonozta az ölelést, miközben fájdalmasan vette tudomásul, hogy Al még mindig magasabb nála.

– Küldj levelet! Mindig! – mondta Ed.

– Te is, bátyus – mondta Al. – Egy év múlva találkozunk.

– Viszlát!

– Ed! A vonat indul! – kiáltotta Envy.

Ed és Al elszakadtak egymástól, majd Ed a vonathoz rohant, oda, ahol Envy is felszállt. Megfordult, és Alt nézte még akkor is, amikor a vonat elindult. A szél ide-oda lengette a haját, de Ed nem húzta be a fejét a vonat belsejébe, amíg Al el nem tűnt a láthatáron.

– Ed! Jól vagy? – kérdezte Envy, amikor Ed becsukta a fülke ajtaját.

– Igen – sóhajtott Ed. – Csak hát... épphogy visszakaptam.

Envy áthidalta a köztük levő távolságot, és megölelte a szőkét.

– Minden rendben lesz vele – biztosította Envy, aki nem igazán tudta, mit kéne most mondania.

Így álltak egy ideig, élvezve a fülkéjük nyugalmát. Aztán végül elhúzódtak egymástól. Amikor ez megtörtént, Ed már mosolygott.

– Mi az? – kérdezte Envy, aki nem értette, mi késztette Edet mosolygásra, amikor egy perccel azelőtt még szomorú volt.

– Csak az, hogy ez most egy új, nagy kaland, nem?

Envy visszamosolygott rá.

– Igen. Igen, az.

~*~

Amikor megérkeztek Cretába, elmentek vacsorázni, majd bejelentkeztek egy hotelbe. Envy mélyen elpirult, amikor Ed egyágyas szobát kért. A nő a recepción nem szólt semmit, valószínűleg lánynak nézte Envyt. Ribanc!

– A vacsora remek volt, nem gondolod? – kérdezte Ed. – Nem is gondoltam volna, hogy a cretai ételek ilyen jók.

– Igen – válaszolta Envy. Nem igazán figyelt a beszélgetésre. Túlságosan is azon járt az agya, hogy mik lehetnek Ed szándékai. Egyágyas szobát kért. Vajon csak aludni akart? Vagy valami mást tervezett? Envy nem mondhatta, hogy bánná, ha esetleg...