Utóhatás

Második fejezet - Üdv nem túl normális családunkban!

Ed, Al és Winry néhány perccel később visszamentek a szobába, majd Winry nagyot sóhajtott.

– Nos – kezdte a lány –, normális esetben azt mondanám, hogy amputálni kell.

Envy szemei akaratlanul is elkerekedtek.

– De – folytatta Winry –, ez alkímia. És emiatt nem tudom, hogy mit is kéne tenni.

Envy kifújta a benntartott levegőt. Ed visszaült az asztalhoz, és sóhajtott egyet.

– És te mit gondolsz? – kérdezte Envy a szőke alkimistát.

– Ha lenne valami módja annak, hogy biztonságosan távolítsuk el a szervezetedből a köveket, akkor... – kezdte Ed.

– És azt hogyan tegyük? – buzdította Envy.

– Nem vagyok benne biztos – mormogta Ed. – Úgy értem, ha semmi sem működik, megkérhetjük Marcoh-t, hogy szakszerűen távolítsa el őket. De most először ne próbáljuk meg... természetes úton eltávolítani belőled a köveket?

Envynek eltartott egy darabig, mire összerakta a fejében a dolgokat.

– Szóval úgy gondolod, hogy próbáljam meg felöklendezni őket? – kérdezte a homonculus.

– Hé, valami csak működik – jelentette ki kétségbeesetten Ed.

– Vannak más módszerek is, de azok... gusztustalonok... öhm... – motyogta halkan Winry. Envy egy ideig bámulta a lányt, mielőtt rájött volna, mire is akar kilyukadni. Megborzongott. Komolyan nem akarta, hogy ez legyen.

– Hányás – jegyezte meg Envy.

– Aranyos – mondta Winry, és olyan képet vágott, ami még Envy szerint is kissé szadistának tűnt.

– De talán megkérhetnénk a Mitugrászt, hogy segítsen felöklendezni a köveket – közölte Envy szinte kérve.

– Talán ez lenne a legjobb megoldás – egyezett bele Ed, miközben gyanakodva nézett Winryre. Winry szomorúban bólintott, majd a konyha felé indult.

– Hé, hová mész? – kérdezte Envy.

– Megígértem Alnak, hogy ha visszakapja a testét, sütök neki almás pitét – magyarázta Winry. – És nem akarom megszegni az ígéretem.

Miután befejezte, a lány eltűnt a folyosón.

~*~

– Azt hiszem, szeret téged – súgta Envy Alnak.

– He?! – lepődött meg Al. – Uh, tényleg? Úgy gondolod?

– Elég régóta élek, hogy tudjam – közölte a homunculus.

– Mégis, hány éves vagy? – kérdezte Ed, és felvonta a szemöldökét.

– Négyszáz, plusz-mínusz pár év. Egy idő után már nem tartottam számon. – Envy megvonta a vállát, de azonnal meg is bánta, mert a karja szinte fel akart robbanni a fájdalomtól. Láthatóan összerándult.

– Idióta – mormogta Ed, mire Envy felmordult.

– Mégis milyen jogon kérdőjelezed meg az intelligenciámat? – vágta rá a homonculus.

– Csak az igazat mondtam – magyarázta meg Ed.

– Amint fel tudok innen kelni, szétrúgom a hátsód! – acsargott Envy.