Hádész lánya és az Alvilág lázadása /SZÜNETEL/

VI. rész: Obszidián bungaló

„A honvágy, mint a keselyű, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar..."
(Wladyslaw Stanislaw Reymont)

Felvállalt! Az apám felvállalt! El sem hiszem! Az apám nem más, mint maga az Alvilág Ura. Nem is tudtam eldönteni, hogy most sírjak, vagy nevessek. Végtére is boldognak kellene lennem, mivel az apám végre felfedte kilétét – még akkor is, ha nem személyesen tette – viszont egyáltalán nem örülök neki. Sőt! A düh, ami egy-két órával ezelőtt lecsillapodott, most egy picit újra fellángolt bennem.

A többi félisten még mindig engem nézett. Néhányuk tekintetében félelmet fedeztem fel. Nyilvánvaló volt, hogy egy főisten gyermekének nem megszokott a látványa. Nem is haragudtam rájuk azért, mert néhányan tartottak tőlem. Egyedül Aeneas vigyorogott, mint a tejbe tök és a hüvelykujját feltartva ismételgette mindenkinek, hogy ő végig tudta. Egy halvány mosolyt küldtem a fiú felé, majd Kheirónra és Mr. D.-re néztem. Az idősebb férfi vidáman mosolygott rám, míg Dionüszosz szúrós szemmel végigmért.

- Nekem – kezdte Mr. D. – most mennem kell – ahogy a mondat végére ért, felpattant a helyéről és elviharzott a Nagy Ház felé. Kheirón figyelmesen nézte az istent, mikor már eltűnt a szeme elől, felém pillantott.

- Aurora, mivel fény derült az apád kilétére, ezért az isteni szülődnek készült kabinba fogsz tartózkodni. Jeff és Lydia – nézett a két említettre – mindenben a segítségedre lesz – magyarázta Kheirón. Az említettek hevesen bólogattak, miközben felálltak és mellém léptek.

- Pontosan melyik kabinban? – kérdeztem a férfitől.

- A tizenhármasban – válaszolt helyette Jeff. Bólintottam. Remek, mindenesetre remélem, legalább egyedül leszek.

- Na, de – kezdte Kheirón, majd az órájára nézett – így is elmúlt fél tizenegy azt ajánlom, hogy mindenki iparkodjon vissza a kabinjába, mielőtt a takarító hárpiák megtalálnak minket – mondta és a kerekesszékével megindult a Nagy Ház felé. – Jó éjszakát!

A legtöbben köztük én is elköszöntünk tőle, majd Jeff és Lydia kíséretében elslisszoltam a Hádész kabinhoz.

👻👻👻👻👻

- Miért kellett elmenni mielőtt azok a hárpiák – vagy mik – meglátnak minket? – pillantottam a mellettem igyekvő zöldszemű fiúra. A Hold fénye világította meg, amitől olyan látványt nyújtott, mintha egy kísértet lenne. A szemei csak úgy világítottak a halovány fényben. Olyan halkan járt, mint egy macska még az avar sem ropogott a lába alatt, mikor elhaladtunk az erdő szélén. Bár, nem tudom, hogy mire számítottam, hiszen említette, hogy Thanatosz maga a Halál az apja.

- A takarító hárpiákra gondolsz? – nézett rám. Tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta. Hirtelen a nevemet sem tudtam volna megmondani a gyönyörű szempár láttán. – Rora? – szólított meg Jeff, mire megráztam a fejem és gyorsan bólintottam.

- Igen, rájuk – helyeseltem.

- Azért, mert ha éjszaka találnak egy félistent, aki nincs a kabinjában azt, egyszerűen felfalják – vont vállat. Elborzadtam a gondolatra. Jeff az arckifejezésemet látva elnevette magát és gyorsan hozzátette:

- Persze ezt a feltevést még senki nem támasztotta alá – nyugtatott. Nem csodálom, hogy még senki nem bizonyította, hogy ez valóban így lenne.

- Ne riogasd már szegényt! – szólt rá Jeffre Lydia, mire a fiú csak jóízűen felkacagott. A szőkeség a szemét forgatta. Nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.

- Lydia – fordultam az említett felé – te melyik kabinhoz tartozol? – tudtam, hogy a lány anyja Aphrodité a szerelem istennője, de kíváncsi voltam a válaszára.

- A tízeshez, ha erre gondoltál – mondta.

- Jeff, te? – néztem a „szellemfiúra".

- A Hádész kabinhoz – kérdő néztem rá, mire folytatta: - Thanatosz gyermekeinek nem építettek bungalót, mivel úgy gondolták, hogy neki nem lesznek, ezért mikor idejöttem - és az apám felvállalt – választhattam, hogy vagy az unokatestvéremhez megyek, vagy a Hádész kabinba – fejezte be a történetet. Egy aprót bólintottam és ezután már nem kérdeztem többet. Te szent Hádész! Jeffel leszek egy kabinban. A gondolatok cikázni kezdtek a fejemben. Egy-kettőbe bele is pirultam, még szerencse, hogy sötét volt.

Elértünk egy zöld fénnyel megvilágított bungalóhoz, aminek az ajtaja fölött egy koponya díszelgett. A bejárat jobb és bal oldalán is egy-egy zöld fényű fáklya volt. A falak sötét színű kőből készültek, bizonyára obszidiánból. Az ablakokon nem lehetett belátni. Mindenesetre nem lesz könnyű megszokni a lazacszínű szobám után. Most, hogy így ezen, morfondíroztam honvágyam lett.

- Én szerintem megyek – közölte Lydia és megölelte a mellettem álló fiút, majd utána engem is. Furcsa volt, hogy nagyjából egy nap ismertség után megölel valaki, nem zavart csak nem szoktam hozzá az ilyenekhez.

- Jó éjt! – mondtam neki. Lydia mosolyogva megköszönte és viszont kívánta, aztán elment. Felmentem az ajtóhoz vezető lépcsőn, majd a mögöttem lépkedő fiúra néztem.

- Hölgyeké az elsőbbség – kikerült és kinyitotta nekem az ajtót, mire én halkan kuncogni kezdtem. Nem is volt olyan kicsi a kabin belülről, mint amekkorának kívülről tűnt. A szobában a falak feketére voltak festve. Szemben két emeletes ágy helyezkedett el, köztük pedig két éjjeliszekrény. A jobb oldali ágy előtt egy íróasztal álldogált, ami fölött egy fáklya világított. Az asztal mellett egy ajtó volt. A bal oldali priccsel szemben egy három fiókos sötétbarna komód foglalt helyet, emellett pedig egy ugyanolyan színű könyvespolc, ami már roskadásig volt tömve különféle kötetekkel.

Imádtam a könyveket, az illatukat a tapintásukat. Szívesen olvastam volna színesebbnél színesebb történeteket, de sajnos nem tudtam olvasni. Ahányszor megpróbáltam a betűk mindig elfolytak a szemem előtt és értelmetlen szavakká változtak, aztán csalódottan hagytam az egészet. Anya mindig azt mondta, hogy diszlexiás vagyok és egy napon ki fogom nőni, mikor rákérdeztem, hogy mikor azt felelte, hogy:

- Majd, ha eljön a maga ideje – és egy puszit nyomott a homlokomra.

Elmosolyodtam az emlék miatt, aztán eszembe jutott az álmom. Elfogott a félelem. Mi lesz, ha bántják?

- Minden rendben? – vizslatta az arcomat Jeff. Vállat vontam. Fogalmam sincs. Ez nekem sok volt egy napra. – Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan. Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki az álmomat. Ügyeltem, hogy ne hagyjak ki semmilyen részletet. Elmondtam, hogy nézett ki a szellem, hogy nála van anya és hogy követelt tőle valami különleges képességem miatt, aztán azt is említettem, hogy tudta, hogy ott vagyok és még beszélt is hozzám meg persze látott is. Jeff figyelmesen végighallgatott. Mire a mondanivalóm végére értem könnyek folytak le az arcomon és a fiú valami furcsa nyelven elkáromkodta magát, aztán odajött hozzám és letörölte a könnyeimet.

- Holnap feltétlenül beszélnünk kell Kheirónnal! – jelentette ki és leült mellém az ágyra. – Ne aggódj! Megtaláljuk anyukádat – mondta miközben a hátamat simogatta. Be kell valljam, egy picit jobban éreztem tőle magam.

- Melyik ágyat szeretnéd? – kérdezte Jeff. Biztos voltam benne, hogy próbálja terelni a figyelmemet.

- Ez jó lesz – válaszoltam halkan és közben megütögettem az ágyat, amin ültem. A fiú bólintott.

- Rendben, de szerintem menjünk aludni – javasolta, mire halkan elmotyogtam egy jót és bebújtam a takaróm alá. Jeff felvont szemöldökkel figyelt.

- Ne nézz így! – mondtam neki, majd elfordultam a fal felé és lehunytam a szemem. Hallottam még a fiú nevetését, aztán kis idő múlva elfogott az álom...