Hádész lánya és az Alvilág lázadása /SZÜNETEL/

V. rész: Isteni szülőm felvállal

„Az istenek, a mennyország és a pokol mind benned lakozik."
(13 óra: Bengázi titkos katonái c. film)

Kiléptünk az ajtón, majd körbenéztem. Különböző korosztályú gyerekek edzettek, játszottak vagy éppen beszélgettek. Mindegyikükben volt valami egyéni, valami olyan, ami a másikban nem volt meg. Különlegesek voltak.

Mindegyikükön „FÉLVÉR-TÁBOR" feliratú narancssárga póló díszelgett. Az egész hely tele volt élettel.

- Csukd be a szádat, mert a végén még kifolyik a nyálad! - nevetett a mellettem álló fiú. Dühösen pillantottam felé, majd kinyújtottam rá a nyelvem. Erre még harsányabban kezdett nevetni. Próbáltam komoly maradni, de ahogyan ránéztem nekem is mosolyognom kellett.

- Jeff! Csakhogy visszaértél! Már kezdtem aggódni – jött felénk egy lány. Vállig érő szőke haja csillogott a lemenő nap fényében. Zöld szemében vidámság tükröződött. A narancssárga felsőjét félig betűrte a nadrágjába. Az oldalán egy tőr lógott, ami bronz színben pompázott, markolatát gyönyörű halvány rózsaszín kristályok díszítették. Összességében ez a lány egyszerre tűnt angyalinak és veszélyesnek.

- Lydia! – kiáltotta mosolyogva a fiú és megindult a lány felé, majd megölelte. Be kell, valljam egy picit féltékeny voltam a lányra.

- Lydia, ő itt Aurora – mutatott rám – Aurora ő pedig Lydia, az unokatestvérem – mondta Jeff és rám mosolyogott. Lydia megindult felém, mire én a kezemet nyújtottam neki, de ő ehelyett inkább egy csontropogtató ölelésben részesített. Ilyen fogadtatásra álmomban nem számítottam, de nem is igazán zavart, mert anyán kívül senki sem ölelgetett. Mikor elengedett zavartan mosolyogtam rá.

- Lydia vagyok, Aphrodité lánya – mondta mosolyogva, mire én csak felvont szemöldökkel bámultam rá. Nem mondott sokat Aphrodité neve és szerintem ez neki is feltűnt, mivel Jeff felé fordult és kérdőn nézett a fiúra.

- Nem találkozott még Kheirónnal? – kérdezte, mire a fiú csak nemlegesen rázta a fejét. A lány elgondolkodva nézte a fiút, mikor végre megszólalt.

- Elkísérlek titeket! – jelentette be vigyorogva. Jeff bólintott.

- Hova megyünk? – kapkodtam köztük a tekintetem. Legszívesebben én hazamennék.

- Kheirónhoz. Ő a tábor egyik vezetője – mondta Jeff miközben a távolban lévő kék házra mutatott. A festék már itt-ott lekopott róla, de ettől eltekintve igazán otthonos látványt nyújtott.

- Nem mehetnék inkább haza? – tettem fel egy költői kérdést, amire én is nagyon jól tudtam a választ. Mind a ketten szomorúan néztek rám. Igen valahogy számítottam erre.

- Gyere utánunk! - mondta Jeff. Bólintottam, majd követtem őket.

👻👻👻👻👻

Közelebb érve a ház lenyűgöző látványt nyújtott. A falak nagy részén vadul burjánzott a szőlő. Az érett szőlő fürtökre csak úgy jöttek a méhek és darazsak, ami a jelenlévőket látszólag egyáltalán nem zavarta, nekem viszont a hátamon is felállt tőle a szőr, ugyanis ki nem állhattam a bogarakat. A verandán két férfi ült egy asztalnál. Éppen kártyáztak. Mikor odaértünk a körszakállas jól öltözött férfi ledobta az asztalra a kezében tartott kártyákat.

- Dionüszosz hányszor mondjam még el neked, hogy nem ér, ha csalással nyersz?! – kérdezte felháborodva a leopárd mintás fölsőt viselő, kissé dundi, barnahajú fickótól, mire az fújtatva válaszolni akart neki, de Jeff megelőzte őt.