#6 Alapok - Poppy

106 4 0
                                    

--Poppy--

A lány egyből megszerette a kis nevet amit Oli adott neki, még ha csak egy kis véletlen folytán is. Pop... Jobb hangulata lesz tőle, ahogy kimondja. Ez jó jel. Ahogy aztán a feszültség oldódott Poppy mosolya is újra az arcára került. Amint megkapta az engedélyt, egyből elraktározta a fejében, hogy így fogja hívni az új barátját. Közben az említett lány belekezdett a történetébe. Figyelmesen és kíváncsian hallgatja azt, és kissé elmosolyodik, mikor megtudja, hogy ő is egy másik iskolába kéne, hogy „tartozzon". A muglik között megvan adva, hogy melyik általános iskolába melyik kerültbe tartozó gyerekek járhatnak. Szerencsére itt ilyen nincs. Csak ha eltérsz, akkor kicsit furcsállják a dolgot. Ekkor viszont megpillantja a kis pírt Leo arcán mire még nagyobb lesz a mosolya. Az első érzelmi megnyilvánulás, amit az arcán lát. És ez most sokkal emberibbé tette. Elérhetőbbé. Már nyitná a száját, hogy akkor most ő meséljen de Oli beelőzi. Nem is bánja, mert így addig is össze tudja szedni a gondolatait. De mindkét történet kicsit kínai úgymond neki. Még az országok megvannak, neki hol vannak. De a városok. Huh, fogalma sincs. Na meg milyen ott az időjárás és egyebek. De majd beleszokik a dolgokba. - Hidd, el hamar hozzá lehet szokni.- Mondta egy mosollyal Poppy immáron, hogy mindkét lány befejezte a mondandóját. Viszont felkacag, mikor meghallja a Penelopét.

- Semmi baj! A bátyám mindig más P betűvel kezdődő néven hív. Hozzászoktam -Legyint egyet és Olira pillant. - Igen. Franciaországból származom, ott születtem. Ám már egy ideje Londonban élek édesapám étterme miatt. Anya azt akarta, hogy a Beauxbatons-ba járjak. Ám nem vettek fel.- Mondja egy kissé szégyellős mosollyal.

- A családom összes női tagja odajárt szóval én ilyen kakukk tojás vagyok. De nem bánom. Jobban szerettem volna idejönni. - Állapítja meg végül és egy kis legyintéssel lezárja a saját bemutatkozását. De aztán ő is elmerül a képzeletében.

-Én nagyon keveset tudok a suliról. Mindenki csak a Beauxbaton-ól beszélt nekem. Fogalmam sincs, hogy mennek itt a dolgok. Tudtok nekem kicsit mesélni? - Kérdi kissé esetlenül tőlük.

Királynők [Harry Potter Fanfic] (szünet)Where stories live. Discover now