Királynők [Harry Potter Fanfic] (szünet)

#13 Teszlek Süveg - Olive

--Olive--

- Neve? - kérdezett vissza meghökkenve Hagrid aki arra számított, hogy a lányok sikítozni és sírni kezdenek az események hatására. Már akkor is jól látható volt, hogy tökös lányok érkeztek az iskolába. - Öhm... Amitynak hívják... legalábbis Kettleburn professzor így nevezte el, bár vannak fenntartásaim a nemét illetően... Na de tovább!

A tömeg megindult előre és a gyerekek szépen lassan három soros oszlopokba rendeződtek. Olive boldogan szedte virgácsait és bár nem látott ki teljesen a kabát mögül, azért amit megpillantott, azt alaposan meg is bámulta. Ahogy az óriási tölgyfaajtóhoz értek, az finoman kitárult és a még nagyobb fényben úszó folyosón találták magukat. Pár fokos lépcső állta útjukat, úgy körülbelül kettőt kellett szökkennie a lánynak és már fent is voltak. Hirtelen megállt a sor. Olive kíváncsian kukucskált kifelé, keresve a torlasz útját, de csak egy magas, vékony, őszülő boszorkányt látott maga előtt. Ajkai olyan vékonyak voltak, hogy egy penge megirigyelte volna őket.

- Üdvözlöm az elsősöket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Én Minerva McGalagony vagyok, az igazgatóhelyettes. Mától ez az otthonuk. A vacsora előtt mindenkit besorsolnak házába és utána az igazgató szavait meghallgatva ünnepeljük az év kezdetét. A lakoma után két felsőbb éves fog mindenkit elkísérni a hálószobájába. Kérem ne csatangoljanak el. Indulás!

A nő drámaian elfordult és Oli nem tudta megállni, hogy ne „uuuuh"-zzon egyet. Nagyon inspirálónak tartotta a tanárnőt.

Csilingelés hallatszott és a következő ajtó is feltárult, majd a gyereksereg bevonult rajta. Olive kilépett a kabát takarásából és pár lépéssel Poppy előtt kezdett haladni, hogy alaposan körülnézhessen. A terem tele volt az elvarázsolt mennyezet alatt lebegő gyertyákkal. Maga a plafon a gyönyörű sarlós holdat mutatta ami már jócskán elhagyta az este nyolcórai helyét. Olive elámult és nagy bámulatában a szeme is könnybe szökött a sok fénytől, így el kellett fordítania tekintetét. A sor elején haladva mindent belátott. A teremben, hosszában négy sornyi asztal volt felsorakoztatva és mindegyik asztal mögül több mint ötven szempár követte az elsősök minden mozdulatát. Voltak biztatóan mosolygó arcok, kíváncsian bámészkodók és Olive nem kis meghökkenésére ellenszenves szemöldökráncolósok is. A terem végében egy, a többivel merőlegesen fordított asztalsor helyezkedett el ahol idősebb boszorkányok és varázslók ültek. Középen egy ősz hajú, hosszú szakállú, öreg varázsló foglalt helyet. Olive szemügyre vette félhold alakú szemüvegét és meg mert volna rá esküdni, hogy az idős úr rákacsintott. Minden esetre, nem volt ideje ezen töprengeni, hiszen McGalagony professzor elé vágott és megállította a sort, hogy egy kopott, a közepe táján mély szakadással megsebzett kalapot tegyen egy kikészített székre. A lány csak fürkészte egy darabig a viseltes darabot s mintha az csak a gondolataiban olvasott volna, szétnyitotta szakadását. És dalra fakadt:

Megijedtél kicsi gólya?

Pedig már nincs rajtad pólya.
Itt állsz elöl a Nagyteremben

Nem egy sötét veremben.

Húzz fejedbe, s megmondom én

Mi az ami benned erény!
Ravasz vagy és agyafúrt?

Ez is járható út!

Beteszlek a Mardekárba,

ott lelsz majd sok jó barátra.

Fejedben túlteng az ész?

Akkor Hollóhát házába lépsz!

Kérdésekre jól felelj!
Veled a tankönyv társra lel.