Királynők [Harry Potter Fanfic] (szünet)

#14 Hol az otthonom - Poppy

--Poppy--

Ahogy megtorpantak még egyszer elmondta a nevet amit Hagrid mondott neki, hogy biztos ne feledje el azt, majd a nőre nézett, aki bele is kezdett a szövegébe. Kinyit nyújtóztatnia kellett a nyakát, hogy mindent lásson és halljon. A nevét meghallva viszont Olira pillantott félszemmel, hiszen nem az a nő, akiről kapta az egyik nevét? De mivel mindenki más is annak mondandójára koncentrált így ő is vissza fordította a fejét. Mikor aztán annak vége lett mindenki utána indult, mint egy kis bárány csorda. Ahogy Olive elhagyta az oldalát ö is levetette azt majd a kezébe fogta a nehéz anyagot .Ám ahogy találkozott a tekintete Hagriddal mutatta neki, hogy csak tegye le az emelvény szélénél. Így hát így is tett a lány. Mivel addig a kabáttal volt elfoglalva észre se vette milyen egy csodába léptek be. Vissza állt Oli mellé és egy helyben forgott legalább két kört mire mindent megtudott csodálni. De aztán a süveg kis dala szakította félbe. Kicsit meg is ijedt, de ahogy félre tette, hogy a süveg beszél egyre jobban élvezte a kis mondókát. A végénél ő is a hevesen tapsolók közé csatlakozott. Olira pillantott még majd rámosolygott, de akkor már hívták is az első embert. Figyelmesen nézte, hogy mennek az emberek ide oda a különböző asztalokhoz. Mindegyik arcán nagy mosolyt látott, ami csak biztatta, hogy neki is az a ház fog jutni, ami igazán hozzá illik. Látta maga előtt hogy ő is ilyen mosolyogva fog majd lejönni onnan a széktől és a tapsolók asztalához megy. Ám ekkor észre vette, hogy csak a gondolataiban zúgnak a tapsok és az üdvrivalgások, míg a valóságban mély csönd honolt. Poppy ettől kicsit meg is ijedt, de figyelte, ahogy aztán a Teszlek süveg beszédre nyitja a szakadását és kiejti a ház nevét. Már tapsolni akart épp de... senki nem tette. Nem tudta ki a fiú, hiszen a nevéről lemaradt. De ahogy meghallotta, hogy suttognak róla. Black... Sokan ismerik ezt a családot. Az édesanyja jó kapcsolatot ápolt velük, amíg el nem vette az apját. Vagyis neki ezt mondták. De ekkor egy tapsoló tenyér hangja csendül fel. A suttogások abba maradtak és Pop is csatlakozott. Újabb ember. Ám ezt ismeri is a lány. Felnézett a székre ahol éppen Leo foglalt helyett. Nézte, ahogy az tiszteletet parancsolóan leül majd a süveg a fejére került. Most mikor meghallotta a ház nevet nem habozott a tapsolással. Viszont ezután az ő neve hangzott fel. Kissé megrebbent, de hogy Oli rápillantott mély levegőt vett és kilépett a tömegből. Néhányan nevettek, rajta amiért tiszta víz a ruhája és haja, de nem foglalkozott most velük. Leült a székre és még egy utolsó pillantást vetett a barátnőjére. De aztán a hang megszólalt a fejében.

-Áh, te nem vagy olyan nehéz eset, mint az előtted lévők. - Mondta a fejébe a lánynak, ami lehet másnak sértés lett volna, de ő megkönnyebbülést érzett.-A könyvek nem a barátaid, bátorságod az van, de nem az irányítja a tetteid és döntéseid. Nagy célokat sem látok, amiket elakarnál érni.

- Barátokat szeretnék. - Jelentette ki erre egyből a lány mire kis kacagás hallatszott a fejében.

- Oh, barátokat szeretnél? - Kérdi, ahogy meghallja a lány gondolatait.- Ahova teszlek, bőven találsz majd, ne félj. - Mondta még neki a süveg mielőtt hangosan kimondta volna a ház nevét.

- Hugrabug ! - Kiáltotta mire a lány fejéről lekerült a süveg és a tapsoló asztal fele vette az irányt. Mosolyogva ült le a másik elsőéves mell és a heves szívverése is kezdett vissza állni a normálisba. Kész túlélte az első megmérettetést. Következő a barátnője volt így hát figyelmesen várta, hogy hova kerül. Mikor meghallotta, hogy hollóhát ő is hevesen tapsolni kezdett neki bár az asztala mondta neki h ilyenkor nem nagyon kell tapsolni. Sejtette, hogy nem egy házba kerülnek, mikor megtudta ő hova kerül. De örül, hogy a lánynak sikerült oda bejutnia ahova az apja is járt. Így mikor Oli rámosolygott ő ugyan ezt tette majd pár felsőbb évessel beszélgetett akik érdekesebbnél érdekesebb dolgokat mondtak. Ám ekkor még egy név felhangzott a tanárnő szájából.

-„Remus, Lupin" - Kiáltotta a nő, de semmi válasz. Megköszörülte a torkát és még egyszer felolvasta a nevet. Most jobban artikulált hátha csak a kiejtése volt rossz.

-„Remus, Lupin" - Mondta a nevet újra, de továbbra se érkezett rá válasz. Az igazgatóra pillantott, de aztán összetekerte a papirost, amin a nevek voltak és épp elakarta rakni a süveget is mikor léptek hallatszottak. Mindenki elnémult és az ajtóra pillantott. Az akkor kinyitódott és egy lihegő elsőéves állt ott. Poppy is hátradőlt, hogy láthassa a fiút, aki elkiáltotta magát akkor.

-Itt vagyok! -Mondta és újra futásba kezdett, de nem érte el az emelvényt, mert elesett. Pont Poppyék padjánál. A lány habozás nélkül állt fel onnan és a kezét nyújtotta a fiúnak. Felsegítette majd egy kis mosolyt küldött felé, ahogy aztán vissza ülte a helyére és onnan figyelte, hogy próbálja javítani a helyzetét. A mardekáros asztal még akkor sem tudta abba hagyni a nevetést. Ez nagyon gonosz dolog! Pop kicsit sajnálta a fiút, de egyben szerencsésnek tartotta h időben ide ért. Még ha egy ilyen belépővel is. Elnémult a terem és figyelték, ahogy a süveg a fejére kerül. Kis gondolkodás után viszont határozottan mondta ki a ház nevét.

- Griffendél ! -Ejtette ki mire még egyszer tapsolni kezdett asztal. Az utolsó gólya is a helyére került. A süvegnek igaza volt. Itt sok barátra fog lelni Poppy. Sok a közös érdekeltségük ám bármennyiszer Olival találkozott a tekintetük rá mosolygott vagy intett. Ugyan azt tette Leonál is. A vonaton megismert barátai is fontosak voltak neki.