Királynők [Harry Potter Fanfic] (szünet)

#2 Kabinok - Poppy

--Poppy--

-Megint itt vagyunk. Itt már háromszor jártunk már.- Mondja a lány egy kis sóhajjal, ahogy a falnak dől. Bátyja kissé aggódó pillantásokat vetett a firkára, amit ma reggel a kezébe nyomott az édesanyjuk. Egyikük sem volt jártas a vonat állomáson. Meglepő, pedig így van. Mivel Jules a városban lévő iskolába járt nem igen volt rá szüksége. Reggel még úgy volt, hogy az édesanyja elkíséri, így hát nem is aggódott, hogy bármi baj történhetne. Mint például az, hogy eltévednek. De mikor kiderült, hogy Rose-ért előbb érkeznek a paripák által húzott hintó, csak a kezükbe nyomta azt a kis rajzolt térképet majd elküldte őket. A lány a csomagokat tartó kocsit szorongatta miközben az emberek ide oda járkálását figyelte. Még nagyon kevesen voltak ott, hiszen korán volt. ő maguk is azért jöttek ilyen korán h ide találjanak. Hát igen. Jól tették, hogy erre így gondoltak. Kicsit még hideg volt az idő itt így mégjobban lehúzta a pulcsijának ujját, hogy azok teljesen elfedjék fázó ujjait. Ám ekkor meglátott valamit. A túlsó peronon egy család igyekezett valamerre. Nézte őket, de ahogy kiszúrta az állatot a kalitkában felsóhajtott.

- Jules kövessük őket ! –Húzgálta meg annak kabátját. A fiú feltekint majd a lány tekintetét tekintve neki is megakad a családon a szeme. Nyugodtabban sóhajt fel és már sietnek is a kis átkelő hídhoz. Áttoljak, ott a kocsit majd lejönnek a túlsó részen. Ám mire oda átverekedtek megint csak elvesztették a fonalat. Hova lettek ilyen hirtelen? Ide oda kapkodta a fejét remélve, hogy újra a nyomukra bukkan. És így is lett! Megtekintette az előbb látott vörös buksikat. Gyors léptekkel indult meg arra ahol az előbb látta őket, ám az éppen beérkező vonatról leszálló utasok nem igen díjazták a sietségét. A lány legalább 40 ember lábán tolta át a kocsit és nem győzött mindenkitől bocsánatot kérni. Bátyja hasonlóképpen tett végig. Mikor átverekedték ott magukat volt szerencséjük meglátni amint az előzőleg említett család tagjai egyesével átfutnak a téglafalon. Emlékezett, hogy az édesanyja megemlítette ezt a kis dolgot... de most hogy így látta. Wow. Na és ha őt meglepte a dolog mit szólhatott a muglinak született Jules?

- Én azt hittem anya csak viccelt mikor ezt mondta! –Jelentette is ki a fiú, ahogy becsukta a száját. A lány nevetve rázta meg a fejét majd megálltak ott ahol előzőleg a többiek a nekifutásnak indultak. Po a bátyja ölelésébe simult, hiszen tudta itt a vége kettőjük kis kalandjának. Jó szorosan fogta magához a testvérét, ki az otthon töltött napok átvészelésében segített neki mindig. Szegény. Most ott hagyja abba az oroszlánbarlangba Julest.

-Ismerem ezt az arckifejezésed Po. Semmi baj nem lesz itthon. – Semmizi meg a húgának kis buksiját, aki zöldes szemeivel a fiú tenger kék íriszeibe tekint erre csak.

-Mindenképp üzenni fogok jó? Anya biztos megengedi majd, hogy te is üzenj nekem.- Szorítja, meg a kezét a fúnak, aki még egy utolsó ölelésre oda húzza szeretett testvérét.

-Vigyázz magadra Penelope. – Kuncogja neki még, ahogy aztán a lány is vissza mosolyog.

-Te is Jacob.- Kacagja majd megragadva a kosarat elrugaszkodik egyik lábával és gyors futással átrohan. Azt hitte még itt sem lesznek sokan. De ehhez képest igen csak megvolt telve az állomás. Tele varázsló tanoncokkal. Újakkal és régiekkel. Kissé esetlenül sétált ott egyedül. Követte a többiek példáját és csomagjait feltette a vonatra majd ő maga is felszállt volna. Ám egy valami hiányzik. – Lumi? – Nézi ijedten a hiányzó ketrecet melyben eddig a macskája lakott. Egyből vissza fele indul. Ott ahol átjöttek ott talál rá a macskájára Mikor esett le a többi csomagról? Nem is ez a lényeg, most hanem hogy a kereséssel elment az idő. Ideje felszállnia! Egyből vissza is isit hogy felszálljon.

-Bocsánat. Elnézést. Kérem... fel kell szállnom.-Mondja a sorakozó sok szülőnek. Szerencsére még pont időbe felér. Felsóhajt és egy kis mosolyra húzza az ajkait. Csomagjait hurcolva megy a kabinok mellett keresve valami kevésbé teltet. ÉS akkor megpillant egyet melyben egyelőre csak egy lány és annak kedvence van. Kopog egyet majd bekukkant a fejével.- Szia! – Mondja egy mosollyal, ahogy az egyik üres ülésre mutat, a lány mellett. – Szabad a hely? –Kérdi reménykedve, mert már elfáradt a keze a csomagok hurcolásában.