A mennyei pokol

6.🍓

Felhúztak. Éreztem, ahogyan a lábaim már nem érik a földet. Tartottam magam. Minden belém szorult erővel tartottam testemet. A legapróbb mozdulatokat sem engedtem meg magamnak.
Tökéletesnek kell lennie. Bizonyítani akarok. Itt és most.
A levegőt is óvatosan vettem. Csak kellő mennyiségű oxigént juttattam a testembe, nehogy a kifújása kibillentsen az egyensúlyomból. A lehető legszilárdabban lebegtem.
Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy milyen lenne, ha Rivaille látta volna mindazt. Megdícsért volna, hogy tök ügyes voltam vagy egy hangtalan, de mégis kifejező csókkal ajándékozott volna meg. Nem tudtam. De bíztam benne, hogy a második.
A gondolatom ezer felé kalandozott nem is figyeltem igazán a helyzetemre. Magabiztos voltam és önfeledten éltem bele magamat abba, hogy röpke 3 év és a Felderítő Egység tagja vagyok.
Aztán az is eszembe jutott, hogy lassan, de nagyon lassan az a két hét is letelik. El sem tudtam képzelni mit fogok tenni, ha újra meglátom. Talán a nyakába borulok és sírok. De eszeveszettül.
Villámként cikáztak a gondolatok a fejemben.
-Ne parázz. A legjobb leszel.
Ezekkel a szavakkal engedett útnak Rivaille. Én pedig beakartam bizonyítani azokat.
Tudtam én is, hogy nem a hibáimmal tűnök majd ki a tömegből, mert nagyon sokat gyakoroltunk. Maga Rivaille és Erwin parancsnok tanított.

Még mindig nem mozdultam. Öt perc. Tíz perc. Semmi. Egy apró moccanás sem.
-Gyerünk, Lisa-chan!-vigyorgott rám Eren.
-Ki ez a lány?
-Ezt honnan tanulta?
-Hogy csinálja?
Kérdések mindenfelől. De a tekintetemet szorosan magam elé kellett helyeznem, mert az össze-vissza nézelődés is beleronthatott volna a tökéletességbe.
-Engedjétek le.-intett véres szemekkel Sadish. A lábujjaim már érintették a talaj és egy tonna súly szakadt le rólam, amikor láttam a parancsnok kezét fellendülni.
Komolyan?
Egy másodperc töredékéig azt hittem, hogy átfordulok. Mint egy lassított felvétel, olyan volt minden.
Rivaille. Hirtelen beugrott az arca. A szavai. A csókjai. Az ölelése. Az illata.
Kezeimmel kapálóztam, de végül megálltam a levegőben. Egyenesen. Nyílegyenesen. Kihúztam magam.
-Ez nem jött össze.-mosolyogtam gúnyosan. Szaporán vettem a levegőt, mert a vérnyomásom az egekbe szökött annyira megijedtem.
-Lehetetlen...Nem.-motyogta Sadish.-Te tudod ezt használni, igaz?
-Igaz, Uram!-feleltem méltóságteljesen.
-Honnan tanultad?
-Rivaille hadnagytól, Uram!
-Gondolhattam volna, hogy nem enged el enélkül...A karddal is tudsz bánni?-méregetett Sadish.
-Megoldom.-bólintottam.
Mindenki engem nézett. A levegőben tartózkodtam addig is, amíg beszéltünk. Nem tetszett neki, hogy nem ő tanította meg a használatát.
-Rivaille szabálytalanul használja a pengéit. Azokat a kardokat nem arra tervezték, hogy úgy tartsák őket.-morgott fel.
-Én meg vagyok vele elégedve, Uram! Erwin Smith parancsnok azt mondta, hogy jól bánok vele, attól eltekintve, hogy Rivaille technikáját sajátítottam el. Nem hiszem, hogy újra kellene tanulnom, Uram!-kiabáltam, mert elég messze állt tőlem. Még mindig, de komolyan már azt hittem leszakad a lábam, de még mindig a levegőben voltam.
-Leengedni!-intett oda végül. Oké. Végre.-Eren Jaeger!
-Gyerünk Eren!-öleltem át. Ő szorosan visszaölelt. Olyan forró a teste.

Becsatolták.
Eren magabiztosan emelkedett fel, majd amikor a lába már nem érte a földet ugyanazzal a lendülettel át is fordult.
Lesütöttem a szemem.
-Újra.-bólintott kifejezéstelen arccal Sadish. Ismét felhúzták. Ismét átfordult. Eren...
Az elmém heves zavarban szenvedett. Tudtam, hogyha Eren nem lesz képes végig csinálni a feladatot...Megy a földekre. Nem akartam. Nem!
Apró könnyek kúsztak elő a szemem sarkából majd a Nap rávilágított. valami furcsára Eren övén.
Mi? Hibás?
A parancsnokra pillantottam. Nem mozdult csak lenézett rám és a fejét oldalra döntötte. Eren felé. Értettem a célzást.
Kiléptem a tömegből és Eren elé sétáltam. Intettem, hogy engedjék le. Újra lábbal volt a talajnak.
Kicsatoltam az övét, majd levettem a sajátomat.
-Mit csinálsz?-súgta oda miközben eszméletlen zavarában volt.-Biztos, hogy ezt itt akarod?
-Hibás ez a szar, te marha.-forgattam a szemem.
-Mi? Egész végig ezzel dolgoztam!-csattant fel.
-Igen. Mostmár jó. Ügyes legyél.-nyomtam egy puszit a homlokára.