Egy vércsepp már maga a Szerelem

Bevezető

Nagy boldogan toppantam be a családi házba, ahol anya meleg ölelése köszöntött. Barna, hullámos, derékig érő tincseim csak úgy lobogtak utánam.

- Képzeld, képzeld! –kiáltottam lelkesen. – Bence, a srác, aki tetszik; szeretné, ha én lennék a párja az osztály bulin!- szüleim mosolyogva hallgatták életvidám hangomat. Kék szemeim boldogan csillogtak az öt éves kisfiúra. Ahogy megszabadultam édesanyám szorításától, karon ragadtam az öcsémet és vele együtt ugráltam.

- Nagyon örülök, Kicsim! Ha segítségre van szükséged, keress meg nyugodtan!- örvendezett anyu is, elengedtem a tesómat, levettem rózsaszín topánomat és felszaladtam a szobámba.

Ez volt tegnap. Ma délután a parkban ülök a szökőkút előtt Bencével, akibe félévkor estem bele, egy fantasztikus pillanatban, amikor segített felszedni a tankönyveimet, amit egy alsós gyerek kivert a kezemből, ahogy nekem futott. A fiúra nézek. Vörös, egyenes, álláig érő, hátravetett hajában szőke melír díszeleg; égszínkék szemei elégedetten pillantanak rám. Öltözete egy fehér póló, egy kék kardigán, egy fekete farmer, és egy kék sportcipő. Végigpillantok a szerelésemen. Lila rózsás póló, rózsaszín kardigán; kék, térdig érő farmer, rózsaszín topán. Ez egy gyönyörű, meleg nyári nap, ami egyre közelebb visz a tanév végéhez.

- Tudod... Én még nem voltam komolyabban fiúval... Nem tudom, hogy kell megfelelően viselkedni... - hebegem zavartan, mosolyogva fogja meg a kezemet.

- Tudom. Ne feszengj, nem foglak bántani. – vágja rá kedvesen, másik kezével lesöpri hajamat a vállamról, mosolyogva bólintok.

- Oké... Megpróbálok laza lenni...

- A buliról... Szerintem gyönyörű leszel, Kinga...! A szemed nem fog változni. – megsimítja az arcomat, közeledik ajkaival, lassan lehunyom szememet. ~Uramisten, meg fog csókolni! Mázlista vagyok!~ merengek el lelkesen, hirtelen valami a kezemhez ér, kipattannak szemeim, elhúzódok tőle, kerek szemekkel figyel.

- Áh...! Én mázlista...!- morgom félhangosan, letörlöm egy zsebkendővel a friss madártrutyit, elneveti magát.

- N-Ne haragudj... Csak... Pff... Hihetetlen helyzet...- nevet, szomorúan oldalra pillantok.

- N-Nos... N-Nekem mennem kell... A-Akkor v-viszlát holnap...- elveszem kezemet, felállok, sebes léptekkel indulok haza, megmarkolom lila pillangós táskám pántját. Sokáig hallom nevetését, kifutok a városból, be az erdőbe. Leülök a földre, sóhajtok. –Ez is csak velem történhet meg...! Hogy lehetek ilyen balszerencsés?... –elsírom magamat, tenyereimbe temetem arcomat. Órákig sírok, a telefonom lemerült, a Nap kezd eltűnni az égről. Mikor felszáradnak könnyeim, félhomály uralkodik a tájon, felállok, de nem tudom, merre van a hazaút. –Ah... Király...! Apa ki fog nyírni... Találnom kell egy helyet, ahol meghúzhatom magamat... - végül balra indulok, alaposan figyelem meg a környezetemet. Egy 13 éves csitrinek otthon lenne a helye.. Kijutok az erdőből, de a város helyett egy nagy, díszes vaskapuval találom szembe magam, elég sötét van már. -Eh... Haló!... Van itt valaki?... –megérintem a kaput, ami azonnal kinyílik! Fura hely... Nem tetszik.. Bátortalanul indulok a kertecskébe, ahol rózsák ezrei sorakozhatnak, aggódva lépkedek. Valami fut mögöttem! Hallom közeledő cipője trappolását, megdermedek, megfordulok. Egy 18-19 év körüli fickó ragadja meg vállaimat; zöld szemei fenyegetően merednek rám, elural a pánik.

- Mit keresel itt?! Ki engedett be?! –kérdezi dühösen, lesápadok.

- B-Bocsánatot kérek... N-Nem akartam zavarni...! E-Eltévedtem az erdőben, és azt hittem, hogy hazafelé tartok... - hebegem rémülten.- H-Ha elengedsz, elmegyek, és vissza se jövök...!- pár pillanatig habozik, elvigyorodik.

- Abban nekem mi a jó?- hangja rémisztő, megdermedek. - Nem. Ha most oda kimész, nem látsz többé senkit. Majd holnap reggel elengedlek. Talán.

- T-T-Talán?!...

- Igen, talán. Ugyanis, ha valami besétál a telkedre, az a onnantól a te tulajdonod...- kikerekednek szemei.

- H-Hogy mi?!- elengedi az egyik vállamat, megfordít, végigvezet a kerten, be egy nagy házba. A lámpa fénye azonnal megvilágítja a férfit, végigmérem. Sötétszőke, egyenes, rövid haj; fűzöld szemek; barna ajkak; nyakán egy fekete bőrszalag fut körbe egy koponyás csattal rögzítve; kék póló; fekete bőrdzseki, ehhez illő nadrág; vörös cipő. Csak most veszem észre, hogy bőre egészségtelenül fehér; elégedetten elvigyorodik.

- Nem is akármilyen valami sétált be hozzám... - végigsimítja nyakamat, megfeszülök és beleborzongok, hümmög egyet.

- H-Hagyj békén...!- csóválja fejét, megfogja az államat.

- Tsk, tsk... Így hálálod meg, ha megmentik az életed, virágszál?...

- N-Nem is ismerlek...!

- Raenon vagyok... És csábít az illatod, Kislány...

- A n-nevem Kinga... És engedj el...! Nem az én tusfürdőm a legjobb illatú...- elneveti magát, szeme vörössé válik.

- Nem a mesterséges illatra gondoltam. Hanem a véredre. - lesápadok, megnyalja a nyakamat, beleborzongok, próbálom ellökni magamtól. Másik kezével összefogja csuklóimat, két tűszúrást érzek a bőrömön, leszorítom szemeimet, nyelni kezdi a véremet, elfordítom fejemet, amitől csak jobban hozzáfér. Hamar elenged, félve nézek rá. – Ahogy sejtettem... Mint a méz. Egy édes-vérű vagy. Akarom ezt az édeset. Nem foglak elengedni. Az enyém leszel, Kislány! Teljesen az enyém. A tested, a véred, a szíved, a lelked. Mindened hozzám tartozik. - lehúzza pólóm nyakát, mellkasomba harap, újra a véremet kezdi szívni.

- Ah...- jajdulok fel, elengedi kezeimet, átkarolja derekamat, felemelem fejemet. ~Mit csinálok?! Megfékeznem kellene... Nem kellett volna erre jönnöm... Haza akarok menni...!~ Eltávolodik bőrömtől, lelöki a táskát a karjaimról, meglátom hegyes, felső szemfogait, letörli ajkait. – M-Mi vagy te?...! Mit akarsz tőlem?!...

- Heh heh heh... Vámpír vagyok, Édesem... Mindent akarok, ami TE vagy.